A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Origin

Az abortusz-lobbi törekvései 2023. márc. 1.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Ijesztő és egyben visszafordíthatatlannak tűnő folyamatok zajlanak Európában. Miközben az Egyesült Államokban nemrég semmisítették meg a Roe kontra Wade precedens értékű ügy ítéletét, addig Európában éppen emberi jogot akarnak csinálni az abortuszból.

Vezeti fel írását a Vasárnap.hu ahol Schittl Esztert, a CitizenGO kampányigazgatója arról is beszél, hogy hol a hívő, konzervatív emberek, a mi közösségünk ebben a húsba vágó kérdésben.

Amint az interjúban kifejtette, az abortuszlobbi, a genderlobbihoz hasonlóan, egyre radikálisabb célokat tűz ki maga elé Európában és világszerte. Míg korábban a szexuális és reproduktív jogok mögé bújtatták a céljaikat, mára nyíltan hirdetik, hogy úgynevezett „abortuszjogokat” követelnek.

Már nem elégszenek meg azzal, hogy a kórházakban elérhető a magzatgyilkolás, hanem már otthoni abortuszokat, orvosi látogatás nélkül felírt, postán szállított abortusztablettákat követelnek.

Mindez az embertelen agymenés rideg valósággá vallhat? Kerdezzük magunkban a cikket olvasva szinte leforrázva. Sajnos, igen.

Mivel ezeket az alantas célokat a WHO is támogatja!

A 2021-ben elfogadott Matic-jelentésben egészen nyíltan kimondja az Európai Parlament, hogy a várandósság egész idejére ki akarják nyitni az ajtót az ingyenes, bármilyen indokkal elvégzendő abortuszok előtt Európában! Emellett le akarnak számolni mindenhol a tagállamok egy részében elérhető krízisben lévő várandós nőknek nyújtott tanácsadással és várakozási idővel, amely során segítséget kaphatnak az anyák e visszafordíthatatlan döntés meghozatala előtt.

Ebbe az Unióba vágytunk, amikor a rendszerváltás után a népszavazáson igent montunk a csatlakozásra? Nyilván nem. Valami menet közben, Európa nyugati felében, sajnos nagyon elromlott.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!