CINK

Bezár a Buzgó 2025. dec. 11.

Aki még nem járt itt, Gömör szívében, a várhosszúréti Buzgó nevű vendéglőben – vagy csárdában, folkkocsmában, ha úgy tetszik –, annak bizonyára ez a hír is csak annyi, mint a tizenkettő egy tucatból. Sorra csuknak be országszerte a kis, apró falvainkban azok a vállalkozások, műhelyek, vendéglők, ahol valaha emberi értékek és az ember lelkét őrizni szándékozó közösségi terek létesültek. Nincs rá igény. Erre sem. Ahogyan az irodalomra, a jó szóra, az imára, a kézzel alkotott emberi dolgokra is egyre kevésbé.

Megrendeljük a Temuról, és konténerekben, ezer kilométerekről ideszállíttatjuk a házunk elé Kínából. Ócsóbb! Ahogyan kiürülnek a templomaink, elnéptelenednek a falvaink, benövi a gaz a régi, egykor patinás, takaros parasztportákat, beomlik vályogházaink fedele, úgy rendez el mindent az idő. A hír, amely ma reggel szembejött velem, szomorúvá tesz. Nemcsak azért, mert sokszor jártam ott, sok jó barátom van arrafelé, hanem azért is, mert olyan ez, mint amikor rájössz: valami végleg véget ér.

És így hangzik röviden:

„Bizonyára már sokan értesültetek róla, de szerettük volna így, hivatalosabban is tudatni veletek, hogy a hírek igazak: 2025.12.21-én a Buzgó Vendéglő hivatalosan bezárja kapuit. Szeretnénk megköszönni nektek az elmúlt évek minden egyes pillanatát — a támogatást, a jókedvet, a beszélgetéseket, a közös élményeket és azt a családias hangulatot, amelyet nélkületek nem sikerült volna megteremteni. Bár ebben a formában most búcsúzunk, reméljük, hogy a Buzgó nektek is elfoglalt egy kis helyet a szívetekben.
Bízunk benne, hogy még találkozunk – akár itt az utolsó napok valamelyikén, akár máshol, más formában.
Ahogy mindig, most is szeretnénk egy kis figyelmet irányítani a helyi alkotókra. Ezért egy kis emlékeztető: ha esetleg elkerülte volna a figyelmeteket, a Gömöri Kézművesek Társulásának karácsonyi vására idén még a Buzgó udvarán kap helyet, most szombaton, azaz 2025.12.13-án. Ha különleges, egyedi ajándékokat kerestek, itt biztosan találtok majd valamit, ami igazán szívhez szól. Ráadásul lesz káposztaleves, forralt bor és meleg tea is, hogy a vásárlás és a beszélgetés még hangulatosabb legyen.
Mivel a Labyrynt zenekar a kezdetektől fogva fontos helyet kapott nálunk, számunkra teljesen természetes volt, hogy az utolsó rendezvényünket az ő esti akusztikus koncertjük koronázza meg, 20:00-tól.
December 13-án szeretettel várunk benneteket a Buzgóban!”

Ennyi a hír.

A napokban szakmai beszélgetéseken – ahol elemeztük a hazai kisebbségi kultúrára szánt állami pénzek elosztásának rendszerét, a „kút nyomort”, hogy próbáljunk forrásokat találni az évtizedes hagyományokkal bíró fesztiválunk működésére, megrendezésére, életben tartására – szomorúan állapítottuk meg, hogy a pénzszivattyúk rendszere, amely a mi adónkból működik, a bizottságokban helyet foglaló prominensek számára mit sem változott.

Hiába nem lehetne például olyan személyeknek pályázni, akik bent ülnek a pénzek elosztását felügyelő bizottságokban, nyilvánvalóan mégis így van. Négy-öt polgári társuláson keresztül papa, mama, gyerekek, haverok mindent visznek, és patak módjára folyik a köz- és közpénz. Nem viszik: szivattyúzzák.

Lehet, hogy egyetlen ilyen támogatásból meg tudnánk menteni a Buzgót. Egy nyaralással kevesebb lenne valakinek az Adrián. Persze legyinthetnénk: miért pont most mentenénk meg a Buzgót, hiszen „ez csak egy kocsma”.

A kis falu, ahol születtem és gyerekkoromat éltem, régen még eltartott egy kisiskolát. Lehettünk benne vagy harmincan az 1–4. évfolyamban. Aztán, a központosítás szellemében, bezárták az iskolát. Később az óvoda is bezárt. Nem volt gyerek. A kultúrházból eltűnt a kultúra. Nem volt, aki előadja.

A lassú elvándorlás, a gyermekszületések hiánya majd az idősek elhalálozása miatt lassan elnéptelenedtek a családi házak is. A gyermekzsivajtól, játéktól hangos utcák elhalkultak. Később bezárt az élelmiszerüzlet, mert nem volt, aki annyit vásároljon, amiből megélne a tulaj. Majd bezárt a kocsma is. 

A legnagyobb forgalmat mára a helyi ravatalozó bonyolítja. Legvégül majd bezárják a falut is – valamikor.

Az Európai Unió százmilliárdokat költ most fegyvergyártásra. Egy olyan iparágra költi, unokáink jövőjét is elzálogosítva, amelynek végterméke embereket öl, pusztít el, feléli a jövőnket, elpusztítva otthonokat, családokat, országokat. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a mi adónkból fenntartott Európai Unió ugyanezeket a pénzeket a kis, apró falvak megmentésére, a Buzgó csárdák nyitvatartására fordítaná – és nem a gyökértelen, lélektelen városok felduzzasztására.

Persze, a választ tudjuk. A cél: a gyökértelen, lelketlen, hitetlen, gondolkodásképtelen új emberfaj megteremtése, amelynek nincs kultúrája, gyökere, neme, faja, nemzettudata, vallása, hite, erkölcse és embersége. Ezzel az embercsoporttal lehet majd olyan gyárakat működtetni, amelyek őket is elpusztítják, ha kell.

Ma nincs szükség sem a Buzgóra, sem a buzgalomra. A modernkori rabszolgatartó társadalmak most alakulnak. Van ugyan egy-két ország, amelyik ellenáll, de megszületett a döntés ezek felszántására.

És mi járulunk hozzá ehhez legjobban: a közönyünkkel. Az érdektelenségünkkel. A nemtörődömségünkkel. Azzal, hogy azt mondjuk: minket ez nem érint, nem érdekel, oldja meg valaki más. Hitetjük el magunkkal, becsapva önmagunkat is. És a „valaki más” valóban megoldja. Örökre és végérvényesen.

Mentsük meg a Buzgót! – javasolnám. És bizonyosan tennék is érte tevékenyen, ahogyan mindig, ha valamit nagyon céltudatosan megfogadtam. De igazából minden, ami körülöttünk még emberi, olyan, mint a Buzgó. Minden Buzgó körülöttünk. Mi vagyunk a Buzgók utolsó őrzői, akiknek még fáj, fájni fog a hiánya is.

Lehet, hogy ha összefognánk, egy felhívással, közadakozással meg is tudnánk menteni. Ezt az egyet.

A valóság azonban az, hogy először önmagunkat kellene megmentenünk. De már ahhoz sincs elég erőnk.