ZSÍR
Antonelli Kína után Japánban is diadalmaskodott, Russell idén először szorult le a dobogóról
2026. márc. 30.
Nem borult a papírforma a Japán Nagydíjon, bár a rajt után még teljesen máshogy nézett ki a helyzet, de a biztonsági autós fázis felborította a sorrendet, amiből végül Kimi Antonelli jött ki győztesen, Piastri lett a második, míg Leclerc a harmadik. A Mercedes idén először nem ünnepelhetett kettős győzelmet.
Némileg közeledett a mezőny a Mercedeshez Suzukában, de a pole pozíció sorsába így sem tudtak beleszólni a riválisok, George Russell ismét problémákkal küzdött, ezúttal a csapat nézett el egy beállítást, ennek ellenére sikerült Antonelli mögött megszereznie a második helyet.
Szokásos módon ezúttal is nagy volt a helyezkedés a futam első köreiben, a legtöbb pozíciót a pole-ból rajtoló Antonelli bukta, az olasz pilóta egészen a hatodik helyig esett vissza. A Ferrarik mellett a McLarenek is jól startoltak, Piastri állt az élre, az ausztrált Leclerc, Norris és Russell követte.
A Mercedeseket azonban nem lehetett sokáig feltartóztatni, mindkét versenyző visszanyert egy pozíciót a második körben, majd két körrel később jöhetett az újabb előzés. A papajásokon viszont már nem tudták könnyen átrágni magukat az Ezüstnyilak, Antonelli beragadt Norris mögé, míg az élen Piastri sem adta olcsón a bőrét.
A boxkiállások sorát Lando Norris nyitotta meg, akit Antonelli már a pályán megelőzött a kerékcsere előtt, a következő körben Charles Leclerc is kijött friss abroncsokért. A 22. körben Bearman szenvedett óriási balesetet, ami miatt a Safety Cart is pályára küldték, aminek a legnagyobb nyertesei Antonelli, Hamilton és Gasly lettek, akik addig még nem teljesítették a kerékcseréjüket.
A fiatal olasz versenyző így a semmiből az élre állt, Piastri maradt Russell előtt, Leclerc a harmadikról egészen az ötödik helyig esett vissza, még a csapattársa is elé került. A hétszeres világbajnok az újraindítást is remekül kapta el, a jó kigyorsításának köszönhetően megelőzte Russellt a célegyenesben.
Ahogyan arra számítani lehetett, Kimi Antonelli a szabad levegőben meglépett a többiektől, a dobogóért viszont óriási csata alakult, 12 körrel a vége előtt Leclerc jött fel a harmadik helyre, a monacói előbb Russellt kerülte ki, majd a célegyenesben Hamiltont is megelőzte a külső íven.
A hétszeres világbajnok a következő körben újabb pozíciót bukott, Russell szinte lemásolta Leclerc manőverét, és a célegyenes végén a külső íven előzte meg a Ferrari versenyzőjét. A végére sem maradtunk izgalmak nélkül, Leclerc és Russell mellett Hamilton és Norris is komoly csatát vívott egymással.
Két körrel a vége előtt Russell előzte meg a monacóit a sikán előtt, és úgy tűnt, hogy meg is őrzi a pozícióját, de Leclerc mindent rátekert a célegyenesben és a gyengébb kigyorsítás ellenére is visszaelőzte a Mercedes pilótáját.
Antonelli élni tudott az ölébe hulló lehetőséggel, zsinórban második futamát nyerte meg ebben a szezonban, és Piastri is boldogan szállhatott ki az autójából, hiszen idén először tudott elrajtolni a főfutamon és rögtön egy második helyet hozott a csapatnak, a biztonsági autós fázis nélkül akár a győzelem is összejöhetett volna neki.
A dobogó legalsó fokára végül Charles Leclerc állhatott föl, aki Russell minden támadását vissza tudta verni, a brit versenyzőnek így meg kellett elégednie a negyedik hellyel, aki ezzel elveszítette az első helyét is a világbajnoki összetettben.
Norris lett az ötödik, aki az utolsó körökben csak legyűrte honfitársát, Lewis Hamiltont. Az első hatos után Pierre Gasly lett a best of the rest, aki maga mögött tudta tartani Max Verstappent, az utolsó pontokat Liam Lawson és Esteban Ocon kaparintotta meg.
A bahreini és a szaúd-arábiai futamok törlésével most egy komolyabb, öthetes szünetre vonul el a száguldó cirkusz, a versenyirányításnak és a csapatoknak is lesz tehát idejük átgondolni az első három versenyen történteket. Legközelebb Miamiban bőgnek fel újra az F1-es motorok.
Demeter Nikolas



