A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Shutterstock 159042737

Ami Afrikában történik az egész világ jövőjét fogja meghatározni? 2024. jan. 27.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Nagyon hálás az én szerepem, mert egyöntetűen érzem az országot járva a magyar embereknek a támogatását a kezdeményezésünk iránt és mellett, és így igaz ez Afrikára is.

Fogalmazott Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) üldözött keresztényeket segítő programokért felelős államtitkára. A Hungary Helps Program Megvalósításáért Felelős Államtitkárságának vezetője a „Fenntartható Fejlődés Tudásközpont – Szinergia az EU és a Szubszaharai térség között” konferencia fővédnökeként mondott beszédet.

A konferenciáról elmondta, ez alkalom egy összefogás születésére, amely amellett tesz hitet, hogy szolidaritással és felelősséggel tartozunk Afrikáért,

az afrikai emberekért, és a józan észnek a parancsát is követi, mert felismeri azt, hogy ez a szolidaritás és felelősségvállalás a mi jövőnk érdekében is történik. Azbej Tristan kijelentette, a magyar kormány egy évtizede felismerte Afrika jelentőségét, ezért fogalmazódott meg a déli nyitás politikája: Ez odafordulást jelent, kapcsolatépítést jelent, tanulást jelent, egymás kölcsönös gazdagítását jelenti.

Fölmerülhet az a kérdés, hogy itt Európa szívében miért van jelentősége Afrikának?

A térképen látszik, hogy közel van, mégis sokaknak a tudatában úgy él, mint egy távoli egzotikus helyszín. Kalandregényeknek, esetleg nyaralásoknak a helyszíne. Egy olyan helyszín, amivel nem kéne foglalkozni a kormányzati, civil vagy magyar gazdasági szereplőknek, hiszen egyfajta egzotikum és a kuriózum mellett nincsen jelentősége a számunkra.

Mi éppen ellenkezőleg gondoljuk, éppen ezért indítottuk el a déli nyitás politikáját. Mi úgy gondoljuk, hogy ami Afrikában történik, az nemcsak Magyarországnak és Európának, hanem az egész világnak a jövőjét fogja meghatározni.

A teljes írás ITT olvasható.

forrás: vasarnap.hu

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!