CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!
Biztos, ami biztos: Fico is megerősítette, hogy Szlovákia nem tagja az elszántak koalíciójának
2026. júl. 24.
Szlovákia nem tagja az ukrajnai háborút támogató elszántak koalíciójának, és nem is lesz soha – jelentette ki a közösségi médiában pénteken Robert Fico (Smer-SD) kormányfő. Hozzátette, sosem vett részt egyetlen ülésén sem ennek a szövetségnek.
„Szlovákia kétoldalú együttműködést folytat Ukrajnával, de nem ad Ukrajnának emberéletek kioltására alkalmas katonai eszközöket, és nem vesz részt hadikölcsön vagy más olyan kölcsön folyósításában, amit Ukrajna hadászati célokra fordíthatna”
– jegyezte meg a kormányfő. Hozzátette, Pozsony humanitárius segítséget nyújt Kijevnek, valamint a szlovák és az ukrán kormány együttműködésének keretei között civil projektekre összpontosít.
A miniszterelnök egyúttal megjegyezte, hogy a július 13–14-i párizsi események a francia nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepségek voltak, amelyeket katonai parádéval kötöttek össze. Ezeken a rendezvényeken nem vett részt, és felkérte a szlovák nagykövetet, hogy képviselje.
Pénteken Juraj Blanár (Smer-SD) külügyminiszter is kijelentette,
hogy Szlovákia nem lépett be az tettre készek koalíciójába, és Szlovákia párizsi nagykövete csupán megfigyelőként vett részt az elszántak koalíciójának július 13-i ülésén, csakúgy, mint több más ország nagykövete.
„Franciaország szlovákiai nagykövetsége nem adott ki semmilyen hivatalos nyilatkozatot arról, hogy Szlovákia tagja az elszántak koalíciójának. Csupán arra emlékeztettünk, hogy a szlovákiai szerveknek meghívót küldtünk a július 14-i katonai díszszemlére, a párizsi szlovák nagykövet pedig egy nappal korábban részt vett az elszántak koalíciójának ülésén” – tájékoztatott Bronislava Sinčáková, a pozsonyi francia nagykövetség sajtóosztályának munkatársa. Hozzátette, a saját nemzetközi kötelezettségvállalásairól a szlovák kormány tájékoztat.
A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) határozottan elutasítja Szlovákia részvételét a tettre készek koalíciójában. A pártnak meggyőződése, hogy az Ukrajnának adott bárminemű fegyverszállítmány fokozza a konfliktus további kiéleződésének veszélyét, és negatív hatással van Európa biztonságára.
Az euBrief híroldal tájékoztatott arról, hogy Szlovákia csatlakozott az Ukrajnát segítő ún. elszántak koalíciójához. A portál szerint Szlovákia részt vett a júliusi párizsi találkozón, és elfogadta a társelnökök zárónyilatkozatát. Szlovákia részvételét a múlt heti párizsi tárgyaláson a francia nagykövetség is megerősítette.
tasr/P7
Piros 7es



