CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Bezzegfranciaország vs. őshonos kisebbségek – nagyinterjú egy elzászi jogásszal 2021. dec. 13.

Jeant egy strasbourgi konferencián ismeretem meg szeptember elején. Elég volt néhány percet beszélgetnünk, máris világossá vált, hogy az elzászi németek tapasztalatai a kisebbségi lét kapcsán – szélmalomharcuk pillanatnyi keresztmetszete – érdekes lehet számunkra is. Másnap leültünk és Jean mesélni kezdett: szó esett például a regionális nyelvek használatának korlátozásáról, a történelmi országrészek mesterséges újraszervezéséről és az elzásziak viszonyulásáról a franciák és németek irányába.

Először is helyezzük el térben és időben Elzászt. Előbbi nem nehéz, utóbbi esetében elsősorban a múltbéli eseményekre volnék kíváncsi.

Az elzászi kisebbség a Massif Des Vosges és a Rajna közti területen él – földrajzi szempontból tehát könnyen behatárolható. Egy hegység és egy folyam, utóbbi a jelenlegi francia-német határon folyik. A történelmünk már komplexebb kérdés. Elzászt a múltja a németekhez köti, ahogy az eredeti nyelv is, amit a térségben beszéltek. A 17. században kerültünk először francia fennhatóság alá. Először Elzász egy része, aztán Strasbourg környéke is.

Strasbourg Elzász fővárosa?

Jó kérdés, de végül is igen: Strasbourg Elzász fővárosa. 2014-ben területreform zajlott az országban, ahol összevontak bizonyos tartományokat. A történelemből ismert Elzász így már nem létezik, legalábbis a térképen nem. Helyette egy összevont régió, amibe beolvasztották, mindenfajta identitás nélküli terület, a neve Le Grand Est [Nagy Keleti Régió – szerk.]. Elzászt, Lotaringiát és Champagne-Ardenne-t rakták össze. Ez a reform ösztönzött arra, hogy köteleződjek el az ügyünk mellett; sok honfitársammal együtt akkor döntöttük el, hogy lépni kell. Elveszik a régiónk határait és elveszik az identitásunkat is. Ebben az EU felől érkező nyomás is közrejátszott, gazdasági szempontok alapján nagyobb területeket szeretnének, mint ahogy Németországban is láthatjuk. Viszont ezt nem lehet mindenhol kényszeresen alkalmazni, a németek is meghagytak néhány kisebb közigazgatási egységet, amelyek jól működnek. Mindenesetre arra jó volt ez a reform, hogy felébresszen minket, sokan protestáltak, közéleti szerepet vállaltak.

Tehát történelmileg és kulturális szempontból is német területről van szó. Noha azt nem mondhatom, hogy teljes mértékben asszimilálódtunk,

Tehát egy nemzeti kisebbségről beszélünk, amelyik többségében már elvesztette a nyelvét.

Így igaz, a nyelv, ami kulcsfontosságú egy nemzet számára, szinte teljesen kiveszett.

Mi marad?

A kultúra. Az építészeti stílus, jellegzetes épületeink. A kőházaink meghatározó elemei fából készülnek. Aztán a gasztronómia, de mindez hosszútávon kevés. Nem definiálhatja magát egy közösség csupán a konyhaművészete alapján.

Csakis az emberek tarthatják meg a szokásaikat, viszont a nyelv nélkül félő, hogy nem lesz, ami igazán összeköt.

Milyen a Francia Kormány testtartása? Hogyan viszonyul az elzászi kisebbséghez?

Az autonómia mindenképpen jó volna, de nem kizárólagos megoldása az ügyünknek. A legfontosabba nyelv . Az elfogadott Molac törvény lehetségessé tette a regionális nyelvek használatát az oktatásban, esetünkben a németről van szó – igaz, legfeljebb az állami iskolák első 5-6 évében volt engedélyezett. Nemrég hozott egy döntést az alkotmánybíróság, ahol szakmailag felkészületlen, függetlenséggel nem vádolható bírók ülnek…

Nincs meg a képesítésük?

A képesítésük megvan, viszont a politikusok nevezik ki őket, konkrétan az államfő és a szenátus elnöke. Az olyan bírókat, akik nekik szimpatikusak. Tehát egy kottából játszanak. Ami a fent említett törvényt illeti, hiába lett elfogadva, az alkotmánybíróság újraértelmezett néhány passzust az alkotmányból – a 2. pont kimondja, hogy a köztársaság nyelve a francia – és betiltotta azt. A franciák jól látják, hogy az asszimilációnak és a törvényeiknek hála a regionális nyelvek, mint az elzászi német, egyre inkább kivesznek; meggátolhatnák, vagy legalábbis késleltethetnék a folyamatot, de nem teszik.

Tehát az Elzászban élő kisebbségi gyermekek nem tanulhatnak a saját kisebbségük nyelvén az iskolában.

Bizonyos esetekben igen, de az állami iskolákban nem. Amit mi immersionnak [elmerülés, bemerítés – szerk.] nevezünk, és ami a legkedvezőbb volna számunkra, csak kivételes esetekben valósulhat meg. Ez azt jelenti, hogy az oktatás a kisebbség nyelvén folyik, mellette persze az állam nyelvét is tanulják a diákok.

Erre nálunk, Szlovákiában még van lehetősége a magyar kisebbségnek az állami iskolákban is. Mit tudnak kezdeni a nyelv oktatása terén, ha az immersion jobbára tilos?

Az abszolút iskolai francia nyelvhasználat mellett azért van még egy lehetőség. Az alkotmánybírák elkaszálták a kizárólagos regionális nyelvhasználatot, viszont fele-fele arányban lehet oktatni, tehát kétnyelvű állami iskoláink vannak. Ez a legjobb, ami jelenleg elérhető.

Néhány magániskolában megvalósul a kizárólagos németnyelvű oktatás is, az első hat osztály során, utána franciára váltanak. Tehát a nyelvünk fokozatos elvesztése a legnagyobb fenyegetés számunkra, illetve az összes értékünk közül a nyelvünk van a leginkább veszélyben.

Hogyan áll egy átlagos elzászi szülő ehhez a problémához?

A közösségünk legtöbb tagját nem érdekli a német nyelv. Viszont vannak néhányan, akik kétnyelvű vagy kizárólagosan német nyelvű magániskolába küldik a gyerekeiket. Azt hihetnénk, hogy ők a pozitív példa, de a helyzet a következő: a gyereket elküldik, hogy tanuljon meg németül, de ők maguk nem beszélik a nyelvet és nem is hajlandók megtanulni. Kissé önellentmondásos a dolog, hiszen a személyes példa gyakorolná a legnagyobb hatást. Tudvalévő, hogy az iskolában eltöltött idő önmagában kevés egy nyelv elsajátításához, így azonban lehetőség sem nyílik arra, hogy a mindennapokban, otthon is a kisebbség nyelvén beszéljenek a családok.

Divatos-e Németországba költözni azok körében, akiknek nem tetszik a franciák hozzáállása?

Nem divatos. Az elzásziak számára Németország sokszor ugyanúgy idegen, mint Franciaország. Viszont a nyelvünk történelmi szempontból a német nyelv dialektusa.

Tehát az elzásziak se nem franciák, se nem németek?

Sokan így gondolják, viszont szerintem ez helytelen. Történelmi és nyelvi szempontból a német nép része vagyunk. A kultúránk az egyetemes német kultúra része. Viszont a közösségünk tagjai manapság elfelejtik a történelmet, vagy nincs is mit elfelejteni, mert nem is ismerik azt.

Hogyan viszonyul Németország az elzásziak fokozatos beolvadásához? Viszonyul egyáltalán?

Nem, nem aggódnak miattunk a németek. Számukra túlságosan vitatható volna a legkisebb gesztus is. Mindjárt okot adnának a terület visszafoglalásával és a bosszúszomjjal kapcsolatos kritikákra. Az Unser Land nevű politikai párt – azt jelenti, hogy az országunk, én is tagja vagyok – korábbi elnöke négy évvel ezelőtt levelet írt a német elnöknek – nem a kancellárnak! Erre az összes többi elzászi politikai párt árulást kiáltott.

Ez egy elrettentő példa volt. A németek meg ehhez igazodnak, mintha szégyenkeznének, nem vállalják a konfliktust.

Ha már említésre került az Unser Land, beszéljünk egy kicsit az elzászi kisebbség formális képviseletéről.

Az Unser Land a mi politikai pártunk, az egyetlen. Elzászban a szavazók tíz százaléka áll mellettünk, ami nem sok, de ahhoz képest, hogy tíz évvel ezelőtt még sehol sem voltunk, jó eredmény.

Hány tagot számlál az elzászi kisebbség?

Először is pontosan meg kell határoznunk a területet, amiről beszélünk. Az új közigazgatási törvény alapján: Alsace Moselle a neve. Három millió lakos – ez még nem mond semmit, csak azt tudjuk, hogy a területen élnek. A legtöbbjük tudomást sem vesz az elzászi kisebbség problematikájáról. Aztán a nyelv alapján is el lehet indulni. Ki beszél németül, amely az elzászi kisebbség történelmi nyelve, a német egy nyelvjárása. Az adatok a tíz évvel korábban készült népszámláláshoz kapcsolhatók, tehát nem túl pontosak: korábban 600 ezer főre becsültem a nyelvet beszélők lélekszámát, ma már azt mondom, hogy túlzó ez a becslés. Nem tudok pontos számot, főleg, ha a folyékony nyelvtudásról van szó.

Milyen jövőt jósolsz a nemzeti közösségednek tíz- és százéves távlatokban gondolkodva?

Cselekednünk kell. Azonnal. Az elkövetkezendő tíz év a folyamatos cselekvésé. A nyelvhasználati tendenciát pozitív irányba fordítani, visszanyerni a nyelvünket.

Ha most nem lépünk, száz éven belül az emberek talán láthatják majd az épületeket, a katedrálist Strasbourgban, esetleg főzhetnek a receptjeink alapján, de kizárólag francia szót fognak hallani ezen a vidéken.