ZSÍR

Csillag Balázs: Ahogy mindenki más 2025. jún. 21.

Avagy mi történt a kék autó és az asztallap-graffiti közt

Azt már tudjuk, hogy Miki nem volt egy beszédes gyerek. Szekálták is emiatt egy ideig, aztán valahogy az abba is maradt, de az akkori relatív időérzékelés miatt ez az időszak hosszúnak tűnt. Az is kiderült nagyon hamar, hogy Miki mindent a maga ütemével csinál, ami leginkább arra épült az ő fejében, hogy kétszer mérünk, egyszer vágunk. Igaz, hogy a nyolcszor négy és a négyszer nyolc végeredménye ugyanaz, de azért Miki mégis végigment a szorzótáblán az ötöstől felfelé, hogy biztos legyen a dolgában. Persze a tanítónénik csak azt látták ebből, hogy Miki lassú. Nem hülye, csak lassú. És még az idősebb tanítónénik is, akik látták, hogy Miki óvatos, kénytelenek voltak figyelmeztetni a kisfiút, hogy ilyen lassan nem lehet, mert akkor le fog maradni. Ami sajnos igaz is volt, mert az iskola tantervét követni kell. Miki tehát, hogy olyan legyen, mint mindenki más, gyorsított a tempón. Hanyagolt óvatossága miatt az írása is kicsit csúnyább lett. Mert addigra az iskolában évtizedek óta nem volt ideje az alapiskolásnak megtanulni a szép folyóírást. Utólag Miki mindig elcsodálkozott, hogy mi a fenének kell akkor osztályozni tollbamondásnál a külalakot?

Bár Miki nem egyszerűsítette azonnal az írás és a számolás folyamatát, amit később annak tudott be, hogy az a beszédével és a körmondatos megfogalmazásaival függött össze, a kreativitásában éppen az ellenkező volt a helyzet. És amikor beindult a dinoszaurusz-mánia, Miki megvette az első könyvet, amiben még az anatómiájuk is benne volt. Tekintve pedig, hogy ő nagyon szeretett volna dinoszauruszokat úgy rajzolni, ahogy az nem csak a könyvben volt, leegyszerűsítette a formákat: körök, téglalapok, oválisok, háromszögek. Mindent össze lehetett állítani belőlük.

Pechjére ott volt Pistike, aki ugyanúgy dinoszaurusz-mániás volt, és ugyancsak rajzolta is az állatokat, igaz, leginkább másolta őket, pont ezért elsőre az ő dinoszauruszai úgy is néztek ki, mint a dinoszauruszok. Miki dinoszauruszai ehhez képest csak csúnya formák voltak. Így aztán mindenki, az osztálytársaktól kezdve a tanítónénikig eldöntötte, Miki nem tud rajzolni. Annyira nem tud rajzolni, hogy a napköziben rá nem akarták pazarolni a színezőt, filctollat, ceruzát.

Mikinél valahol itt telt be a pohár. Nem bánta, hogy senki se értette, miért rajzol dinoszauruszokat egyszerű formákból. Na és? Az se nagyon érdekelte, hogy Pistike mindenki szerint jobban rajzol, mint ő. Na és? Legalább Pistike nem volt hülye. Persze ő is úgy volt, hogy Miki nem tud rajzolni, de legalább van kivel úgy beszélni a dinoszauruszokról meg az őslényekről, mint aki érti is, hogy miről beszél. Persze alsó tagozatos szinten, de mégis enciklopédia. Ráadásul más enciklopédia. Olyan, ami Pistikének nem volt. Sokkal több névvel. Na de azt már Miki se hagyhatta, hogy kivegyék a kezéből a ceruzát meg a színezőt, de még a fehér krétát is, mert „nem tud rajzolni”. Végül, amolyan alsó tagozatos logikáva és egyszerűséggel Pistike mutatott rá arra, hogy mit kell tennie.

Miki egyik hétről a másikra vált szenzációvá az osztályban. Úgy öt napig. Hétvégén az akkor népszerű dinoszauruszos film logóját rajzolta a nagy munkafüzetének a borítója alá. Anyukája adta az ötletet, hogy az A4-es papírt a munkafüzet fedőlapja és a védőborító közé csúsztassa, akkor nem esik ki. Utána pedig pár napig az enciklopédiából kimásolt dinoszauruszokat vitte mutatóba.

Az indító ok egyszerű volt. Pistikével az előző héten a dinoszaurusz témát Miki megszakította színező és filc megvonása miatti felháborodásával, amire Pistike, bár kételkedve, azt mondta, ha valóban olyan jól rajzol, akkor jövő hétre rajzolja le a könyvéből az a tyrannoszauruszt.

Miki akkor tanulta meg, hogy lehet saját ritmusa, lehet saját nézőpontja, és lehet saját stílusa, de néha úgy kell rajzolni, mint a többiek.

Úgy, ahogy mindenki más.