7832

Csillag Balázs: Írás a falon (kisnovella) 2025. júl. 9.

Nabú-Kudurri-Usurt, a nagy királyt, mindenki atyjának szólította. “Király örökké élj”, mondták akkor is, amikor atyját, vagyis nagyapját elérte valami isetni ítélet és hét éven át olyan volt, mint egy állat. Aztán jött valami izraelita bölcs, beszélt vele és elméje visszatért. Épp annyira, hogy még lássa apja, Nabú-Naiid vallási reformjainak bukását, és hogy ő, Baal-sar-usur, Régens lehessen. Az ő őrültségéről nem mer beszélni senki. Mindent apjára hárítottak. A bukott reformerre.

Nade ez már senkit sem érdekel. Őt sem. Szégyen nem szégyen bukott után lett ő király, úgy is beszélnek róla. Neki is azt mondják, mint “atyjának”: Király, örökké élj.

Kit akarunk mi átverni? Hiszen egy álomfejtő megfejtette atyja álmát, a birodalom szétesik, Cyrus, a “hatalmas”, már a kapuk előtt áll. Baal-sar-usur már nem hisz semmiben, csak azt akarja, hogy vége legyen. Ezer főembere mondja neki, a név kötelezi, Baal majd megvédi őt.

Egy arany szobor? Egy jelkép? Egy néma fadarab? Megvédi? Az istenek nem védenek meg senkit.

Király, örökké élj? Minek? Hogy valaki más vágja el a torkát? Hát persze. Majd a neve örökké él valamilyen formában, igaz? Ezer főembere se fog emlékezni rá, ha Cyrus végül betör. Mind az ezer megtagadja majd, hogy Cyrus a Hatalmas megkegyelmezzen nekik.

“Akkor hát mulassunk, ha ti ezren azt mondjátok, Baal majd megvéd, hisz a nevemmel rá bíztak. Bálvány kezében az életem, akkor igyunk. De addig kísértsük minden istent, aki létezik, ha már Baal megvéd. Imák és áldozatok helyett ihatunk is! Ha majd nem tetszik nekik, megszólalnak!”

Fogyott a bor. Ezer és egy emberbe fogyott a bor. Ezerbe mulatva az időt, egybe pedig, hogy kimúljon végre. Ezer tisztelgett olyan szobrok előtt, akikben sem az apja, sem ő nem hitt.

“A kincstár! Hozzátok a leigázottak isteneit. Hozzátok a legyőzöttek templomának edényeit és poharait.”

Baal-sar-usur átkozta a legyőzöttek isteneit, beszennyezte azok edényeit, sorban kéretve mindet, ahány a kincstárban volt, hátha az egyik majd lesúlyt. De nem jött sem mennydörgés, sem földindulás, csak Cyrus, meg a Perzsák.

Aztán hozták Izrael ereklyéit. A héberekét, akik azóta is ugyanúgy tartják a tradícióikat, miközben más vesztesek rég megátkozták isteneiket a vereségükért.

“Hol van a szobor, hol a jelkép, hol van bálványuk?”

Az nincs. Sose volt, mondták. Akkor nincs kit átkozni. De legalább jól fogy a bor a tálaikból.

Mene

Mene

Tekel

Ufarszin

Az ujjak, a kéz a falon, mozgott és írt. Írta a négy szót. Ezren csupán megdöbbentek, ő viszont félt. Rettegett. Tudni akarta mi ez a látomás.

És jöttek a bölcsek, és elbuktak. És jöttek az álomfejtők, és elbuktak. És jött az anyakirálynő, és látott és félt. Látta, amit atyja idejében is: egy tanácstalan uralkodót, akit egy látomás megszégyenít, akinek látomása minden álomfejtőt bukásra ítél.

“Hívd atyád, Nabú-kudurri-usur álomfejtőjét, akiben isetni lélek lakik, aki megfejtette atyád álmát, aki látta Babilon sorsát, és akinek Istenét atyád is hitte.”

Tán hitte, de vajon értette is?

És jött az álomfejtő. Ígért neki aranyat, ígért neki hatalmat, harmadik helyet a rangsorban a király mögött, nem mintha érne is ez valamit. Az ajándékra visszautasítás volt a válasz, de a megfejtést megkapta. Azt, hogy atyja látta a birodalom végét, látta a birodalom virágzását, ura volt életnek és halálnak, amíg az ő istene meg nem büntette a büszkesége miatt. Annak az URnak keze írta fel a szavakat a palota falára.

Számot vetett Isten a királyságod gazdagságáról, mint az egyszerű mináról. Téged megmért az úr mérlegén, mint kereskedő a sekelt. Elszámoltatott, megmérettetett és most szétosztatik sokak közt.

Hát vége. Még ma. És ezren átkozták az álomfejtőt. Ezer főember kívánta a halálát. Ezren üvöltözték, hogy Baal megvédi a királyt, mert a név kötelez. És egy aggatta Dánielre az arany láncot, tette őt harmadikká a sorban, amíg tart.

Cyrus még azon az éjszakán véget vetett Baal-sar-usur uralkodásának.

(Nyitókép: Rembrandt-festmény)