ZSÍR

Amikor a folytatás nem kellett volna, de attól még jó 2025. aug. 5.

Egyetem alatt, tizenakárhány éve még könnyebb volt filmsznobnak lenni. Azt mondani, hogy én és a barátaim nem nézünk tömegfilmeket, mert ez az alpári egyszerűség nem elég a mi cizellált elménknek. Aztán a fene se gondolta volna, hogy épp ezek a néha alpári és egyszerű alkotások lesznek azok, amik nem árulják majd el a rajongótáborukat azért, hogy nyomjanak egy ideológiát.

Adam Sandler számomra ezért sose volt a “legrosszabb valaha”. Még a nekem nem tetsző alkotásaira sem mondanám, hogy hulladék, vagy trágya. Merthogy neki vannak egyszerű mondanivalójú és alpári humorú filmjei, de ezek mellett ott vannak az ugyancsak egyszerű mondanivalójú, de végeredményben szórakoztató, vagy épp a valódi műveltségi szintű filmjei is.

A Happy, a flúgos golfos (Happy Gilmore) film a második kategória.

Egyszerű, néhol bugyuta, másutt szemöldök emelő humorú, de mégis a maga hülyeségében emberi alkotás, ahol egy agresszív és pocsék hoki játékosból egy agresszív, de tehetséges golfozó válik, amivel ráadásul rendbe hozza a saját és édesanyja életét is. A jó, kicsit trágár szöveggel, de győz, a sznob ellenfél pedig bukik egy nagyot. És a történet nem kíván folytatást.

Vagyis nem kívánt folytatást, de mégis lett neki egy, amit nem is olyan rég jelentetett meg a Netflix. 

Megnyúzott gebét vártam, kaptam helyette egy békésen legelésző nyugalmazott versenylovat, hátán az apukának nevetgélő lovastáboros gyerekkel.

Merthogy a Happy, a flúgos golfos 2 olyan igazi... OKÉ. Nem érteni elsőre, miért hosszabb legalább fél órával, mint az elődje, aztán rájön a néző, hogy az időben vissza-vissza ruccantgatásokból származó képsorok és az ahhoz köthető karakter utalásokkal leróják a kötelező köröket az eredetinek. Ez az egyik ok. A másik ok a történethez köthető, merthogy a film első fele hősünket a korral picit mélypontra teszi. És bár az ok eléggé bugyuta, a szeretett személyek elvesztése, bűntudat miatt a karrier elhagyása és az abból kiinduló alkoholizmus egy komoly kezdés. Értékeltem, hogy az ötgyerekes apává vált Happy gyermekei (akik olykor-olykor ugyancsak hozzák a Sandler komédiák alpáriságát), nem vetik meg apjukat, hanem próbálnak segíteni rajta, miközben ő maga folyamatosan azzal jön, hogy nem akar a nyakukon lógni. A folytatásban ugyancsak a családszeretet lesz a motiváció, hiszen Happy lánya, a legfiatalabb gyermek tehetséges balett-táncosnak bizonyul, aminek a fejlődéséhez a helyi körülmények már nem elegendőek, a párizsi út pedig eszméletlen drága. Mindeközben felüti a fejét egy új, média hírnévre alapozó, amolyan TikTok-generációs influencer, aki a golfot a maga szenzációt hajkurászó elképzeléséhez akarja formálni, felszínesen hivatkozva Happy legkevésbé sem hagyományos játékára. Persze más a nem szokványos játék, és már az, ha a golfpálya egy extrém vetélkedővé válik.

A negatívum számomra persze nagy vonalakban épp itt kezdődik, 

hogy emiatt az egész alkotás két filmnek érződik, csak egybe kellett olvasztani valahogy, mert egyenként rövidek lettek volna. 

A másik fele miatt pedig az egyébként egészen emberi mondanivalójú befejezését kicsit a drámai középpé kellett formálni, hogy a másik felének extrém golfozását is be lehessen mutatni.

Mindent egybe véve tehát sokkal keményebben ítéltem volna meg a filmet, ha azt látnám, hogy túl komolyan akarja vetetni magát. De mivel ezt nem teszi meg, hanem marad a saját stílusában, az kell mondjam, a film nem volt rossz, de nem is volt olyan világrengető. Inkább csak olyan...

OK!

Nyitókép: Netflix