
CINK
Az ellenzék jó érzékel rácuppant Danko minapi kirohanására, eltörölnék a tranzakciós adót
2025. ápr. 8.
Azoknak a kormánypárti képviselőknek, akik nem értenek egyet a tranzakciós adóval, a héten lehetőségük nyílik a parlamentben, hogy megszavazzák az eltörlését május 1-jétől. Erre szólította fel őket kedden több ellenzéki párt. Az ellenzék remek érzékkel, minden bizonnyal Danko kapitány minapi megszólalására alapozva próbálja megbontani a kormány egységét. A szemaforok réme ugyanis a múlt héten bejelentette, a Szlovák Nemzeti Párt a tranzakciós adó eltörlését fogja javasolni a koalíciós tanácsban, mert az adó „arcátlan”, nem hatékony és nincs helye a szlovák adórendszerben. Danko ezzel elsősorban saját magát hozta kellemetlen helyzetbe, hiszen a héten színt kell vallania, így kiderül, állja-e a szavát az adó eltörlésével kapcsolatban, vagy az egész csak egy újabb zsarolás valamilyen kormánypozíció megszerzésére.
„Láthatjuk, hogy az általunk, valamint a nyilvánosság és a vállalkozók, cégek részéről kifejtett nyomás lassan eléri a hatását. Egyre több kormánypárti politikus látja, milyen szörnyű hibát, mekkora butaságot követtek el, és most már egymással veszekednek és versenyeznek azon, hogy ki akarja jobban eltörölni ezt az adót” – jelentette ki sajtótájékoztatóján Michal Šimečka, a PS elnöke. Szerinte Szlovákia nem engedheti meg magának ebben a világméretű gazdasági káoszban, hogy lefékeződjön a saját gazdasági növekedése, amit a tranzakciós adó további létezése kétségtelenül eredményezne.
„Felszólítom őket, elég volt a szavakból, ideje cselekedni. A héten, várhatóan szerdán vagy csütörtökön második olvasatban szavazhatnak képviselőtársam, Michal Truban módosító javaslatáról.
Akkor minden kormánypárti képviselő megmutathatja, hogy nemcsak szövegel, hanem valóban segíteni akar a vállalkozókon”
– szögezte le Šimečka.
Ha az jelentene számukra gondot, hogy ellenzéki javaslatról van szó, a PS kész támogatni egy ugyanilyen javaslatot, ha bármelyik kormánypárti képviselő előterjeszti. A PS tovább akarja fokozni a nyomást, ezért internetes aláírásgyűjtést indít.
A Slovensko mozgalom szintén beterjesztette az adó májusi eltörlését, és felszólította a koalíciót a támogatására. Július Jakab (Slovensko, Za ľudí, KÚ) emlékeztette Andrej Dankót, az SNS elnökét a napokban tett kijelentéseire.
„Andrej Danko átgondolta, hogy ő is ellenzi a tranzakciós adót, bár ő vezette be”
– hívta fel a figyelmet a nap poénjára Jakab pártja sajtótájékoztatóján.
Hozzátette, mivel az SNS más dátumokat említett az adó lehetséges eltörlése kapcsán, a Slovensko kész újabb módosítást beterjeszteni, hogy ennek is megfeleljen. „Hogy Andrej Danko ne hivatkozhasson arra, hogy a május 1-je túl korai - bár szerintünk minden egyes nap rombolja a gazdaságot, amíg ez a törvény hatályban van -, ezért kidolgoztunk még két módosítást, pontosan azokkal a dátumokkal, amelyeket ő említett. Tehát a július 1-jei, illetve a január 1-jei megszüntetésről” – tette hozzá.
„Most megmutathatja Andrej Danko és az egész SNS, hogy állja-e a szavát, vagy az egész csak zsarolás, hogy valamilyen újabb hatalmi pozícióhoz, posztokhoz, üzletekhez jusson”
– mondta Jakab.
Andrej Danko szombaton (április 5.) jelentette ki, hogy az SNS javasolni fogja a koalíciós tanácson a tranzakciós adó eltörlését, vagy legalább a módosítását, mert ez az adó végzetes a kis- és középvállalkozások számára.
Ladislav Kamenický (Smer-SD) pénzügyminiszter válaszul kijelentette, a tranzakciós adó fontos része a konszolidációnak, és dacára az ellenzéki bírálatoknak az adó működik, csak „populista módon felfújják a hatásait”. Felszólította a kormánypártokat, ne segítsenek az ellenzéknek a kormány szétverésében.
tasr/P7

Piros 7es
