
ZSÍR
Bhután, a boldogság birodalma
2025. júl. 5.
A Kelet-Himalája hegyvidékein, India és Kína között megbújik egy aprócska királyság, amelyről sokáig szinte alig tudott a világ. Ez Bhután, a bolygónk egyik legelszigeteltebb és legkülönlegesebb országa. Nem csupán mesébe illő tájai, buddhista kolostorai vagy hagyományőrző kultúrája miatt érdekes, hanem az egészen egyedi szemléletmódja miatt is a csodájára járnak. Itt ugyanis hivatalosan mérik a nemzeti „összboldogságot”.
Miközben a legtöbb ország fejlődésének sikerét a GDP-vel határozzák meg, Bhután vezetői a hetvenes években úgy döntöttek, más utat választanak. Jigme Singye Wangchuck, Bhután negyedik királya az 1970-es években kijelentette:
„A bruttó nemzeti boldogság sokkal fontosabb, mint a bruttó nemzeti termék.”
Ez nem csupán hangzatos jelmondat. A kormány ténylegesen kidolgozott egy komplex mérési rendszert, amely figyelembe veszi a lakosság spirituális jólétét, a környezet állapotát, a közösségek erejét, az egészséget és a kultúra megőrzését. A boldogság-index azóta is hivatalos iránytűként szolgál minden állami döntéshez.
Bhután a világ egyetlen olyan országa, amely karbonnegatív. Ez azt jelenti, hogy több szén-dioxidot köt meg az erdőin keresztül, mint amennyit kibocsát. Az ország területének több mint 70%-át erdő borítja, és az alkotmány előírja, hogy az erdők mennyiségét soha nem szabad 60% alá csökkenteni. Emellett a vízenergia-termelés révén a villamosenergia nagy része megújuló forrásból származik, amit exportálnak is Indiába.

Buddhista szentély (fotó: explorersweb.com)
A turizmus is szigorúan szabályozott: Bhutánba csak előre megszervezett utazás keretén belül lehet belépni, napi fix összegű díjért cserébe, így kerülik el a tömegturizmus negatív hatásait.
Bhutánban még ma is sok férfi és nő hordja a hagyományos viseletet: a férfiak a gót, a nők pedig a kirát. Az utcán sétálva gyakran látni, ahogy az emberek színes imazászlókat feszítenek ki, vagy hosszú imahengereket forgatnak.
A buddhizmus itt nemcsak vallás, hanem életforma is egyben.
Az országba látogatva érdemes megcsodálni a Taktshang kolostort, ismertebb nevén a Tigrisfészket, amely az ország legismertebb látványossága. A meredek sziklafalba épült kolostor 3000 méteres magasságból tekint le a Paro-völgyre. A legenda szerint Guru Rinpocse, a buddhizmus egyik ismert alakja ezen a helyen meditált, így a helyiek nagy becsben tartják. A kolostor eléréséhez többórás gyalogút az áldozat, amit évente sok zarándok vállal.

Paro Taktsang kolostor (fotó: wikipedia.org)
Bár Bhután sokáig teljesen elzárkózottan élt, az elmúlt évtizedekben fokozatosan nyitott a világ felé. 1999-ben engedélyezték a televíziózást és az internetet, de a társadalom modernizációja ma is lassan történik.
A kormány fontosnak tartja, hogy a fejlődés ne menjen a kultúra és a természet rovására.
Az országot ma a „boldogság birodalma” néven emlegetik utazók ezrei. Bár sok kihívással küzd, például a fiatalok munkanélküliségével és a külső gazdasági függőséggel, mégis megmutatja, hogy egy ország célja lehet a lakói valódi jólléte, nem csupán a gazdasági mutatók növelése.
Nyitókép: independent.co.uk

Riedly Erika
