CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Békesség a jóakaratú embereknek!
2022. dec. 28.
Így karácsony után nem sokkal egy figyelemre méltó jegyzetet ajánljuk szíves figyelmükbe:
Dicsőség az Istennek, s békesség a jóakaratú embereknek – hangzik a karácsonyi ének, legalábbis itt, a magyarok földjén. Talán ezt nem éneklik máshol, hiszen úgyse Jézus születését ünneplik, hanem amolyan általános Coca-Cola-reklámmá alakították át a szent misztériumot. Mi még tudjuk, hogy a béke nemcsak azért foglaltatik bele a dal szövegébe, hogy kijöjjön a rím, hanem mert az ember alapvető igénye.
Ezt a pápa is hangsúlyozta hagyományos áldásában. Megdöbbentő, hogy mennyire nem hallják meg a szavait azok, akik egymásra licitálva hajbókoltak, amikor a pápa az ő politikai céljaiknak megfelelő iránymutatást adta. A békevágy azonban valami nagyon rossz törekvés 2022 karácsonyán. Aki jelenleg békét akar Ukrajnában, az az oroszok győzelmét akarja, tartja a héják által harsogott szólam. Azaz igenis háborúpárti a nyugati világ, fegyverrel és szankciókkal akar boldog időket elérni a térségben, s ehhez persze idő és pénz kell – az pedig éppenséggel akad a nagyhatalmaknál.
Ennyi ízelítőként talán elég is. Sitkei Levente írását itt olvashatják el teljes terjedelmében.