RIA-RIA

Borvendég Zsuzsanna kimondta: A deviancia fontosabb az EU-nak, mint a felvidéki magyarok jogai 2026. ápr. 29.

Az Európai Parlament falai között ritkán hallani a tiszta, karcos igazságot, ha a Kárpát-medence őshonos magyarságáról van szó. Borvendég Zsuzsanna keddi felszólalása azonban pontosan az a hang volt, amire a Trianon utáni utódállamokban – így itt, a Felvidéken is – égető szükségünk van. 

A Mi Hazánk Mozgalom EP-képviselője rávilágított az unió képmutató gépezetére: Brüsszelt ma már mindenki más jogai érdeklik, csak a miénk nem.

A kisebbségek védelméről és a vallásszabadságról szóló vitában egy olyan jelentés került az asztalra, amely tökéletes látlelete az EU morális válságának. Borvendég kíméletlen pontossággal mutatott rá az abszurditásra: amíg a dokumentum 32 alkalommal tartja fontosnak nevesíteni a különböző szexuális kisebbségeket, addig az európai őshonos nemzeti közösségekről, rólunk, egyetlen árva szó sem esik. Mintha nem is léteznénk az öreg kontinensen. Sőt, az európai elit számára a vallásszabadság kérdése is szelektívvé vált: a zsidó és muszlim közösségek védelme prioritás, de az a szó, hogy „keresztény”, Európa megtartó gyökere, semmilyen formában nem fordul elő a szövegben.

Számunkra, felvidéki magyarok számára a képviselő által felhozott példák mindennapi, húsba vágó valóság. Amikor a Romániához csatolt Erdélyben egy premontrei apátot akarnak erőszakkal kilakoltatni egy olyan rendházból, amelyet éppen uniós forrásokból újítanak fel, mi pontosan értjük az üzenetet. Az eset egyértelműen egyház- és magyarellenes felhangját az európai „jogvédők” ingerküszöbe meg sem érzi, hiszen az áldozat magyar és keresztény.

De a legfájóbb pont, ami a mi felvidéki közösségünket a leginkább fojtogatja, a szlovákiai földelkobzások ügye. Borvendég Zsuzsanna nevén nevezte a gyalázatot: Szlovákiában a kollektív bűnösség elve alapján, kártalanítás nélkül sajátítanak ki tőlünk földeket a mai napig. A Beneš-dekrétumok szelleme kísért a szlovák jogrendszerben, az állami gépezet pedig nyíltan asszisztál ehhez a jogtipráshoz. És mit tesz eközben Brüsszel? Ahelyett, hogy a jogfosztott, meglopott magyar közösséget védené, a „jogállamisági” mechanizmusokat és a kritikákat kizárólag arra használja, hogy aktuális politikai ellenfeleit térdre kényszerítse. 

A mi jogaink, a mi földjeink, a mi jövőnk csupán jelentéktelen aprópénz a brüsszeli nagyhatalmi játszmákban.

A diagnózis tehát világos, de a képviselő a megoldást is kimondta Strasbourgban. Áljogvédő pótcselekvések, kettős mérce és a semmibe vezető brüsszeli szócséplés helyett egyetlen valós út létezik a megmaradásunkhoz: az őshonos magyar kisebbségek autonómiatörekvéseinek radikális, határozott támogatása a trianoni utódállamokban.

Mi, felvidéki magyarok pontosan tudjuk: az autonómia nem kegy, amit kérnünk kell, hanem az egyetlen pajzs, ami megvédhet minket a beolvasztástól és a jogfosztástól. Ideje lenne, ha Európa is meghallaná ezt a hangot, mielőtt a saját képmutatásába fullad.