
LIBERNYÁKULUM
Az Európai Néppárt felvette soraiba a Demokratákat
2023. máj. 6.
Az egykori konzervatív, ma már a balliberális médiának megfelelni kívánó Európai Néppárt (EPP) Münchenben erősítetette meg a Demokraták párt felvételét az egykor szebb napokat látott EU-s frakcióba.
A felvételi kérelmet a pártcsaládban 2019 óta tagságot élvező SPOLU jogutódjaként kapta meg az Eduard Heger megbízott miniszterelnök nevével fémjelzett Demokraták.
A párt EP-képviselője, Vladimír Bilčík, akit még a SPOLU tagjaként delegáltak a brüsszeli intézménybe, úgy értékelte, hogy a Demokraták meghívása az Európai Néppártba a „legjobb válasz” napjaink problémáira.
Ezért szeretnénk, hogy felvételt nyerjenek az Európai Unióba az olyan szomszédaink, mint Ukraja, vagy a nyugat-balkáni államok. Közösen leszünk azon, hogy az unió erősebb és ellenállóbb legyen
– indokolta Bilčík.
Az euro-atlantista Demokraták sorait Hegeren és Bilčíkon kívül olyan, szívünkhöz közel álló rohadékok politikusok alkotják, mint a magyargyűlölő Jaroslav OhMyGodIt'sVeryBig Naď vagy Jaroslav Háphápháp Káčer, de soraik közt találjuk Karel Hirman és Ján Budaj korábbi minisztereket is.
A Demokraták korábban hosszasan tárgyalt Mikuláš Dzurindával is a csatasorba állításáról, ám a korábbi miniszterelnök úgy döntött, inkább máshol szeretne visszatérni a politika élvonalába.
Az Európai Néppártot korábban az SDKÚ, a Most-Híd és az MKP is erősítette, jelenleg pedig a KDH a tagja, míg Magyarországot a KDNP képviseli.
A Fidesz 2021-ben hagyta el az egyre inkább progresszív irányba forduló európai szintű pártot.
Forrás: TASR, P7
Nyitókép: SITA
