CSAK A KEZÉT FIGYELD!
Az olasz bemondta az all in-t
2024. szept. 17.
A TASR beszámolója szerint Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) volt elnöke és olasz ex-miniszterelnök kedden Strasbourgban az Európai Parlament (EP) képviselői előtt ismertette az európai versenyképesség javítását célzó tervét, és arra figyelmeztetett, hogy az EU-t a gazdasági bénulás veszélye fenyegeti, az alternatíva pedig szerinte a szorosabb integráció lenne.
Draghi, az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen által kért, az európai versenyképességről szóló jelentés - amit egyébként Orbán Viktor is megdicsért a szokásos pénteki rádióinterjújában - szerzője szerint az Uniónak három kulcsfontosságú kérdésre kell összpontosítania: az USA-val és Kínával szembeni innovációs lemaradás megszüntetésére; egy közös ütemterv kidolgozására, amely összekapcsolja a szén-dioxid-mentesítés célját a versenyképesség növelésével; valamint Európa biztonságának megerősítésére és a külföldi gazdasági hatalmaktól való függőségének csökkentésére.
Az EU jövőjét három lehetőségben foglalta össze: az EU-nak választania kell a szétesés, a bénulás vagy az integráció között.
Az európai életforma fenntartása a versenyképesség javításán múlik, amihez szorosabb együttműködésre és integrációra van szükség az európai nemzetek között - mondta.
És milyen igaza van!
Eddig ezt egy brüsszelita sem merte ilyen egyértelműen kimondani.
(Remélem, a Gréta-kör evkalult klímahisztérikái is elolvassák Draghi úr munkáját és megszívlelik ajánlásait...)