ITT A PIROS, HOL A PIROS

Béláim az Úrban! 2024. ápr. 23.

Nehéz sorsa van a Béláknak. Így beszorítva a Föld Napja, és sárkányölő Szent György közé a naptárban, mert kicsi a mozgástér.

Mint a napi politikában. Akármerre lépsz, valakinek a tyúkszemére taposol.

A névnapok amúgy is olyanok, mint a Szlovák Nemzeti Felkenés ünnepe egy felvidéki magyar számára. Olyan semmilyenek.

Sörre még hideg van, borozni meg nincs kedved egyedül.

Egyik gömöri atyai jó barátomat azonban ez nem zavarja. Reggel 7 órakor, minden évben, ha esik ha fúj, névnapomon felköszönt.

Meg kell becsülni a barátságot, mert már az is ritka, mint a világbéke óhaja a szépség királyfi választásokon.

Csörög a telefon. Ilyenkor az ember úgy tesz, normális esetben, mintha már órák óta fenn lenne, pedig éppen akkor törülgeti ki az éjjeli csípát a szeméből.

Adjon az Isten jó reggelt! – mondja, mert ő már hajnali 5 órától kuruttyol, lévén keleten hamarabb kel a nap egy kukorékolásnyival.

A régi idők utolsó szemtanúja ő is. Igen. A mi öregjeink is reggel hétkor, már a krumpliföldről ballagtak hazafelé, hogy a nap többi részét, még munkával töltsék el. A kapálás, olyan bemelegítés volt munka előtt.

Mondom neki én is: Adjon! Ez egy régi világ, régi vágású parasztember, a szó legnemesebb értelmében.

Mindent magában hordoz, ami már ebben az évszázadban kiveszik majd az emberiségből, és néhány évtized múlva, már csak a néprajzi múzeumok digitális tárlatvezetésein fogják hallgatni a gyerekek, ahol majd a tanító néni mutogatja nekik a háziállatokat.

No Pistike, mi ez? Nem, nem marslakó, nem, nem szörny. Nem, nem plüss. Ez a tyúk! Ez a liba. Ez a tehén.

Azt azért megállapítottuk rövid, de annál tartósabb beszélgetésünk során, hogy a világ a vesztébe rohan, és ami normális volt még valaha az emberiség történelmében, az hamarosan elmúlik, mint a tavaszi pattanás a tinédzserek homlokán, vagy az atomhamu takarja be. Végül is majdnem mindegy, azzal a különbséggel, hogy az atomhamu alatt lehet, hogy valami megmarad belőle, de ha az emberi tudatból tűnik el, akkor már senki nem kaparja elő többé.

Valahol túltolta ezt az emberiség, mint a Legényanya című magyar filmben Béláim a kocsmát. Hiába gondolkodtak, hiába okoskodtak, csak túltolták.

Rövid eszmecserénk azzal folyatódik, hogy elemezzük a politikai helyzetet. Mindketten egyet értünk abban, hogy fölösleges már a neveket megjegyeznünk, hogy kiket hova tolnak be, elég csak konstatálni, hogy normális véleménye van-e a dolgokról, vagy nincs.

Nincs jobboldal, nincs baloldal. Nincsenek ideológiák. Egyáltalán nincsenek oldalak. Helyzetek vannak. Emberek. Jó emberek, meg gazemberek.

Vidéken még reggel is egyszerű a dolgok menete. Meg a paraszti észjárás szerint is. Van értékalapú társadalom, meg érdekalapú. Kétpólusúvá vált, válik a világ. Teljes mértékben. És nincs bocsánat, nincs kilógás, nincs ellentmondás. Nincs, mert nem tűrik el, hogy legyen.

Ha valaha szidtuk a kommunisták primitívségét a szocializmusban (teljes joggal) hát nosztalgiával gondolunk rá vissza.

Hogy a hülyék minősége is mennyivel csökkent... Soha nem gondoltam volna, hogy ezt valaha még leírom.

Emlékszem, amikor a kis falumban, ahol éltem, a helyi pártgyűléseknek két fő pontja volt, az elmondás szerint, mert a családunkból senki sem volt olyan hülye, hogy megfeleljen párttagnak. Egyik a földek trágyázásának a fontossága (ami utólag kiderült, tényleg fontos volt), a másik pedig hogy a libák, ha megzavarták őket az Ipolyról hazafelé vezető útjukon, felszálltak, és nekiszálltak a villanydrótoknak, ami sokszor áramkimaradást okozott időlegesen.

Nos, ehhez képest kell viszonyítanunk a mai időket, ahol a kommunista modernkori gyűléseket, most Európai Tanácsüléseknek, meg miniszteri tanácsoknak neveznek, és ahol azon fáradozik mindenki, hogyan irtsák ki az emberiséget, de minél gyorsabban.

Két világ mezsgyéjén lavírozunk, élet és halál között, és érezhetően megérint minket az elmúlás szele, amikor egy-egy liberális elvtárs agyömlést kapva fejti ki a véleményét.

Ehhez képest a trágyaszórás fontossága, már egy minőségi szint volt.

A diplomás kommunisták, ahogyan Magyarország miniszterelnöke találóan fogalmazott, űberelik a tanulatlan, szolgalelkű, bunkó elődjeiket, de sajnos még azokat is csak alulról előzik, vagy lefelé.

Végül is beszélgetésünk végén, még egy Adjon Istent köszönt atyai jó barátom, amit el is raktároztam. Ilyet se hall manapság gyakran az ember, hiszen mint az életünkből, a jelenünkből, köszönéseinkből is kivezettük már az Istent. Helyét a pénz szó vette át. Támogatás, dotáció, gyorssegély, hitel, kölcsön, adósság.

És a fegyverek, melyek zaja, csak remélni tudom, a jó Istent is felidegesíti egyszer, ha végre nem csak háttal áll felénk, hanem oka is lesz visszanézni ránk. És talán véget vet ennek a cirkusznak.

Nos Béláim az Úrban! Ezt tényleg túltoltuk!