A Piros7es az ön hozzájárulását kéri adatainak az alábbi célokra történő felhasználásához

A Piros7es weboldala sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése és releváns ajánlatok megjelenítése érdekében. A javasolt beállítások elfogadásával minden sütit engedélyez a legoptimálisabb felhasználói élmény érdekében.

Technikai sütik

Analitikai sütik

Remarketing Facebook

Remarketing Google

Beállítások kezelése Elfogadás
Merkel the economist

Csáky Pál: Merkel (kontúrok) 2021. dec. 11.

Csáky Pál, az MKP korábbi elnöke és európai parlamenti képviselője a facebook oldalán osztotta meg gondolatait a nemrégiben leköszönt német kancellárról, Angela Merkelről, amit az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Németországnak új kormánya van, s ez a tény kihat majd egész Európa életére, némiképp a mi sorsunkra is. Nem mindegy ugyanis, milyen fordulatot vesz az európai és a német politika. Az új német kormány esélyeit, prioritásait még korai elemezni – mondom ezt annak ellenére, hogy látom, az egész világ ezt teszi. Magam sem vagyok különösebben optimista, a tapasztalat viszont inkább óvatosságra inthetne: fontosak a papíron leírt programok, elképzelések, természetesen, de azt is látni kell, hogy forrongó, gyorsan változó világunkban a valóság kész nagyon gyorsan felülírni a tárgyalótermekben kialakított álláspontokat. 

Az persze már most is látható, hogy az új német kormány személyi összetétele a kormánytagok eddigi teljesítményét figyelembe véve nem ad okot erőteljesebb reménykedésekre. 

A probléma persze bonyolultabb: egy egyre inkább széthulló, értékválsággal küszködő, tömegemberekkel teletömött világban lehet-e még egyáltalán esélye az értékekre épülő elvi politikának?

Nos, ha ezen a ponton tisztességgel szembe akarunk nézni a valósággal, nem kerülhetjük meg Angela Merkel 16 évi politikai teljesítményét. A világsajtó egyelőre visszafogott, többen azt írják, majd az idő mutatja meg, milyen volt a Merkel-korszak valódi hozadéka. Többen talán női mivoltára is figyelemmel vannak, udvariaskodó általánosságokat mondanak csupán kancellársága kapcsán. Kétségtelen, voltak fényes pontjai is kancellári ténykedésének. Az is fontos, hogy ebben az egyre inkább szétcsúszó Európában néha ő izzadta ki azokat a platformokat, ahol a sok irányba néző „nemzeti kisokosok” találkozhattak. Sokak számára a biztos kikötőt jelentette, s ez nem kevés. Megsüvegelendő, megköszönendő. 

De... ott van a kép másik oldala is. 

Én elnézést kérek minden Merkel szurkolótól, de úgy érzem, nem kellene feleslegesen udvariaskodnunk. Merkel egy szétcsúszott Európát hagy utódaira, egy identitászavarokkal küszködő Németországot és egy mély válságban lévő CDU-t. Ez a teljesítmény sajnos távolról sem értékelhető egyértelműen nagyszerűnek, tipikusan a félig telt pohár esete. Persze, attól is óvakodnunk kell, hogy a világban jelenlevő minden problémát az ő nyakába varrjuk. A német kancellár fontos szereplő, de főleg Európában az: a világporondon inkább a második ligában tartják számon, az igazi nagyok mögött. 

Merkel tehát érzésem szerint egy felemás helyzetet hagy maga után.  Mondom ezt annak ellenére, hogy értékként őrzöm a levelét, amelyben a CDU elnökeként 2007-ben gratulált MKP-elnökké választásomhoz. (Az elismerés természetesen nem az én személyemnek szólt elsősorban, hanem azt a tényt tükrözte vissza, hogy a felvidéki magyarságot, mint politikai közösséget, s annak egyetlen pártját akkoriban számon tartották Berlinben is.) Mondom a fentieket annak tudatában is, hogy Merkellel sokszor találkoztam európai fórumokon, s bizony nem haladja meg az 50 százalékot ama találkozások száma, amelyeken valami nagyon felemelőt adott volna környezetének. Ellenkezőleg, sokszor tűnt fádnak, szürkének, s ez senkit nem töltött el nagy örömökkel. 

Csaky pal facebook

Forrás: Csáky Pál facebook oldala

Kétszer kerültem olyan helyzetbe, amikor komolyabban is elbeszélgethettünk Európa jövőjéről. Ekkor nagyon figyelt, profi volt, tudta, mikor kell beélesítenie magát és mikor engedhet ki.

Az egyik ilyen beszélgetésen alkalmam nyílt felhozni a felvidéki magyarság ügyeit is. Nem reagált rá, a felvetéseimet elengedte a füle mellett.

„Ossi” volt és maradt, keletnémet, aki nem igazán tud mit kezdeni sem a nemzeti kérdéssel (a német nemzeti identitás kérdésével sem), sem az európai értékrend oly szükséges újradefiniálásával.

Persze, itt most kritikusaim joggal mondhatják, milyen jogon kérem számon egy képzett reneszánsz személyiség világlátását egy huszonegyedik századi politikuson. Egy olyan világban, ahol inkább Murphy törvényei uralkodnak: „ha sikeres politikus akarsz lenni, keresd meg a legnagyobb tömeget, amely menetel valamerre, s állj az élére.” Sokan csinálják ezt, és sokaknak mindegy is, merre menetelnek azok a tömegek, az érdekli őket esetleg, mit szuggerál (diktál) a sajtó, a különböző lobbicsapatok... Csak ők mehessenek elöl.

Nos, érzésem szerint valahogy Merkelt is meglegyintette ez a fuvallat. 

Sok kellemetlen dologgal nem szembefordult, hogy megoldja őket, inkább egy-egy ügyes testcsellel megpróbálta a szőnyeg alá söpörni őket. 

Elannyira, hogy a német sajtó ki is talált erre a hozzáállásra egy kifejezést: „merkelezés”, a problémák megkerülése, jegelése – azok megoldása helyett. 2015-ös „teljesítménye” máig ad némi képet erről a Merkelről – és Németország működőképességéről egyáltalán. Az a kínos magyarázkodás utólag, hogy nem tudták, mennyi migráns áll a határokon, mennyien vannak Budapesten, nevetségesnek és ijesztőnek is tűnik... Egész Magyarország és Európa tudta, csak a német nagykövetség és titkosszolgálataik munkatársai nem? Persze, most mondhatja bárki, ha ráfordult volna minden problémára, hogy maradt volna hatalmon 16 évig? Ez is egy szempont, nem vitatom... Csak akkor ne csodálkozzunk azon, hogy úgy néz ki a világunk, ahogy, s kérdezzük meg magunktól is, akarunk-e változtatni rajta. 

Egy politikus vacillálhat afölött, hogy inkább nem kezd bele olyan dolgokba, amelyekbe bele lehet bukni, de egy államférfi szembe mer menni olyan kihívásokkal is, amelyekbe belebukni is érdemes.

Ahogy nézem, talán a lényeghez értünk. 

Lehet az európai vezető politikusokkal kapcsolatban nagy elnézéssel viseltetnünk – de akkor marad a jelenlegi állapot: a szétcsúszottság, az araszolgatás valamerre. Vagyunk még néhányan, akik emlékezünk arra, hogy egy Mitterrandnak, Kohlnak, Balladurnek, Thatchernek azért voltak ilyen-olyan elképzelései a világról. Annak bajairól is – de arról is, merre vezethetnének az utak előre. A korábban születettek arra is emlékezhetnek, hogy Európának volt egy világképe is (amelyben a zsidó-keresztény hagyomány kulcsszerepet játszott), most pedig? Persze, lehet megint panaszkodni, hogy a balliberális meg az LGBTQ(?) lobbi ilyen meg olyan erővel... De csendben megkérdezem: 

nem azért tűnnek olyan intenzívnek világ- és Európa-szinten is a különböző furcsa kezdemények, mert mi, a „normálisan konzervatív” európaiak nem vagyunk kellően aktívak, nem fogalmazzuk meg, nem artikuláljuk magunkat versenyképes szinten? 

Többször panaszoljuk, hogy a balliberális lobbi, az LGBTQ(?), a „mee too-k” mennyire erőteljesen nyomulnak, pedig a megoldás nem a siránkozás lenne, hanem a konzervatív oldal erőteljesebb önszerveződése. Szerintem enélkül elképzelhetetlen Európa dinamikájának újraélesztése. Mindent nem lehet és nem is szabad természetesen csak a német kancellár nyakába varrni, de az nem volt jó, hogy Merkel ezen a téren is inkább feltette a kezét, s nagyon behúzta a pártját középre. A németek számára ez a terep már Terra incognita, s így ne csodálkozzunk rajta, hogy a német CDU mára egy elbizonytalanodott, irányvesztett csapat képét adja. Ez a helyzet törvényszerűen vagy a még fájdalmasabb lecsúszáshoz és identitásvesztéshez vezet, vagy ellenkezőleg: egyszer csak jön majd egy kemény jobboldali fickó, s annak is megvannak a maga veszélyei...


Merkel face

Forrás: facebook

Még egy fontos megjegyzés a fentiekhez: természetesen nem én agyaltam ki őket, német (és más európai) kollégáimmal való beszélgetések során hangzottak el. Igen, sok CDU politikusnak is ez a véleménye. Mindezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, itt kell visszatérnünk a merkeli teljesítményhez is, mivel Európa – és a világ – vezető elitjétről beszélünk. Ebben az elkentségben sajnos az ő hozzájárulása is ott van. Abban is, hogy

Európa gerince eléggé elpuhuló félben van. 

Persze, azt is látni kell, hogy egy német politikusnak még ma is gond konzervatív értékekről beszélni, ezért is hangoztatnak közülük sokan furcsa elméleteket abban a hiszemben, hogy azok a modernek. Úgy néz ki sajnos, hogy 70 év alatt sem tudtak helyrerázódni a nácizmus terhétől. A legjobb vezetőik ugyan megpróbálták, de a többség számára kényelmesebb az árral való úszás. S itt megint el kell elmélkednünk egy kicsit az elitek felelősségén. Vannak (a felvidéki magyar közösségben is) olyan politikusok, akik úgy érzik, az ilyen kérdésekkel való szembenézés nem a politika feladata. 

A „modern” politikus számára elég, ha úgy-ahogy lemenedzselgeti a napi problémákat – természetesen úgy, hogy ő maga is megtalálja a számítását a folyamatok sejtközi tereiben.

Így is lehet működgetni, persze, de akkor ne csodálkozzunk azon, hogy ott tartunk, ahol. A németeknek is látniuk kell, hogy a sok „merkelezgetés” között nem egy új Európa, nem a szellem fénye, nem valami új minőség jött, hanem a nihil. Nem szabadna hagyni, hogy az igénytelenség és a félanarchia diktáljon, mert abból csak bajok lesznek. Ezt a német ipar mágnásainak is látniuk kell. Tahát, ha tényleg igénnyel akarunk közeledni a politikacsináláshoz, akkor világosan ki kell mondanunk: kétféle politikustípus van. Az egyik vezetni akar, a másik vitetni magát. Ez vonatkozik a világra, Európára, a nemzeti szintekre, de felvidéki magyar gyepűinkre is. Ezt az alaptételt ignorálni egyenlő az öngyilkossággal.

Tehát erős tisztelettel a hangunkban, de határozottan ki kell mondanunk: Merkel felemás örökséget hagyott maga után. A magam részéről ezt nagyon sajnálom...

Forrás: Csáky Pál facebook oldala, Borítókép: The Economist