A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Caputova

Čaputová: A NATO nem akarja átlépni a vörös vonalat és harcolni Ukrajnában 2022. márc. 24.

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!

Az Ukrajnának nyújtott segítségnyújtás és a NATO keleti szárnyának megerősítése lesz a téma a NATO-csúcson, amire csütörtökön kerül sor Brüsszelben.

Az elnök megjegyezte, hogy a háború kitörése óta már a második rendkívüli csúcsot rendezik. „Ez azt jelenti, hogy a szövetség és tagállamai nagyon komolyan foglalkoznak az ukrajnai helyzettel. Arról lesz szó, hogy hogyan segítsünk következetesen Ukrajnának, és hogyan erősítsük meg a mi védelmünket és biztonságunkat” – mondta, majd hozzátette, hogy Szlovákiában ez német, holland, cseh és szlovén NATO-egységek jelenlétével valósul meg.

Caputova sme 2

Čaputová aláírta az állampolgársági törvény módosítását

Nesze semmi, fogd meg jól!

CINK hozzáadva 757 napja

Čaputová szerint a csúcs azt is megerősíti majd, hogy a NATO nem akar részt venni az ukrajnai harcokban. „Egyértelmű, hogy a szövetség nem akarja és nem is lépi át a vörös vonalat, ami Ukrajna területén való harci jelenlétet jelentene” – nyomatékosította az elnök.

TASR.sk

Kövesd a Piros7est az X-en is! Kövesd a Piros7est az X-en is!