ZSÍR

Beszéljünk virágnyelven! – Mit üzen a virágcsokor? 2025. ápr. 5.

Napjainkban a virágok szimbolikája kissé háttérbe szorult, a legtöbb kultúrában azonban a mai napig fennmaradt egyfajta kollektív tudás arról, hogy mit „illik” vinni különféle alkalmakra. A floriográfia, azaz a virágnyelv különösen népszerű volt bizonyos korszakokban és kultúrákban, sokan nyúltak a virágok után, hogy így fejezzék ki az érzéseiket.

A 19. századi Angliában a társadalmi normák gyakran tiltották az érzelmek nyílt kifejezését. A floriográfia ekkor élte „virágkorát”, az emberek ugyanis virágcsokrokkal üzentek egymásnak romantikus, baráti vagy épp elutasító szándékkal. Számos „virágszótár” is napvilágra került ekkoriban, amely pontosan meghatározta, melyik virág milyen érzelmet fejez ki, hogy a fogadó fél könnyűszerrel dekódolni tudja a küldő szándékát. A piros rózsa a szenvedélyes szerelem, a fehér rózsa az ártatlanság, míg a sárga rózsa a barátság szimbóluma volt. Az ibolya a szerénységre, míg a nárcisz az önimádatra utalt. Az ilyesfajta kommunikáció különösen a szerelmespároknál volt népszerű, akik nem mertek nyíltan beszélni az érzéseikről.

A japán kultúrában a virágok szimbolikájának már ősidők óta meghatározó szerepe van. 

A „hanakotoba” nyelv olyan egyedülálló, japán kulturális mintákat követő közlési forma, amelyet – a viktoriánus korban tökélyre fejlesztett floriográfiához hasonlóan – arra használtak, hogy az érzéseiket és a szándékaikat virágokkal fejezzék ki. A legismertebb szimbolikája a cseresznyevirágnak, tehát a szakurának van, amely az élet törékenységének és szépségének megtestesítője. A szigetország lakói minden évben megünneplik a szakura virágzását, e jeles alkalmat nevezzük „hanaminak”, amely magyar nyelvre fordítva így hangzik: „virágnézés”. A kulturális különbségeket továbbá jól tükrözi, hogy míg a legtöbb nyugati kultúrában a krizantém a megemlékezés és a veszteség szimbóluma, Japánban a császári család jelképeként tartották számon.

Nem kell azonban a fél világot átutazni ahhoz, hogy virágszimbólumok után kutassunk.

A magyar népi kultúrában a virágok szintén jelképként funkcionáltak, különösen a népdalokban, a hímzésekben és a népművészetben. 

A rózsa a szerelem és a női szépség visszatérő motívuma, a tulipán pedig a termékenység és a megújulás szimbólumaként jelenik meg. Míg azonban sok esetben a virágok színe a mérvadó a virágnyelv dekódolása során, találni példát arra is, hogy az adott virág illatának intenzitása hordoz magában többletjelentést. Ilyen például a rozmaring, amelynek erős illata a heves érzelmekre utal több magyar népdalban is.

A különböző kultúrákban gyökeret vert virágnyelvek gyakran még napjainkban is lenyűgöző segédeszközei a nonverbális kommunikációnak. Legközelebb tehát, amikor virágot választunk, ne csak a színeket és a formákat vegyük figyelembe! Gondoljunk át alaposan, mit szeretnénk elmondani vele.

Nyitókép: Zoe Richardson - Unsplash