A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Download

Az elődöntő elúszott, de az ötödik helyre még van esélye a magyar válogatottnak 2024. jan. 24.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Férfi kéziseink hiába kezdték jól a németországi Európa-bajnokság középdöntőjének utolsó mérkőzését, a francia válogatott kihasználta a hibáinkat és végül 35-32-re diadalmaskodott.

A magyar csapat azzal a tudattal léphetett pályára, hogy legrosszabb esetben is a középdöntő harmadik helyén végez és játszhat az ötödik helyért, ugyanis az osztrákok kettővel kikaptak Izlandtól, így három együttes is négy ponttal állt a csoportban, de mivel mi 33-25-re vertük az északiakat és csak eggyel kaptunk ki az osztrákoktól, így nekünk a legjobb a gólarányunk.

A mieink szeme előtt azonban nem az ötödik hely megszerzése, hanem az elődöntő elérése lebegett, 

ehhez pedig a torna egyik legnagyobb esélyesét kellett volna legyőznünk. Az olimpiai címvédő franciákat eddig egyetlen csapat tudta megszorongatni ezen a tornán, a csoportkörben Svájc ért el egy bravúros 26-26-os döntetlent ellenük.

A többi mérkőzésen viszont esélyt sem adtak az ellenfeleknek, bár a horvátok csak kettővel, míg a németek hárommal kaptak ki. Az a mi oldalunkra is billenthette volna a mérleget, hogy a franciák már biztosan csoportelsők, így akár rá is pihenhettek volna a svédek elleni elődöntőre.

A két csapat utoljára a 2021-es világbajnokság negyeddöntőjében találkozott, akkor a rendes játékidőben nem született döntés, a hosszabbítást viszont a franciák jobban bírták szuflával, így végül 35-32-re diadalmaskodtak.

Tétmeccsen legutóbb 12 évvel ezelőtt, a 2012-es Európa-bajnokság csoportkörében vertük meg a gallokat, 

annak a győzelemnek köszönhetően megelőztük őket és Spanyolország mögött a második helyen végeztünk a csoportban.

A mostani találkozó francia góllal indult, de szerencsére másodpercekkel később egyenlíteni tudtunk, majd a következő három támadásunkat is eredményesen zártuk, így pillanatok alatt 4-1 volt ide. A franciák szépen lassan azonban belerázódtak a mérkőzésbe, 8-8-nál már egyenlő volt az állás, majd kettővel magasabb sebességfokozatba kapcsoltak és szinte állva hagytak minket.

A legnagyobb probléma a visszarendeződésünkkel volt, hiába szereztünk gólokat, a franciák a gyors középkezdések után rögtön betaláltak. Kapusaink egyszerűen nem érezték a francia lövések irányát, gyorsan 20-14 lett oda.

Szokásunkkal ellentétben most nagyon jól bírtuk az első félidő végét, általában ebben a periódusban szoktuk eladni az előnyünket, most viszont összeszedték magukat a srácok, és a szünet előtt felzárkóztunk mínusz kettőre.

A második játékrész francia emberhátránnyal és magyar üreskapus góllal indult, így már csak egy találat volt a két együttes között. 21-21-nél sikerült egyenlítenünk, majd támadhattunk a vezetésért is, de megint a legrosszabb pillanatban kezdtünk el hibázni, amit az ellenfél kegyetlenül kihasznált.

A franciák újra átvették a vezetést, és azt a mérkőzés hátralevő részében már nem adták ki a kezükből, szépen lassan visszaállt a háromgólos különbség, ami megmaradt a legvégéig is, 35-32 lett a vége.

A vereség ellenére a magyar válogatott így is története legjobb Európa-bajnoki szereplését érheti el, hiszen pénteken Szlovénia ellen megszerezheti az ötödik helyet, amivel megjavítaná az eddigi a legjobbját, az 1998-as hatodik helyezést.

Nyitókép: MTI

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!