RIA-RIA
Bronzérmes a magyar váltó a párizsi vizes Eb-n
2026. aug. 8.
Újabb érmet szerzett a magyar csapat a párizsi Európa-bajnokság nyíltvízi úszóversenyein. A Fábián Bettina, Mihályvári-Farkas Viktória, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid alkotta magyar váltó a harmadik helyen végzett a 4x1500 méteres versenyszámban.
A szombati döntőben nyolc nemzet váltója ugrott vízbe, az előzetes erőviszonyok alapján pedig a magyar, a német és az olasz csapat számított a legnagyobb esélyesnek. Mindhárom együttes világklasszisokkal érkezett a versenyre, így a végső sorrendet nehéz volt megjósolni.
A magyar váltó első tagja, Fábián Bettina az olasz Barbara Pozzobonnal együtt közelítette meg a második váltást, majd Mihályvári-Farkas Viktória a német és az olasz rivális mögött, harmadikként adta át a stafétát Rasovszky Kristófnak.
A kétszeres olimpiai érmes magyar klasszis hamar ledolgozta az olaszokkal szembeni hátrányt, a német Oliver Klemet azonban komoly előnyt épített fel. A német úszó több mint nyolc másodperces fórt adott át Florian Wellbrocknak, aki az elmúlt napokban 5 és 10 kilométeren is Európa-bajnoki címet szerzett.
Betlehem Dávidnak így már a rajtnál komoly felzárkózást kellett végrehajtania. A magyar úszó a tíz éve olimpiai bajnok olasz Gregorio Paltrinierivel együtt próbált a német sztár nyomába eredni, és az utolsó körre sikerült is megközelíteniük Wellbrockot.
A hajrában Betlehem ismét jól helyezkedett, ezúttal azonban a német nem engedte ki a kezéből a győzelmet. Wellbrock elsőként érintette meg a célpanelt, Paltrinieri lett a második, Betlehem Dávid pedig a harmadik helyen zárt.
A magyarok számára ezzel hét éremmel fejeződtek be a párizsi Európa-bajnokság nyíltvízi versenyei.
Betlehem Dávid aranyérmet szerzett a 3 kilométeres kieséses versenyben, 5 és 10 kilométeren pedig ezüstérmes lett. Mihályvári-Farkas Viktória mindkét hosszabb távon, 5 és 10 kilométeren másodikként végzett, míg Fábián Bettina a 3 kilométeres kieséses számban szerzett ezüstérmet.
A magyar nyíltvízi úszás tehát ezúttal is eredményes Európa-bajnokságot zárt, a váltó bronzérme pedig méltó lezárása lett a párizsi szereplésnek.
MTI nyomán
Piros 7es



