CSAK BÉKESSÉG LEGYEN!

Castel: Csupasz egek a NATO keleti szárnya felett 2024. jún. 1.

„A Financial Times, minősített NATO forrásokra hivatkozva, arról számol be, hogy a NATO kelet-, illetve közép-európai szárnyának légvédelme a szükséges képesség öt százalékát képes csak biztosítani” - Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő írását szemléztük. 

„Helyezzük egy pillanatra perspektívába a dolgot. 

Hogyan éreznénk magunkat egy olyan gépkocsiban, aminek a biztonsági övei és a légzsákjai csupán az esetek 5%-ban védenek meg bennünket?

Vagy egy olyan egészségügyi biztosítás birtokában, amelyik az esetek öt százalékát fedi csak le?

Erre persze azt lehet mondani, hogy mindez nem probléma, mert a NATO a világ legerősebb katonai hatalma és egyetlen potenciális ellenfelünk sem rendelkezik a miénkhez hasonló képességekkel. Ezzel a fajta érveléssel azonban van néhány kisebb probléma.

Az első például az, hogy bizonyítottan nem működik. 

Pusztán a képességekből kiindulva, az utóbbi évtizedek katonai agresszióinak a döntő többsége teljesen abszurdnak tűnik. 

Milyen esélye volt 2006-ban a Hezbollah-nak, vagy 2023-ban a Hamasznak Izraellel szemben? Milyen esélye van ma a husziknak az USA és a szövetségesei ellen?

Egy másik kísérlet a probléma ellegyintésére úgy szólna, hogy a nukleáris arzenálok és a rájuk épülő kölcsönösen biztosított elrettentés elve miatt bármiféle konfliktus a NATO és Oroszország között elképzelhetetlen. Kivéve, hogy 2022 óta mindent megtettünk, hogy ezt, a hidegháború alatt nagy gonddal kiépített és a túlélésünket biztosító »tűzfalat«, meggyengítsük és lassan lebontsuk. 

Miért gondoljuk azt, hogy a hatalmi tömbök közötti konfliktus tabujának a szalámiját csak az egyik végéről lehet szeletelni? 

Valójában a másik fél is már igen régóta szeleteli a szalámi másik végét. Egyelőre még csak szabotázs akciókkal, kibertámadásokkal és »gyarmati« háborúkkal.

Az orosz-ukrán és a közel-keleti háborúk kitörése a legjobb bizonyítéka annak, hogy a Nyugat kiterjesztett elrettentése meggyengült, és ebből kifolyólag semmi alapunk feltételezni, hogy a közvetlen elrettentés semmilyen csorbát sem szenvedett.

A legnagyobb veszélyt azonban én nem abban látom, hogy holnap reggel matinéban orosz drónok, cirkáló vagy ballisztikus rakéták kezdenek potyogni Közép- és Kelet-Európára. Még mielőtt a helyzet idáig fajulna, Közép- és Kelet-Európa országai igen hamar abba a csapdahelyzetbe kerülhetnek, amiben a Németországgal szemben álló európai államok találták magukat a múlt század harmincas éveiben.

Akkoriban a legtöbb európai vezető egyetértett abban, hogy az első világháborút követő status quo megváltoztatásán munkálkodó Németországot valamiképp meg kéne állítani. A probléma csupán az volt, hogy ugyanezek a vezetők szilárdan hittek benne, hogy Stanley Baldwin szavaival élve »a bombázó repülőgép mindig át fog törni«. A német konvencionális elrettentés sikerét nem a Luftwaffe objektív ereje vagy Európa objektív gyengesége biztosította, hanem a percepció, hogy a kontinens városai védtelenek a teuton bombázókkal szemben. A hitleri Németország ez alatt az elrettentőernyő alatt fegyverkezett újra és építette ki azt a hadigépezetet, ami 1939-ben legázolta Európát.

Miközben a kölcsönös nukleáris elrettentés hatékonyan semlegesítheti a két tömb tömegpusztító arzenálját, a kriptoháborúból egyre inkább nyílt konfliktussá váló nyugati-orosz szembenállás igen könnyen egy a fentihez hasonló forgatókönyv kialakulásához vezethet.

Szíria, Libanon és Gáza példája bizonyítja, hogy mi történik azzal, aki nem tudja megvédeni a légterét. Izrael példája pedig azt bizonyítja, hogy még a világ talán leghatékonyabb légvédelmi rendszere sem teljesen »vízhatlan«.

Hány »sajnálatos tévedésre«, »technikai bakira« stb. lesz szükség, ameddig Közép- és Kelet-Európai politikai vezetői megértik, hogy NATO ide, atomarzenál oda, a légterük szinte teljesen védtelen egy keletről jövő konvencionális fenyegetés ellen?

Ha nem következik be drámai változás ezen a téren, akkor a gyengeség árát a külpolitikai mozgástér leszűkülésében és a szuverenitás jelentős csorbulásában kell majd megfizetni.

Az európai vezetők válasza erre a fenyegetésre vegyes, mint a koldusfohász.

A gyakorlati érzékkel és józan paraszti ésszel megáldottak már évek óta azon munkálkodnak, hogy az országuk légvédelmét a képességekhez mérten megerősítsék. Ezek a lokális légvédelmi rendszerek aztán az alapköveit képezhetik egy, az észak-amerikaihoz hasonló, integrált kontinentális légvédelmi rendszernek.

Ezzel szemben a fantaszták grandiózus terveket vetnek papírra, miközben azon vitatkoznak, hogy politikailag korrekt dolog-e Izraelből beszerezni a légvédelmi rendszerek egy részét. A probléma ezekkel a nagyszabású tervekkel csupán az, hogy a méretüknél fogva nehezen férnek ki a tárgyalóterem ajtaján.

És mit ér ez a papírlégvédelem, ha a végtelenített megbeszélések kávészüneteiben a fantaszták az utolsó megvédő légvédelmi eszközeiket is sietve Ukrajnába küldik, a pusztulásba?”