7832

Augusztusi zsoltár 2025. aug. 19.

Ma nem mentem iskolába.

Minek mentem volna, ha nyár van? 

És ha nyár van, kalandozik az ember. 

És ha kalandozik, akkor megy ide, vagy oda, 

míg engedi az idő. 

Amíg az időnek nem kell az adó, 

amit megkövetel. 

Amit adott, annyit el is vesz. 

Elvesz. 

Kivesz.

Letelik.

Kitelik belőlem, 

hogy elveszni nem akarok, 

hogy kivesszen, nem akarom, 

mikor a körforgás ellen szól az akarat 

foggal körömmel, 

de csak a foga törik 

és a körme kopik vérig.

Utáltam, mikor a mesét 

visszatekertem az elejére, 

elvéve a boldog véget a hősöktől, 

visszaadva az esélyt a gonosznak, 

hogy a hős megint legyőzze. 

Csak a lejátszó győzze. 

Cséve húz, kazetta kattan, 

a szalag kopik. 

Mini időomlás. 

Vajon felfogják?

Mini időomlás, inkább összeomlás. 

Minden augusztus végén. 

Jön az iskola. 

A mozgalmas kirándulások után 

az utolsó tíz nap már semmi nincs, 

csak a centi, amit nem vágni szeretnék, 

még csak hozzátenni se, 

csak maradjon úgy. 

Ne érjen körbe a kör, 

amikor 

a korral jön a szalagra a kopás. 

Térd, ín, film. 

Kopik, hogy rá se tudsz nézni.

Először az iskolára fogtam. 

Vége a nyárnak, 

megint tíz hónap, 

aztán kettő szünet. 

Körbe.

Aztán a magányra. 

Körbe-körbe 

megyek a csorba korba 

egyedül senkivel, 

csak én meg a Teremtő, 

aki velem jő, 

míg visszahív.

De most, hogy van kivel osszam az utam, 

egy ütemre ver a szív, 

egy ritmusra lép a láb, 

mire fogjam.

Megfogalmazom újra, 

talán, talán nem 

végleg. 

Augusztus végén pofon vág az idő. 

Nincs mese, bele kell nyugodni. 

Szól, hogy itt vagyok. 

Szól, hogy megint visszacsavarja 

az évet az elejére lassan. 

De szól, hogy úgy 

mint a kazetta a mesével, 

úgy én is koptam kicsit 

egy újabb évvel.

Légy boldog! 

Mondta az idő fölött álló Úr. 

A szalag megkopik. 

De míg a mese tartalma nem változik, 

addig te nem csak egy évvel, 

egy pofonnal, 

tán pár kilóval lettél több. 

Hanem egy évvel Énhozzám közelebb is.

Augusztus utolsó két hete így telik, 

múlik, 

mállik le mindig végül.

Ma nem mentem iskolába. 

Harminchárom pofon után vagyok már, 

és akár egyedül, akár párban, 

akár c

saláddal, miénkkel, vagy mással, 

dolgozunk.

Míg azt nem mondják ott fent: 

Kicsengettek.