
SZOBORPARK
Bye, Bye, Dan!
2024. jún. 29.


Lasan a sajátjainak is világos, hogy Biden alkalmatlan. Nemhogy az elnöki poszt betöltésére, de gyakorlatilag már szinte bármire. Sok korábbi támogatója, a demokrata térfél megmondóemberei is a visszalépése gondolatával kacérkodnak.
Megtartották ugyanis az első nyilvános élő tévévitát a két amerikai elnökjelölt között, ahol a 82. életévét taposó Joe bácsi (pedig csupán három évvel idősebb Trumpnál) csúnyán leszerepelt.
A Forbes gyűjtése alapján a szakértők azt javasolják, hogy Biden lépjen vissza a nem túl meggyőző CNN-es vitaszereplése után, de az esetleges demokrata pótjelölt, a kaliforniai kormányzó, Gavin Newsom elutasítja a jelöltséget...
A vita után a CNN-en megjelent David Axelrod, a Fehér Ház volt tisztségviselője és Barack Obama elnök választási kampányának vezető stratégája, aki azt mondta, hogy lesznek viták arról, hogy (szerk.: Biden) folytassa-e.

Forrás: FB
Nicholas Kristof, a New York Times rovatvezetője csütörtökön késő este egy véleménycikkben azt írta, hogy a vita után nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy Biden versenyben maradása növeli annak valószínűségét, hogy Trump januárban beköltözik a Fehér Házba, és az elnök ezt úgy akadályozhatja meg, ha visszalép a versenytől.
A CNN elemzője és az Obama-kormányzat egykori munkatársa, Van Jones is azt mondta, hogy sokan lesznek, akik ezek után azt akarják majd, hogy fontolja meg, hogy más irányt vegyen. Szerinte van még idő arra, hogy a Demokrata párt egy másik utat jelöljön ki magának, ha ezt Biden lehetővé teszi.
Az MSNBC-n Nicole Wallace műsorvezető - egykori republikánus munkatárs, aki Donald Trump heves kritikusa lett - azt mondta, hogy Biden vitán nyújtott teljesítménye őszinte beszélgetést váltott ki a demokrata koalíción belül azzal kapcsolatban, hogy lehet jelöltet váltani. És, hogy ez a beszélgetés élő és aktív a demokrata párt legmagasabb szintjein.
A Lincoln Project alapítója, Steve Schmidt, aki határozott Trump-ellenességéről ismert, az X-en azt írta: „Joe Biden ma este elvesztette az országot, és nem fogja visszaszerezni. Ha Trump fenyegetést jelent, és a demokrácia forog kockán, akkor Bidennek félre kell állnia. Kötelessége, esküje és öröksége megköveteli az alázatot és az önzetlenséget“.
Mehdi Hasan, politikai kommentátor, az MSNBC volt műsorvezetője szintén kritikusan nyilatkozott Biden vitán nyújtott teljesítményéről, és azt mondta, hogy „mennie kell“, és az emberek „becsapják magukat ha azt hiszik, hogy Joe Biden az élete ezen szakaszában a legmegfelelőbb ember, akit a demokraták Donald Trumppal, egy fasisztával szemben ringbe tudnak küldeni“.
Na, erre mondják azt, hogy még meg se' gyütt, már el is ment. Úgy tűnik, hogy a szellemekkel parolázó aggastyánnak már - a Trump-fóbiás, saját hajbókolói szerint is - lefőtt a kávé.
Mi - itt a p7-en - már régen mondjuk, hogy teljességgel alkalmatlan a fazon, de a saját pártjának kellett a jelöltjük nyilvános leégetése ahhoz, hogy erre ráeszméljenek. Jó nagyra fújták az önámítás lufiját. Ami most jó nagyot szólva kidurrant.
A számok nyelvére fordítva eme percepciót: aktuálisan 44%-os az esélye annak, hogy Biden kiszáll a versenyből a Polymarket előrejelző piaci platform által nyomon követett fogadási odszok alapján.
Ez a vita előtti 19%-hoz képest nem kis emelkedés.

Forrás: FB
Azaz, párán már a bukta.
Robert C. Castel erdélyi származású izraeli biztonságpolitikai szakértő így sommázta a látottakat, halottakat:
„Aki úgy gondolja, hogy az elnökjelölti vita egy katasztrófa volt, az gondoljon vissza az elmúlt négy évre.
Az volt a katasztrófa.“
Ehhez nincs mit hozzáfűzni.
(Fotó: Getty Images)

Piros 7es


