Az utolsó 10 percben a trencséniek főleg az idő húzásával voltak elfoglalva.
A két Ferrari a továbbiakban is harcban volt a Red Bullal.
A jövő héten Monzában folytatódik a világbajnoki küzdelem, ahol Verstappen egy újabb győzelemmel már meg is döntheti Vettel rekordját.
A következő fordulóban a DAC a Trencsén otthonába látogat majd, akik 10 ponttal jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban.
A dunaszerdahelyiek az elmúlt hetekben több kulcsjátékosukat is elveszítették, ugyanis 6 év után búcsút mondott a csapatnak Kalmár Zsolt, aki a Fehérvárhoz igazolt, de a távozás mellett döntött a tavalyi év gólkirálya, Nikola Krstovic is.
A sárga-kékek nem bíztak semmit a véletlenre.
A férfi pólósok 2013 után értek fel ismét a csúcsra.
Megtörte a dél-koreaiak egyeduralmát a magyar kardcsapat.
A magyar lóra termett. Meg vízbe.
A mostani viadalnak három magyar vágott neki...
Álmainkban Amerika visszainteget.