ILLIBERÁLIS

Az egydimenziós ember – Herbert Marcuse és az „Új Baloldal” születése 2022. szept. 30.

Vannak olyan teóriák, amelyeknek a tudományos alapját már régen megcáfolták, ám társadalmi hatásuk csak jóval később jelentkezik. Előfordul, hogy mire egy a valóság megragadására szolgáló modell vagy metafora bekerül a köztudatba, addigra már rég érvényességét veszti, ugyanakkor a közgondolkodást még sokáig meghatározza.

Freudnak a mindent az elnyomott szexuális ösztön mozgásaira visszavezető elméletét a modern pszichológiában ma már kevesen alkalmazzák. Az elmélet vulgarizált formája azonban mára már beszivárgott a köztudatba és az ember úton-útfélen a „tudatalattiba” botlik. Herbert Marcuse mégis a Freud-i metapszichológiára alapozta a saját filozófiáját, pedig annak az érvényességét az 1960-as évekre már erősen kikezdték. Az ő filozófiája viszont az akkoriban kibontakozó kulturális forradalomnak lett az ideológiájává.

Marcuse-t nevezték az „Új Baloldal” megteremtőjének (bár ő maga mindig tiltakozott a titulus ellen.) Mindenesetre nagy lelkesedéssel fogadta a 1968-as diákmozgalmakat, melynek több vezetőjével is – mint a 2014-ig az Európai Parlamentben ülő Daniel Cohn-Bendit – közeli kapcsolatban volt. Úgy gondolta, hogy a forradalom mozgatóereje már nem az osztályharc és nem is gazdasági eredetű, hanem pszichológiai és nem csak a külső társadalmi intézmények, hanem

az egyénen belüli mentális struktúrák lebontásán keresztül zajlik.

Marcuse sikerrel kombinálta Freudot Marxszal. Utolsó jelentős műve Az egydimenziós ember, amiben az amerikai kapitalizmus hatalomgyakorlási módszerét kritizálja, hogy ugyanis az eredendően sokszínű és sokoldalú embert létezésének egyetlen aspektusára redukálja, ez pedig a fogyasztás dimenziója. A többivel nem törődik.

Ha most körbepillantunk magunk körül, azt kell mondanunk, hogy Marcuse-nak igaza volt – ahogyan egykoron Marxnak is – a kapitalizmus kritikáját illetően. De míg Marx proletárforradalomban látta a megoldást a problémára, addig Marcuse a szexuális forradalomban. És ahogy a proletariátus győzelme az elnyomóosztályok felett nem hozta el a vágyott szabadságot a Szovjetunióban, úgy a libidó forradalma a realitás ellen is ellentétes eredménnyel járt. Valóság és fantázia között, ahogyan Marcuse vizionálta, tényleg egyre jobban elmosódik a határ nem kis mértékben az internetnek is köszönhetően.

A tudomány és a technika fejlődése pedig azt az érzetet kelti sokakban, hogy

biológiai, pszichés vagy társadalmi adottságai szabadon változtathatóak, minden csak hozzáférés, pénz és végső soron hatalom kérdése.

A plasztikai sebészek, személyi edzők, trénerek, life coach-ok, ilyen-olyan tanácsadók mind azt ígérik, hogy az embernek nem kell beletörődnie semmibe, ami adottság, minden szabadon alakítható és változtatható. Emberi test és psziché munkaterületté változott, amit meg kell művelni. Képesek lehetünk „bármire”, csak szabadítsuk fel a fantáziánkat. (Népszerű magazinok és ezoterikus tanfolyamok üzenete ez.) A valóságban azonban a megnyíló lehetőségek nem az ember szabadságát, hanem éppen ellenkezőleg, az alávetettségét fokozták:

ma már szinte elviselhetetlen társadalmi elvárásoknak kell megfelelni.

Mivel elvileg „minden” lehetséges, ezért a különböző kisebb-nagyobb fogyatékosságok nem megbocsáthatóak, hanem jellemhibának számítanak, hiszen lehetőség lenne azokat megváltoztatni, csak a tulajdonosuk „nem akarja”. A mai kor maximalista, az „elég jóval” nem éri be, csak a „tökéletes” az elfogadható.

A társadalmi intézmények fellazítása, a tekintély, az erkölcsi és szexuális szabályok lerombolása, az ész, a ráció és a valóság felszámolása után mégsem következett be a várva várt szabadság. Sőt, az emberek ma sokkal inkább alávetettnek és kiszolgáltatottnak érzik magukat, mint a az 1960-as vagy akár 1950-es években.

Hogy hol élhetik akkor meg felszabadított libidójukat? Hát például a nagy össznépi fesztiválokon. Az egyén feloldódik a tömegben, sex & drugs & rock’n’roll cenzúra nélkül. A prototípus Woodstockban volt 1969-ben, amire azóta is vallásos áhítattal emlékeznek. Ma pedig a nyugati világban mindenhol szerveznek ilyen bacchanáliákat, ahol a vállalati kultúrában önmagától végletesen elidegenedett, egydimenziós ember igyekszik visszatalálni történelem előtti önmagához. Sikertelenül. Ez a quick-recharge arra viszont jó, hogy az ember gyorsan vissza tudjon simulni az egydimenzióba.

nyitókép: player.hu