ZSÍR

Aranyosi Péter: „Ha a Felvidéken lépek fel, mindig beépítek a műsorba egy kis Becherovkát vagy Zlatý Bažantot” 2023. márc. 16.

2023. március tizenhetedikén, pénteken, Komáromban lép fel Aranyosi Péter. Az Egressy Művelődési Házban fogja előadni „Mesteremberek”című darabját. Ennek apropóján kérdeztük a humoristát. Interjú.

PÁI: - Egyszerre hány műsorodat tartod repertoáron?

AP: - Az utóbbi időkben egyszerre volt a Mesteremberek, az Aranyosi 50, Dombóvári Istvánnal, Vida Péterrel, Badár Sándorral és Csernus doktorral a közös estek, úgyhogy ez 6.

PÁI: - Mennyire kell más módon, más stílusban megírnod, megszerkesztened azokat az anyagaidat, amelyeket a Rádiókabarénak, a Showder Klubnak, a Dumaszínháznak írsz?

AP: - Nem kell másként írni. A közös esteknél annyi a különbség, hogy az adott társsal közös témába kell belemerülni: Csernus doktorral a pszichológia, míg Vida Péterrel a közös, miskolci múlt adja az ihletet. Dombival és Badárral mindketten az utazási élményeinket elevenítjük fel.
A Mesteremberek teljesen saját est, másfél órán keresztül csak én vagyok a színpadon. Az Aranyosi 50 pedig egy showműsor volt, ahol sztárvendégek voltak, bejátszások, vetítések, ezért csak olyan helyeken tudtuk előadni, ahol adott volt az ehhez szükséges műszaki háttér is.

PÁI: - Szülővárosod Miskolc adja gyakran a kabarészámaid kulisszáját. Milyen volt a város a gyerekkorodban és milyen most?

AP: - Óriási a különbség: az akkori Miskolc egy izgő – mozgó, pezsgő iparváros volt, ahol folyamatosan, egy nap háromszor dudált a gyár és egyszerre indult húsz – harmincezer ember dolgozni vagy haza. Akkor voltak például reggel is mozielőadások, ugyanis az éjszakai műszakban dolgozók reggel tudtak moziba menni. Nagy, proletár város volt, ugyanakkor pezsgő kulturális élettel rendelkezett: grafikai biennálé, Nemzeti Színház. Ennek - sajnos – ma minden az ellentéte. Függetlenül a politikai széljárástól: akár kormánypárti, akár ellenzéki a városvezetés, rohad a város! Utoljára 35 éve, amikor gimnazista voltam, újították fel a belvárost. Miskolc híre rosszabb, mint amilyen ténylegesen, de nagyon rossz állapotban van.

PÁI: - Milyen sűrűn jársz haza?

AP: Nagyjából háromhetente,ugyanis ott élnek a szüleim, az öcsém, a barátaim.

PÁI: - Miskolc után Nyíregyházára kerültél a Főiskolára. Jómagam is a Nyíregyházi Főiskolát végeztem. Milyen emlékek kötnek ehhez az intézményhez?

AP: - Nyíregyháza sokkal unalmasabb város volt, mint Miskolc, ugyanis más népek lakják. Nem volt meg az a lumpenproletár réteg, amelyik nagyon jól tud mulatni. A főiskola azonban kellemes kis... pontosabban naaaagy főiskola volt. Nem éreztem magam rosszul. Elfoglaltam magam a helyi diákszervezetben, hogy ne unatkozzak.

PÁI: - Ez a diákszervezeti munka hozott össze Fábry Sándorral, aki aztán mentorod is lett.

AP: Igen... mondjuk így! Én hívtam - rajongóként – mindenkit a Rádiókabaréból, a Fábry is jött. Négyszer is fellépett a tanárképző főiskolán. Ha barátságnak nem mondanám, de haverság kialakult. Aztán tizennyolc évig dolgoztam neki, mint Dizájn Center – felelős, gag man és ügyeletes hülye.

PÁI: - A Rádiókabaré talán a legfontosabb intézménye a magyar humornak. Milyen volt akkor belekerülve, ott kezdeni a szakmát és hogyan forrta ki magát ez a karrier?

AP: - Én soha nem készültem erre a pályára. Nagy rajongója voltam a Rádiókabarénak, de soha nem terveztem, hogy fellépjek. Ezt a véletlennek, pontosabban Litkai Gergelynek köszönhetem. Tizennyolc éven át dolgoztam ott. Nagy szerelem volt, imádtam! Egy nagyon jó korszak volt! Akkor még Farkasházy volt a főszerkesztő, Kossuth – díjasok voltak a színpadon. Legendákkal dolgozhattam együtt: Marton Frigyesnek, Farkasházynak, Sinkó Péternek voltam az asszisztense. Hofival vettem fel műsort, pezsgőztem az öreggel is. Mindenkivel: a Boncz Gézával, a Markos-Nádassal, a Trunkó Barnabással, Majláth-Mikes Lászlóval, Megyesi Gusztival... Rajongóként ez egy álom volt. Ők is tudták rólam, hogy mindegyiküknek kenem-vágom, hogy mit és hogy adnak elő. De hát a színészek is: Gálvölgyi János, Kern András, Csala Zsuzsa, Tábori Nóra vagy éppen Kállai Ferenc...

PÁI: - Mennyire másabb, amikor magadnak írsz szöveget, mint amikor színésznek?

AP: - Ezt nem nagyon tudom összehasonlítani, mert nem írtam dramatizált jeleneteket. Pontosabban írtam, de nem színpadra, hanem felolvasásra. Magamnak könnyű írni, mert azt mondom el, ami érdekel. Amúgy le se írom! Amit meg Fábrynak ír az ember, azt úgyis ő maga a saját stílusában adja elő. Mindig nagyon büszke voltam arra, ha Fábry valamelyik ötletemet mondta. Nem féltékenykedünk egymásra egy – egy poén használata kapcsán.

PÁI: - Az előadásaidat mennyire adaptálod a helyi közönséghez?

AP: - Mindig adaptálom. Ha például a Felvidéken lépek fel, mindig beleveszem a műsoromba a sztrapacskát, a Becherovkát, a Zlatý Bažantot. A műsoraimban eleve sok az improvizáció, mivel nem írom le a fellépéseimet kötött szövegként.