A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Balfaszok gyülekezete

Az újrabrendelés vezeti ki a válságból a magyar ellenzéket? 2023. ápr. 4.

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!

Az elmúlt hetekben több, egykor szebb napokat is látott magyar ellenzéki párt is bejelentette, hogy nevet és arculatot vált. Minderre komoly szükségük is van, hiszen az ellenzéket leuralta és sikeresen felszalámizta Gyurcsány Ferenc, aki a legutóbbi választási kudarcot követően bejelentette: nem összefogásra, hanem több Gyurcsányra van szükség.

A több Gyurcsány(fióka) pedig el is kezdett beszivárogni a szemkilövető böszme által vezetett Demokratikus(?) Koalícióba – egykori MSZP-s harcostársaktól kezdve a láthatatlan törpepártok elvtelen, ám ambíciózus politikusaiig többen is kötélnek álltak.

A vészharangot a Párbeszéd nevű mikropárt rángatta meg, akik fontosnak tartották, hogy az új idők új szeleit vitorlájukba fogva Párbeszéd-Zöldekre változtassák a pártjuk nevét.

Lépésükkel a klímahisztis vonatra akartak felülni, ám az 1%-ot is alig-alig elérő pártocska szokás szerint fordítva ül a lovon (vagy vonaton...), hiszen tevékenysége nem áll másból, mint a Fidesz elleni uszításból. Ha a Fidesz nem tesz meg valamit, azért üvöltöznek vérbe fordult szemekkel, ha meg mégis teljesíti azt, akkor meg azért. 

Nincs is eklatánsabb példája a Párbeszéd álságos viselkedésének az akkumulátorgyárak körüli műbalhénál, amit pár éve még épp a bezöldült párt követelt a leghangosabban. 

Szintén a névváltoztatás mellett döntött a Jakab Péter vezetésével kisnyilasból Gyurcsány munkásőrévé vedlett Jobbik. Az egykor épp az öszödi tahó közéletből való száműzését zászlajára tűző nemzeti radikális párt szépen lefeküdt Gyurcsánynak, el is veszítette korábbi 20% feletti támogatottságát, 

a csúcsnak számító 26 mandátum helyett már csak 10 képviselői helyet szerezve az Országgyűlésben (mondjuk az épp tízzel több, mint amennyit érdemelnének). 

Azóta szexbotrányba (is) keveredő Jakab Pétert leváltották a párt éléről, a szegény ember Gerő Ernője azóta is keresi a parizer hűlt helyét a mamuszos asszony kegyeivel egyetemben. A Jobbik teljes pálfordulásra készül azzal a Gyöngyösi Mártonnal, aki a magyarországi zsidók listába szedésének ötletével hozakodott elő. A dolog pikantériája, hogy pártja ugyanúgy részesült az amerikai, Soros Györgyhöz köthető dollármilliókból. Ez is mutatja, hogy vannak jó antiszemiták is – legalább is nem finnyáskodak ilyenkor a máskor oly érzékeny megélhetési antiszemitázók.

A harmadik átbrendelést Mesterházy Attila jelentette be, aki az MSZP miniszterelnök-jelöltjeként álmodozott szebb karrierről. A Gyurcsány árnyékában teljesen eljelentéktelendetett kommunista utódpárt egykori elnöke Szocialisták és Demokraták néven próbál új pártot létrehozni. Ő nem a meglévő választókat próbálja elszipkázni a riválisaitól, hanem a politikából kiábrándult 30%-ot szeretné megszólítani. Mivel ez a legfrissebb törekvés, így sok mindent nem lehet még elmondani, ám 

némileg meglepő volt Mesterházy azon kijelentése, hogy új pártjábal az euroatlanti értékek mentén való politizálás mellett baloldali nemzeti politikát, és ha a helyzet megkívánja, szuverenista politikát kíván folytatni. 

A fenti csökevények után valódi felüdülés Mesterházy kezdeményezése!

De még van néhány párt a tarsolyban, akik viszont nem kívánnak változtatni, ilyen a Momentum, akik először ülnek a parlament padsoraiban és látványosan nem találják a helyüket. Képviselőik próbálnak nagyot mondani, de egy év sem volt elég ahhoz, hogy olyan mondatokat sikerüljön kinyögniük, amire a kormány tagjai ne tudnának megsemmisítő választ adni. 

Az SzDSz szellemét megidéző liberális párt holdudvara körül több botrány is körvonalazódott, képviselőik az EP-ben gyakorlatilag nyílt hazaárulást hajtanak végre. 

A DK pedig csak dörzsöli a kezét, mert így tulajdonképpen belefektetett energia és pénz nélkül szerezhet új szavazókat a Dobrev-(Gyurcsány-)kormány felállításához.

A messiás-komplexusos Márki-Zay Péter kezdeményezése, a Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig úgy tűnik el a történelem szemétdombján, mintha soha nem is létezett volna, 

a selyemzsinórt már a választás éjszakáján megkapta Gyurcsány Ferenctől a nárcisztikus miniszterelnök-jelölt, amit rajta kívül mindenki észrevett. MZP nagyban szervezkedik, ám olybá tűnik, semmilyen releváns támogató nem maradt mögötte.

Szükség is van ezekr a az újracsomagolásokra, mert a közvéleménykutatások mind azt erősítik meg egy évvel a tavalyi választások után, hogy a Fidesz még erősebb felhatalmazással nyerne most, ami egy ilyen válságos időszakban is csak azt üzeni, hogy helyes úton járnak. 

Nyitókép: Papajcsik Péter / Index

Piros7.es - Mindent üt! Piros7.es - Mindent üt!