ZSÍR

Csillag Balázs: Félreértés 2025. ápr. 5.

Egy kimondhatatlan nevű csillagköd nevenincs aszteroidája körül keringő, 1867-CNB jelzésű bányászállomáson, amit az emberek csak Rosinante néven emlegettek egymás közt, nagy volt a felbolydulás a kantin felé vezető sárga jelzésű útvonalon. A tizenhat, számon tartott fajból a nappali ciklusra beállított nyolc épp befejezte a munkát és lassan elfoglalták a helyüket az asztaloknál. Páran még a folyosón, a többiek pedig, hallásuktól függően ki hamarabb, ki később, de végül ugyanazt a rikácsolást hallotta.

- Segítség, ez az ember meg akar enni, segítség!

C’anri, a fulláni gépész és atmoszféra technikus, nem tehetett arról, hogy kétségbeesett hangja rikácsolásnak hangzott. A fullániak ugyanis, a madarakhoz hasonlóan a kemény, csontos csőr miatt a torkukkal “beszéltek” egy az ugyancsak az énekesmadarakéhoz hasonló apparátuson át. Az egyébként dallamos beszédű lények, bár alig voltak magasabbak egy iskolás gyereknél, a meglepően mégy kotkodácsoláshoz hasonló hangtól kezdve a kanárikhoz hasonló csiripelésig, mindenféle hangot ki tudtak adni, ha egymás közt beszéltek, és lenyűgözően megtanulták torokképzéssel utánozni az emberi beszédet, így még fordító se kellett nekik. A torkuk ilyen formájú alakulása azonban nem igazán tette lehetővé a hangos beszédet, így a fejlődésük során ösztönösen tudták, ha egy fulláni hajlandó rikácsolásával ennyire elfárasztani a torkát és szó szerint túlterhelni a, jobb szó híján “hangszálait”, akkor valami nagy baj lehet. A felborzolódott színes tollak pedig csak tetézték a dolgot, habár ez, az egyenruha miatt, csupán a fején és a nyakán látszott. Emiatt C’anri egy fura tollseprű látványát nyújtotta, ami a kantinban tartózkodó többi fullánin kívül mindenki más számára komikus látványt nyújtott. Előbbiek próbálták elnyomni az ösztönös pánikot, utóbbiak a nevetést.

-Dehogy akarlak megölni, hisz kollégák vagyunk. Sőt, azt hittem barátok is.

Vászka egy átlagos homo sapiens volt a Terra nevű bolygóról. Büszkén viselte, hogy terráni, nem valamelyik kolónián született. Ha tehette csak Matyerinszkaja Zemjának hívta származási helyét, ami a dallamos ritmusa miatt tetszett is a legtöbb, hasonlóan dallamos nyelvű fajnak...még a fullániaknak is, pedig ők aztán nagyon kritikusak voltak. Néhánynak különösen tetszett a szó jelentése is: Anyabolygó.

Vászka egy hónap eltéréssel, C’anri után került a bányás állomásra. Tetszett is neki a munka, se az atmoszférához nem értett, se a gépek működéséhez, de amihez nagyon értett, az a járatok tisztítása és a stabilitásának ellenőrzése. Míg néhány ízeltlábúra emlékeztető faj az antennáikkal és a mikroszkopikus kitinszálaikkal talán jobban érzékelték az apró repedéseket, és a szinte radar hallású bányászkollégák mélyebben tudták érzékelni hol a hiba, ha ezek közül egyik se volt használható a mérgező, vagy sűrű légköri anomáliák miatt (ami az aszteroida mélyén elég gyakran előfordult), 

Vászkát küldték be a járatokba.

Vászka gyerekkorában sokat játszott barátaival a bányákban, később pedig sokáig barlangászkodott is. Emiatt pedig egyrészt a tapasztalataira, másrészt az ösztöneire hallgatott, amik tévedhetetlennek bizonyultak mindeddig. A gépészek is jobbnak látták, ha egy telepen van egy ember, mert a fene se tudta hogyan, ahol az apró műszerek sem működtek, az emberek valahogy be tudták indítani a legöregebb gépet is csupán néhány fenyegető káromkodással, legrosszabb esetben néhány rúgással, mondván “biztos elmozdult valami, csak kicsit bizonygatni kellett a jószágot”.

-Márpedig igenis meg akarsz ölni, hogy megegyél. Mióta itt vagy, minden nap felteszed ugyanazt a kérdést, optimálisnak éreztem-e az ételmennyiséget. És mostanában már azt is megkérdezted, hogy van-e családom, és ha igen, fogok-e nekik hiányozni!

Vászka elgondolkodott, vajon mikor kérdezett ilyet. Aztán rájött hol történt a félreértés.

-Félreértettél. Evés után csak annyit kérdeztem, elég volt-e az ebéd. A másikat meg azért kérdeztem, mert hónapok óta együtt dolgozunk és mióta itt vagyok, a többi kollégán kívül te voltál az egyetlen, aki nem járt haza. Azért kérdeztem meg, hogy van-e családod, vár-e otthon valaki, nem hiányzol-e nekik ilyen hosszú idő után, mert őszintén, ha nem élne olyan messze a családom, standard ciklusonként hazajárnék. Nálatok nem szokás ilyenre rákérdezni?

C’anrinek eszébe jutott, amikor először meglátta Vászkát. Magas figura, csupasz, épp csak a feje tetején volt a száraz fűhöz hasonló színű szőrzet, ami aztán harminc ciklus alatt benőtte az arcát is. Akkor látott először embert. C’anri ugyancsak fulláni barátja figyelmeztette, hogy az emberek fura figurák. Velük ellentétben az emésztésük inkább hús fogyasztására alkalmas, de nem vetik meg a növényt se, 

sőt néhányuk nyersen eszi a gumós növény alapú táplálékot, valami “kruplihoz” hasonlítva azt.

Hasonlítás.

Emlékezett arra is, hogy barátja észrevette, ezek az emberek úgy teszik kényelmesebbé maguknak a barátkozást, vagy akár csak az együttélést a többi fajjal, hogy a saját bolygójuk életformáihoz hasonlítják őket. Ez elsőre sértőnek tűnt, amíg meg nem érzi az eltérést a pozitív és a negatív összehasonlítás közt. Ő is megsértődött először, amikor Vászka előde csirkéknek hívta őket, aztán elmondta neki, hogy ő kifejezetten szereti a csirkéket, mert szerinte aranyos jószágok.

C’anri már majdnem megnyugodott, amikor...

Csirke. CSIRKE? CSIRKE!

-Most már biztos, hogy meg akarsz enni. Biztos vagyok benne, mert idefelé azt mondtad, hogy olyan éhes vagy, egy egész csirkét meg tudnál enni, ráadásul rám is vicsorogtál.

Vászka erre kicsit elszégyellte magát. Először is tényleg szerette a csirkehúst, de őt a fullániak inkább nagyra nőtt színes rigókra, csókákra emlékeztették. Másrészt rájött, hogy bocsánatot kell kérnie, mert még a Föld állatvilágában sem normális a pozitív értelmezésű fogvillantó mosoly, nemhogy idegen bolygók fajai közt.

Nyitókép: Lorand Fenyes (pleiades.hu)