ZSÍR

Az érzelemdús összezártság 2024. márc. 9.

Hétvégén kiosztásra kerülnek az aranyszobrocskák. Készül az Oscar-gála. Nagy meglepetés nem várható, de számomra egy kivételesen kedves, lélekmelengető alkotás még akad. Kis fáziskéséssel, de bekerült a magyar mozik játszási listájára is a Téli szünet (The Holdovers).

Az öt Oscar-díjra jelölt darabot Alexander Payne vezényli, és a 70-es évekbe repít vissza. Hat év hallgatás után letette a direktor. Nem a lantot, a mozit.

A filmünk kezdetén, bevezetésként is egy időutazás részesévé válunk, hiszen reccsen, ugrik a szalag, régi stúdiók logói jelennek meg. Mintha egy filmklasszikust pörgetne a vetítőmester. Csak nézel, mi ez? A nyitóképek által elhintett érzet a filmünk végéig megmarad. No, nem recseg akkor már semmi, de az atmoszférája, a berendezése és a zenei betétei is remekül illeszkednek a kor szellemének.

Miről is van szó? 1970 telén egy elit bentlakásos fiúiskola, a Barton Akadémia diákjai és tanárai is fellélegeznek. Végre jön a karácsonyi szünet. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a szerettei társaságában töltse az év legszentebb ünnepét. Egy maroknyi csapat marad, akikre a zsémbes, halszagú, közutálatnak örvendő, gülüszeműnek becézett történelemtanár, Paul Hunham (Paul Giamatti) vigyáz. Angus Tully (Dominic Sessa) személyében hoppon és a suliban marad az osztály egyik szabadszájú, meglehetősen modortalan, de penge tanulója, aki herótot kap attól, hogy még pár hétre sem szabadulhat.

Kettejük kezdeti civódásait és ellentéteit próbálja simítani a harmadik ottrekedt: a fiát gyászoló szakácsnő, aki iszik és káromkodik, Mary Lamb (Da'Vine Joy Randolph). Ahogy haladunk az időben és a történetvezetésben, a kényszerű összezártságnak köszönhetően mindhárom karakter megnyílik. Valamiféle szövetség alakul ki köztük. Megismerhetjük sorsukat, ami pár hétre és talán többre is összefonódik. A lelki sebek enyhülését, az átmeneti családdá kovácsolódás fázisait járjuk szépen végig. Persze láttunk már hasonlót, de nem ilyet.

A rendező és a forgatókönyvíró, David Hamingson olyan világot teremt, amiben jó elidőzni. 

A több mint kétórás játékidő elillan. Csak nézni Giamatti pazar játékát, az elsőfilmes Sessa tehetséges szárnybontogatásában elmerülni vagy a zenéért felelős, Mark Ortont hallgatni.

Lassan, de aprólékosan megtudjuk, mi rejtőzik a felszín alatt. A sérült lelkek kitárulkozását mesterien mutatják: a pár klisé is elhanyagolható, elhalványul. A három különböző karakter és sors kitárulkozása a lélekmelengető mozi. Persze az alkotók szigorúan ügyelnek arra, hogy ne menjen el giccsbe vagy nyálba. Abszolút pontos: a fekete humor-betétek is ütnek. Hol filózol rajtuk, hol meg felnevetsz. Azt sugallja, hogy ismerd meg az embert, ne csak ítélkezz! Nem tudhatod, miért mutat ezt vagy azt kifelé, mindennek oka van. A felszín alatt ott találod a lelket: annak mélységét és megannyi sebét.

Nos, Giamatti játéka zseniális. Csak a szemét és az arcmimikáját figyeld! Sessa jóformán beugróként nagyot megy. A gyászoló szakácsnőnk is szerethető figura, mély érzésekkel felruházva. A legjobb filmnek és a férfi főszereplőnek járó szobor szinte lehetetlen-kategória a Barbenheimer miatt. De a legjobb női mellékszereplőnél a legnagyobb favorit a már sokat emlegetett szakácsnőnk, Da'Vine Joy Randolph.

Jól kifőzték ezt az egyszerű, sírósan nevetős, nevetve sírós mozit...Megéri megnézni!

Holecz Attila

nyitókép: amazon.com