
TE BUZERANT!
Ciki: visszavonta a kormány Klus jelölésén, mert a meghallgatáson mindenki ellene szavazott
2023. márc. 28.
Miközben a szlovák diplomácia azt hirdeti magáról, milyen roppant sikeres és nagy megbecsülésnek örvend, a szlovák politikusok európai megbízatásai valahogy rendre kudarccal végződnek. Sőt, néha el sem kezdődnek igazán.
Így járt a magyargyűlölő Martin Klus, a bukott külügyi államtitkár is, akit Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Eduard Heger megbízott miniszterelnök az Európai Számvevőszék (ECA) tagjának szánt.
A tisztes fizetéssel járó pozíciót azonban még azelőtt elbukta Klus, hogy megkapta volna, ugyanis az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága a szlovák politikus meghallgatása után arra kérte a plénumot, ne támogassák a jelölt megszavazását.
Klus meghallgatását követően 20 tag szavazott ellene, hárman tartózkodtak, mellette pedig egy szavazatot sem tudott összekalapozni a magyargyűlölő politikus.
Ilyen egy derék, szimpatikus szlovák atyafi!
A teljes szégyent elkerülendő a szlovák köztársasági elnök arra kérte a Eduard Heger megbízott kormányfőt, vonja vissza Klus jelölését.
Nem akarjuk itt az észlényt játszani, de mi már előre szóltunk, hogy Martin Klusnak még a szeme sem áll jól. Most ezekbe a szemekbe nézett bele az EP és hozta meg a döntését.
Forrás: Topky.sk, P7
Nyitókép: SaS Facebook

Stüszi vadász
