
LIBERNYÁKULUM
Amnesty International: fel kell lépni a szlovákiai rendőri túlkapások ellen
2023. jún. 19.


A senki által fel nem hatalmazott NGO-k Szlovákiát is célba vették. Az amerikai spekuláns Soros György által létrehozott és pénzelt szervezet most a BLM-mozgalom által elindított, a rendőrséget gyakorlatilag egyenruhás bájgúnárokká lealacsonyító szervezetévé szeretné változtatni az itteni szerveket is.
Az Amnesty International állásfoglalása szerint olyan intézkedéseket kellene elfogadni Szlovákiában, melyek megakadályozná a rendőrséget a megfelelő kényszerítő eszközök használatában, mégpedig
emberi jogokra és diszkrimináció-ellenességre hivatkozva.
Az érzékenyítő kurzusok mellett az erőszak alkalmazásának csökkentését is szeretnék elérni az Amnesty International munkatársai. A sorosista szervezet jelentését azzal a 23 személlyel folytatott interjúját követőan adta ki, akiket a rendőrség Szepsiben (2013), Füzeséren (2015) és Zboró (2017) községekben indokolatlan erőszaknak, illetve megaláztatásnak tettek ki.
Az Amnesty International jelentése szerint a rendőrség fellépése indokolatlan félelmet és a hivatalos szervek elleni bizalmatlanságot váltott ki a helyi közösségekben.
A szervezet nyomására az Egyesült Államokban a rendőrségnél masszív elbocsátásokra és a jogkörök erőteljes megnyirbálására került sor. Több államban a színesbőrű kisebbség számára gyakorlatilag engedélyezték a legtöbb bűntény elkövetését, mégpedig arra hivatkozva, hogy a privilegizált fehérek kényszerítették bele őket abba az életmódba.
Forrás: TASR, P7
Nyitókép: Amnesty International Slovensko

Tell Vilmos


