A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Maxresdefault

Bejelentette visszavonulását minden idők egyik legjobb női teniszezője! 2022. aug. 11.

Serena Williams a Vogue magazinnak írt levelében bejelentette, hogy a 2022-es US Open után szögre akasztja a teniszütőjét.

Az amerikai klasszis pályafutása során négy olimpiai bajnoki címet és 23 GS-győzelmet zsebelt be, és még egyszer utoljára nekifut, hogy megszerezze az évek óta kergetett és hőn áhított 24. trófeát.

A 41 éves teniszező részt vesz a felvezető tornákon is, a kanadai közönségtől már el is búcsúzott, a Bencic elleni második fordulós veresége után nehezen tudta visszatartani a könnyeit.

A fiatalabbik Williams-testvér sosem szerette a visszavonulás szót, inkább egyfajta átmenetként gondol rá, de igyekszik érzékeny lenni a használatával, mert bizonyos közösségek számára különleges és fontos jelentéssel bír. Serena biztos benne, hogy el fog távolodni a tenisztől, mert más, számára szintén fontos dolgokra szeretne koncentrálni a jövőben. Néhány évvel ezelőtt elindította a Serena Ventures nevű kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó cégét, nem sokkal később pedig jött a családalapítás – most pedig szeretné, ha újra bővülne a család, hiszen a kislánya már nagyon örülne egy testvérnek.

A korábbi világelsőt szinte teljesen szétmarcangolja a visszavonulás témája: „Szétszakít az érzés, hogy nem akarom befejezni, közben viszont teljesen készen állok a következő lépésre. Annyi mindent adott ez a sport. Imádok nyerni. Imádom a küzdelmeket. Imádok szórakoztatni. Nem biztos, hogy minden teniszező így gondolkodik, de én imádom, hogy hétről hétre embereket szórakoztathatunk. Életem legboldogabb pillanatai kötődnek azokhoz az emlékekhez, amikor Melbourne-ben a játékoskijáróban várakoztam, majd zenét hallgatva kisétáltam a Rod Laver Arénába, és próbáltam elnyomni a zajt, hogy koncentrált maradjak, miközben éreztem a közönség energiáját. Az éjszakába nyúló meccsek az Arthur Ashe Stadionban. Egy ásszal lezárt szett.”

Az édesapja szerint 3 éves korában vett először ütőt a kezébe, de a saját bevallása szerint ez még ennél is korábban lehetett. Kicsiként nem teniszezett igazán jól, nem kapta meg azokat a korai lehetőségeket, mint a testvére, azonban mégis ez segített neki a fejlődésben. Ezek a történések arra késztették, hogy keményebben dolgozzon, ezáltal lett belőle egy kegyetlen harcos. Az amerikai sportoló úgy véli, ha nem lett volna Venus árnyékában, akkor ma nem az lenne, aki. Az tüzelte fel igazán, amikor valaki azt mondta neki, hogy ő csak a kishúg.

Kezdetben a US Open-győzelem volt a célja Serenának, majd szépen jöttek egymás után a sikerek és nagyobbnál nagyobb legendákat előzött meg a rangsorban. Margaret Court 24 győzelmes rekordját azonban nem sikerült utolérnie, pedig az elmúlt években minden erről szólt. Talán ez akkora teherrel bírt, amit még egy ilyen legenda sem tudott leküzdeni.

A 23. trófeáját a 2017-es Australian Openen szerezte meg, ahol a döntőben a nővérét és példaképét verte meg. Azóta 4 lehetősége is volt beállítani a rekordot, de különösképpen egyik döntőben sem volt túl sok esélye a győzelemre. 2018-ban Wimbledonban Angelique Kerber állította meg, majd ugyanabban az évben a hazai tornáján Naomi Osaka győzte le. 2019-ben is ezen a két tornán jutott el a fináléig, az All England Clubban Simona Halep múlta felül egy könnyed meccsen, majd a Flushing Meadowsban kisebb meglepetésre Bianca Andreescu diadalmaskodott.

Egy utolsó lehetőség maradt még azonban, és Serena talán hosszú idő után újra az esélyesség terhe nélkül teniszezhet a hazai publikum előtt: „Nem tudom, hogy készen állok-e a győzelemre New Yorkban. De megpróbálom. Élvezni fogom a felvezető tornákat. Tudom, hogy néhány szurkoló fejében megfordult, hogy Wimbledonban beállítom Margaret rekordját, a US Openen talán meg is döntöm, a díjátadón pedig elköszönök. Én azonban nem vágyok ceremóniára, valamilyen utolsó, pályához kapcsolódó pillanatra. Borzasztó vagyok a búcsúzkodásban, a legrosszabb a világon. De azért remélem, hogy tudjátok: sokkal hálásabb vagyok nektek, semmint, hogy ezt szavakba tudjam önteni. Rengeteg győzelemhez és trófeához segítettetek hozzá. Hiányozni fog ez a Serena: a lány, aki teniszezett. És ti is hiányozni fogtok.” – fejezte be mondandóját az amerikai teniszlegenda.

Demeter Nikolasz