ITT A PIROS, HOL A PIROS

Castel: Izrael védelemben képes legyőzni iránt 2024. ápr. 18.

Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértő szerint Irán az Izraelre mért, egyáltalán nem szükségszerű támadással óriási stratégiai hibát követett el: kilépett a proxik alkotta pajzs mögül, ezzel sutba vágta a gondosan kiépített „hiteles tagadhatóság” imidzsét. Szemle.

„A hadászatban a huszárvágás legtöbbször nem a saját briliáns sakklépéseinkben rejlik, hanem abban, hogy hogyan tudjuk rákényszeríteni az ellenfelet arra, hogy stratégiai szintű hibát kövessen el.

A gyorsan kialakuló izraeli–iráni háború egy igen hasznos esettanulmány ennek a tételnek az illusztrálására.

Az utóbbi évtizedek folyamán Irán egy briliáns stratégiát dolgozott ki és alkalmazott Izrael ellen. A kriptoháborút Izraellel az általa felszerelt és irányított proxikon keresztül vívta, akik – mivel nem perzsák és/vagy nem síiták – amúgy is igen kevés értékkel bírtak/ bírnak az iráni vezetés szemében. Miközben a proxik által sikerült elrettentenie Izraelt attól, hogy nyíltan konfrontálódjon vele, e mögé a pajzs mögé bújva, Irán gőzerővel folytatta a nukleáris és rakétaprogramja fejlesztését.

Izrael válasza erre az aszimmetrikus stratégiára egy másik aszimmetrikus stratégia volt: a proxikat irányító katonai vezetők, forradalmi gárdisták és az atomtudósok likvidálása, valamint a Szíriában, Irakban stb. elhelyezett iráni haditechnikai képességek pusztítása. Ezeknek a támadásoknak a stratégiai célja az volt, hogy Iránt kicsalogassa a proxik alkotta pajzs mögül, és ezzel támadhatóvá tegye.

Az április 14-i támadással Irán végül is elkövette a kikényszerített hibát, és iráni területről mért csapást Izraelre. 

A támadás legnagyobb kára nem a taktikai-műveleti szintű kudarc volt, nem az arcvesztés és nem is az iráni elrettentés csorbulása. A legnagyobb kár a hatalmas költséggel kiépített „hiteles tagadhatóság” elvesztése volt.

Április 14 előtt Izraelnek semmilyen külső legitimációja nem volt arra, hogy nyíltan csapást mérjen Irán nukleáris létesítményeire, rakétaprogramjára és infrastruktúrájára. Április 14 után Irán összes stratégiai értéke a nyílt hadviselés legitim célpontjává vált.

Hogy az iráni döntés mennyire nem volt jól átgondolva, az lemérhető azon a sietségen, amivel nagy hirtelen orosz S-400-as légvédelmi rendszereket és modern vadászgépeket kívánnak beszerezni.

Irán szempontjából a kikényszerített hiba tragikuma abban rejlik, hogy valójában nem volt benne semmi szükségszerű. 

A Hezbollah rakétakészleteit felhasználva Irán sokkal fájdalmasabb és hatékonyabb csapást tudott volna mérni izraeli célpontokra, mint az április 14-én felvonultatott barokk arzenállal. Nem kizárt, hogy a bosszú eszközének a kiválasztásában az iráni rezsim belső harcai a reformerek és a keményvonalasok között sokkal nagyobb súllyal nyomtak a latban, mint a stratégiai megfontolások.

Egy további lehetőség, hogy ezt az iráni hibát nem Izrael, hanem a Hezbollah kényszerítette ki. Látva a másik proxy, a Hamász pusztulását, a libanoni terrorszervezet valószínűleg nem volt hajlandó egy nagy intenzitású háborúnak kitenni a cédrusok országát Irán érdekében. Amikor Szíriában az Aszad rezsim is beintette a rettenetest, akkor Iránnak egyszerűen nem maradt más választása, mint kilépni a „hiteles tagadhatóság” pajzsa mögül.

Izrael bebizonyította, hogy védelemben képes döntően legyőzni Iránt.

Az elkövetkező napok millió dolláros kérdése, hogy támadásban is képes-e hasonló eredményt elérni.“