A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
FIFA World Cup 1

Anglia gálázott, Hollandia a hajrában győzött, Wales pedig 64 év után döntetlennel tért vissza 2022. nov. 22.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

12 gólt hozott a hétfői játéknap 3 mérkőzése, ebből az angolok a felét magukra vállalták, egyedül Szenegálnak nem sikerült betalálnia. Ez történt a katari vb hétfői játéknapján!

Anglia – Irán

Angliának nem túl sok sikerélménye volt idén, hiszen a Nemzetek Ligájában 6 mérkőzésen mindössze 3 pontot szereztek, többek között a magyar válogatottól is kikaptak oda-vissza, aminek köszönhetően ki is estek az A-ligából.

Úgy tűnik, a világbajnokságra időzítették a formájukat, amit az Irán elleni első csoportmeccsen meg is mutattak.

A találkozó egy komoly sérüléssel indult, az irániak hálóőre a saját csapattársával ütközött, amely során kemény ütést kapott Alireza Bejranvand orra, több percnyi ápolás után végül le is kellett cserélni.

A gólcsendet a 35. percben Jude Bellingham törte meg, az angol középpályás remekül érkezett Luke Shaw beadására, majd bólintott védhetetlenül a kapuba. A vezetés megszerzése után futószalagon jöttek az angol helyzetek, a 43. minutumban Bukayo Saka bődületes lövése után már 2:0 volt az eredményjelzőn. A harmadik találatra sem kellett sokat várni, 3 perccel később Sterling juttatta kapuba a játékszert.

FIFA World Cup 1

Az angolok a második félidőben sem vettek vissza a tempóból, Saka a 62. percben ismét betalált. Kisebb meglepetésre erre a gólra góllal reagált az iráni gárda, Mehdi Taremi bombázott könyörtelenül a léc alá, Pickfordnak esélye sem volt.

Ezután a cserék pillanatai jöttek, előbb Marcus Rashford második labdaérintéséből betalált, majd Jack Grealish is megrúgta a saját maga gólját, amivel az angolok már 6:1-re vezettek. Úgy tűnt, a meccs hátralevő részében már nem történik semmi említésre méltó, azonban a 90+13. percben némi VAR-ozás után büntetőhöz jutottak az irániak, Taremi pedig magabiztosan értékesítette a megítélt tizenegyest, beállítva a 6:2-es végeredményt.

Nyilvánvalóan nem Irán ellen kell a világbajnokságot megnyerni, de a mutatott játék bizakodásra adhat okot, ennél csak nehezebb mérkőzései lesznek majd az angoloknak.

Szenegál – Hollandia

Hollandia remek formában érkezett a 2022-es katari világbajnokságra, hiszen a Nemzetek Ligájában megnyerte a saját csoportját, méghozzá eléggé fölényesen, mindössze Lengyelország tudott tőlük egyszer pontot rabolni. Emellett hatalmas teljesítésvágy van a csapatban, hiszen a 2018-as vb-re nem sikerült kvalifikálniuk, ezért most bizonyítani szeretnék, hogy az elitbe tartoznak.

Szenegál viszont ott volt az előző világbajnokságon, az első csoportmeccsüket meg is tudták nyerni Lengyelország ellen, a csoportból végül azonban nem jutottak tovább, Kolumbia és Japán mögött a harmadik helyen végeztek.

Az első félidőt óriási küzdelem jellemezte, nem éppen a foci szépségéről szólt a játék, nagyobb helyzetig egyik csapat sem jutott el, így 0-0-val mentek el a szünetre a csapatok.

FIFA World Cup 2

A második játékrész első felében Szenegál volt veszélyesebb a kapura, a 65. percben Boulaye Dia lövését kellett hárítania Noppertnek, 7 perccel később pedig Idrissa Gueye lőtt nagy erővel kapura, lövése azonban középre ment, így a holland kapus könnyedén hatástalanította a kísérletet.

A folytatásban is az afrikai gárda volt az aktívabb, a vezetést viszont mégis Hollandia szerezte meg. A 84. percben Frenkie de Jong beadására a sokat kritizált Cody Gakpo érkezett szemfülesen, majd bólintott az ellenfél kapujába.

Úgy tűnik, a hétfői játéknap a lehető legkésőbb szerzett gólokról szólt, hiszen a 99. percben Hollandia megduplázta az előnyét. Depay próbált meg eltekerni a kapus mellett, Mendy azonban bravúrral védett,

a kipattanó labdát viszont Klaassen könyörtelenül bevágta és ezzel beállította a 2:0-s végeredményt.

FIFA World Cup 3

Hollandia ezzel egy fontos lépést tett a továbbjutás felé, aminek a sorsát a szintén hárompontos Ecuador ellen a következő mérkőzésen el is döntheti. Szenegálnak innen viszont minden meccsét meg kell nyernie, ha az egyenes kieséses szakaszban is részt szeretnének venni.

USA – Wales

Az Egyesült Államok csapata 2014-ben vett részt utoljára a világbajnokságon, akkor viszont elég jól szerepeltek, a csoportban a második helyet szerezték meg a németek mögött, majd a nyolcaddöntőben Belgium egy hosszabbításos meccsen ejtette ki őket.

Wales viszont mindössze egyszer kvalifikálta magát a vb-re, annak is már 64 éve. 1958-ban a negyeddöntő volt számukra a végállomás, a későbbi győztes Brazília túl nagy falatnak bizonyult. Az Európa-bajnokságra is 2016-ban jutottak ki először, és akkor egészen az elődöntőig meneteltek, Gareth Bale-ék valószínűleg most is valami hasonló nagy dobásra készülnek.

Az irániak teljesítményét látva egyértelmű volt, hogy az összecsapás győztese a továbbjutást is megszerezheti, az amerikaiak pedig ehhez mérten is kezdték a találkozót.

Többször is komoly helyzetet alakítottak ki, majd a 36. percben Weah révén a vezetést is megszerezték.

A második félidőben azonban változott a játék képe, a walesiek sorra dolgozták ki a lehetőségeket, Kieffer Moore és Ben Davies is közel járt az egyenlítéshez. A nagy nyomásnak a 82. minutumban meg is lett a jutalma, a walesiek csapatkapitányát csak szabálytalanul tudták megállítani a 16-oson belül. A sértett maga állt oda a tizenegyeshez és magabiztosan értékesítette is a büntetőt.

FIFA World Cup 4

Gareth Bale ezzel az első olyan walesi labdarúgó lett, aki vb-n és Eb-n is egyaránt betalált. A hatalmas iram az utolsó percekre is megmaradt, gólt viszont már egyik csapat sem szerzett, így maradt az 1-1-es döntetlen.

Ez az eredmény igazából egyik válogatottnak sem jó, valószínűleg a végén a gólkülönbség fog dönteni a továbbjutás sorsáról. Az amerikaiak a háromoroszlánosokkal csapnak össze a második fordulóban, míg Wales Irán ellen szerezheti meg az első győzelmét.

A világbajnokság kedden négy mérkőzéssel folytatódik: 11:00-tól az egyik esélyesnek tartott Argentína Szaúd-Arábia elleni kezdi meg a szereplését, Messinek ez lesz az utolsó világversenye, így komoly ambíciókkal vágnak neki az idei tornának. 14:00-tól Dánia és Tunézia csap össze, ezt követően jön 17:00-tól a Mexikó – Lengyelország találkozó, majd a nap utolsó mérkőzésén 20:00-tól bemutatkozik a címvédő francia válogatott is Ausztrália ellen.

nyitókép, fotók: FIFA World Cup

Demeter Nikolasz

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!