
LIBERNYÁKULUM
Bezár a bazár? – Tényleg leáldozott a TikToknak Amerikában?
2025. jan. 11.


Az internet világa már napok óta az amerikai TikTok-betiltási törvénytől hangos, amely, ha minden igaz, január 19-én lép hatályba. Bár az Egyesült Államok pillanatnyilag pusztító erdőtüzekkel küzd, az amerikai képviselőház által 2024 áprilisában megszavazott, több mint 170 millió felhasználó fiókját érintő törvény nem módosult.
Napjaink egyik legkedveltebb közösségimédia-platformja már több ország tiltólistájára is felkerült. 2020-ban például adatvédelmi kockázatokra hivatkozva India döntött a betiltása mellett – a szigorú határozat több mint kétszáz kínai appot érintett. Ugyancsak 2020-ban történt az is, hogy Donald Trump kormánya szorgalmazta a kínai kézben lévő TikTok kitiltását az országból – erőfeszítéseit azonban nem koronázta siker.
Tavaly áprilisban azonban újra terítékre került az ügy a tengerentúlon, és egyelőre úgy tűnik, a tényállás ezúttal nem a TikToknak kedvez. Az elfogadott jogszabály ugyanis kötelezi a közösségi oldal kínai tulajdonosát, a ByteDance-t hogy a hatálybalépéstől számított fél éven belül értékesítse az Egyesült Államokban működő, 170 millió felhasználót kiszolgáló leányvállalatát egy amerikai kézben lévő vállalatnak.
Amennyiben ez nem teljesül, a leányvállalat működését az Államokban betiltják.
Az amerikai törvényhozók nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek az alkalmazásra, mondván, a hatályos kínai törvények értelmében a ByteDance bármikor kiadhatja a felhasználói adatokat Kína kormányának, aki akár vissza is élhet ezekkel. További aggályok tárgyát képezi annak a lehetősége is, hogy Kína propagandát fog terjeszteni az alkalmazáson keresztül, bár ilyen jellegű manipulációra utaló dokumentumokat egyelőre nem tudtak felmutatni.
A The Guardian brit országos napilap cikke szerint a szakértők úgy jósolják, a TikTok 170 millió amerikai felhasználója valószínűleg továbbra is használni tudja majd az alkalmazást, mivel az már le van töltve a telefonjukra. Idővel azonban szoftver- és biztonsági frissítések nélkül az alkalmazás használhatatlanná válik.
A TikTok elmondása szerint a ByteDance-től való leválás „technológiailag, kereskedelmileg és jogilag sem lehetséges”, és a jogi eljárás idejére a tiltás felfüggesztését kérte. A platform jelenleg az amerikai legfelsőbb bíróságtól várja a csodát, hiszen a törvényt már csak az ő döntése helyezheti hatályon kívül.
Források: theguardian.com, usatoday.com
Nyitókép: Pexels - Cottonbro

Sárai Erika


