ZSÍR

Csillag Balázs: Kamugyár (novella) 2025. jún. 26.

Fűz Sámuel, hetvenéves, nyugdíjas, özvegy első ránézésre egy átlagos, hetvenéves, nyugdíjas özvegynek tűnhet, aki éli a – nem fogom megismételni a felsorolást a poén kedvéért, szóval csak úgy írom, hogy – az átlagos, hozzá hasonló emberek életét. Dolgozik a kertben, kapja a csekket a nyugdíjról, amíg lehet, még elgyalogol a bankig, hogy kiváltsa a csekket, miközben az üveglap mögül újra és újra, az utóbbi időben egyre rosszallóbb megjegyzésként megkapja, hogy miért nem vált a bácsi a számítógépes és okostelefonos megoldásra?

A válasza mindig az, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy megtanulja, ráadásul már amúgy se lát jól, és az „elcédé képernyő” fénye is fárasztja már az öreg szemeit.

Gyermekei közül csak a lánya látogatja a családdal, a fia mintha elfelejtette volna azt is, hogy létezik. Meggyőződése, hogy ha az unokája nem sürgetné a látogatásokat, a lánya is elfeledkezett volna róla. Sámuel úr azzal is tisztában volt, hogy lánya abban reménykedett, Karcsika majd úgyis kinövi ezt a nagypapa látogatást, aztán akkor majd nem kell annyit járnia hozzá.

Csakhogy Karcsika már abban a korban van, amikorra ki kellett volna nőnie ezt a folyamatos nagypapázást, de még nincs abban a korban, hogy egyedül mehessen látogatni. Ez pedig nem kicsit bosszantotta a Facebook előtt ücsörgő, középosztálybeli kozmopolitát. Lemarad a közösségi oldalakon terjedő hírekről és konteókról, amiket ő csak igazságoknak mond, ha Sámuel úr figyelmezteti, ezekből egyik sem megalapozott és mind csak hoax. Karcsi mindig leállítja a nagypapát azzal, hogy ő már ezt párszor elmondta, de ugyebár szokás szerint megkapják mindketten, hogy „te ehhez még túl fiatal, te meg túl öreg vagy, hogy megértsd... a miénk a nyitott generáció. Végre akadály nélkül jönnek a hírek, és mi azért tanuljuk ezt mind meg, hogy aztán átadjuk az igazságot a következő generációnak. Egyszer majd hálás leszel, Karcsika”

Valéria az ilyen monológok után mindig úgy dönt, hogy éli a középosztálybeli kozmopolita életét, előveszi az okostelefont és kimegy bejárni Pestet, mert legalább ennyi haszna legyen annak, hogy fel kellett utaznia vidékről.

– Most mivel próbálkozott édesanyád, hogy otthon maradjatok?

– Megvette a 3D nyomtatót.

– Azt a zártat?

– Áh, ahhoz nincs elég pénze, meg amúgy se ért hozzá, szóval rásózták kétszeres áron a nyitott konstrukciósat. Lehet, hogy tényleg ritkábban fogok jönni majd a közeljövőben.

– Miért?

– Anya azzal akar otthon tartani, hogy nyomtatgassam az ötleteit. Egyenesen örült annak, amikor mondtam, hogy ezek nem készülnek el pár perc alatt, és ügyelnem kell a folyamatra.

– És ezért? Hisz tudod, hogy a nyitott rendszereket lehet bővíteni és gyorsítani a nyomtatást... áááááááááhhhh.... értem!

Sámuel úr végül összerakta, hogy unokája éppen a bővítési folyamatok miatt fog elmaradozni egy darabig.

– Mennyibe kerül majd?

– Többe, mint a nyugdíjad.

– Szemtelen gyerek! – mondta nevetve Sámuel úr. – Akkor fizesd zsebből!

– Az a terv, csak nem szabad túl gyorsan, mert anya gyanút fog, és akkor a fizetésről ennyit.

– Akkor rendeld ide azt, amit nem lehet nyomtatni. Amit nyomtatni lehet, azt pedig megoldod otthon.

Karcsi szemei felcsillantak. Erre ő sem gondolt. Az öregnek tényleg vág az esze, mint a borotva. Nem csoda, hogy tömve van a bankszámlája. Már amelyikről csak a nagyapja, meg ő tud.

A könyvespolcra nézett. A sok science-fiction könyvre. Nagyrészük mind ugyanattól a szerzőtől.

– Jön az új William Samuels könyv?

– Sajnos arra még egy évet várni kell. Egyre nehezebb átvenni a könyveket anélkül, hogy egy nyakszakállas pincelakó ne próbálkozna. Kell az a kis szünet, mert legutóbb is bekopogott hozzám az egyik. Kezében az autogram füzet. Képzelheted a meglepetést, amikor én nyitottam ajtót. Szinte követelte a találkozást az íróval, meg azt hajtogatta, teljesen biztos abban, hogy az író itt van, és nem akar személyzetissel beszélni, tudja, hogy az író most pesten van, mert végigkövette a neten a nyomokat.

– Ha szükséges, jöhetnek hozzánk is a tiszteletpéldányok.

– Aztán a ti házatokhoz járjanak? Ezt könnyebb egyedül intézni. Ha berontanak, rendőrt hívok. Veszélyeztettek egy szegény, nyugdíjas öregembert.

Mindketten felnevettek

– Akkor addig jössz a kamugyárhoz? Most például a sajátomat cáfolom meg a következő cikkben. Azt követjük végig, hogy mennyien reagálnak erre azok közül, akik eddig nem próbáltak elküldeni a hülyeségeimmel együtt oda, ahol dörög, de nem villámlik. Mennyi és abból is mennyi a szájkaratehős, és mennyi az, aki valós infókra alapozza a cáfolatát. Érdekes lesz. Nem mindent értek, abból, amit a statisztikalovagok mondanak, de a lelkesedésük alapján az eredmények jók. Érdekes lesz megint olvasni, ahogy a nagybátyám összeveszik velem a kommentek közt, hogy megvédje a véleményem, amit én magam cáfolok meg. Az a baj, hogy olyan mélyen benne van már ebben az összeesküvés-elméletesdiben, hogy az se győzné meg, ha megmutatnám neki, mindkettőt én írtam. Na, de visszakanyarodva: amíg nem jön az új könyv, gyere írni a Kamugépbe. Nem is lenne rossz egy William Samuels szintű író, és amúgy is sok a rajongód ott is.

Sámuel úr elgondolkodott egy darabig. A veszett rajongók most úgyis a ház körül keringenek, mint a keselyűk, és a nyugdíj nem elég. Kell a költségvetés a következő könyv kiadásához.

– Nem bánom, Karesz. Hogy tetszik a WilSam név?