ZSÍR

Csillag Balázs: Kavicsok 2025. márc. 24.

Komolyan azt hittem, hogy ez a szokás. Hogy a felettesek ordibálnak a beosztottjaikkal. Szóval, hagytam Tibornak, hogy lehordja őket. Azt hittem, motiválni fogja a munkát. Nem így történt. A beosztottak felháborodott panaszlevelet írtak az igazgatóságnak. Mivel nem ez volt az első eset, így jött az elbocsájtó levél. Tibor nem örült, de nem hagytam kirobbanni. Pedig ő is tisztában volt vele, hogy egy nagyon jó állástól esett el.

Kázmér jó ember. Néha túl jó is. Kapott a munkahelyünkön egy felelős posztot. Szegény nem igazán tudta tartani a tempót, a beosztottai pedig csicskáztatták. Egy idő után meguntam, és az ő beleegyezésével ordibáltam velük. Túl sokat engedtek meg maguknak. Nem tehettem mást.

A munka miatti idegösszeomlásom után a szanatórium jót tett nekem. Úgy éreztem, igaza lehet az orvosoknak. Tibor tényleg nem volt rám jó hatással. Azt mondták, első sorban valami új hobbit kéne találnom. Vagy egy olyan munkát, amit szeretek csinálni, de legalábbis megóv a túl nagy stressztől. Nem foglalkoztam Tiborral. Próbált elérni, de nem voltam hajlandó válaszolni. A nejemmel megnyitottuk a vegyesboltot. Úgy érzem, életem legjobb döntését hoztam. Az emberek kedvesek és jól hoz a konyhára. Azt hiszem, megfogtuk az Isten lábát.

Lehet, hogy nem akar velem foglalkozni, de látom mit csinál. Előbb utóbb visszasírja a közös időket. Addig várok. Az első kellemetlen beosztottnál vagy pattogó bevásárlónál összeroppan majd, és a neje se fogja tudni visszarántani.

Megvettük a villát. Azt a szép Tudor-stílusú villát a nagy kerttel meg a medencével. A házat kicsit rendbe kell szedni, de ha megnyílik a másik üzlet is, biztosan lesz rá pénzünk. Nem lesz gond. És a fiam is eljátszik majd ezen a szép nagy udvaron.

Be kell valljam, jó választás volt ez a ház. A medence szép nagy. Mellette ez a kerti lak nagyon megmozgatta a fantáziám. Egy bár. Egy telerakott bár a medencepartikhoz. Idehozni az embereket. A ház nem is érdekel annyira. Ez lesz az első dolgom. Nagyon jól néz majd ki.

Sok már ez a három üzlet. Annával szeretnénk felújítani a házat, de nincs rá időnk. A munka lefoglal minket. Az a három üzlet. És a beosztottak. Nem szeretnék kiabálni velük, de mindent helyettük kell megcsinálnom. A vevők panaszkodnak, aztán én iszom meg a levét. Annának fel se tűnik. Ő a belvárosi részleget viszi csak. Azt még bírnám egyedül is. Mire hazaérek, elmegy a kedvem a beszélgetéstől. Már csak az udvarhoz van kedvem otthon. Azt csinosítgatom. Előbb azt. A medence felé azt a kis kavicsos utat. Tibornak volt igaza. Annát nem akarom leterhelni, neki meg ott az a berendezett bár a medence mellett. Néha annyira nincs kedvem hazamenni, hogy ott alszom el.

Szegény Kázmér! Elaludt a bárban egy pohárral a kezében. Ott sírta el nekem a sok hülyét az üzletben. Meghallgattam, de nem igazán kötött le. Kázmér nagyon elpuhult. Nem ébresztettem fel. Tudom, hogy hazatalál egyedül is. Én addig intézkedem. Nem hagyhattam, hogy ezek a kis senkik elrontsák az életét. Keservesen megbánják, amit tettek.

A kerti lak bárjában ébredtem fel. Már sokadszorra. Anna kérdőre vont. Miért nem járok haza? Miért vagyok kint egész este? Elmondtam neki a Tibor dolgot. Megnyugtattam, hogy Tibor megváltozott. Már nem olyan agresszív, mint volt. És megígérte, hogy szerez kavicsot ahhoz a kis utacskához, amit annyira szerettem volna elkészíteni. Olyan szép lesz.

Kázmér egyre többet panaszkodik. Ezt tényleg nem hagyhatom. Kicsit már amúgy is az agyamra megy. Egyre nehezebb elcsalogatni ezeket a mocskokat a bárokból hozzám. Azért sikerül felkelteni az érdeklődésüket az otthoni kis privát medenceparti ígéretével. Nem számítanak arra, hogy az az utolsó italuk. Aztán örök elvonó. Az élettől. De még nem elég a csont.

Tibor nem hazudott. Tényleg szép kavicsok. Kicsit formátlanok, de szépek. Az autóban találtam egy zsáknyit egy üzenettel: „Míg te a pultomnál aludtál én megjártam a 70-es útszakaszt és gyűjtöttem neked pár kavicsot az ösvényhez. Jó munkát!” Ha a ház romokban is áll, de az udvar most már biztosan szép lesz.

Az egyik kocsmában láttam meg a posztert. Keresték a seggfejet, akit két hete intéztem el. Kereshetik. Ott szárad a hullája a sóban. Könnyebb kicsontozni. Akkor látott meg ez a nő. Kérdezősködött. Úgy gondolta tudok valamit az eltűntről. Jól gondolta, de csak nem mondhatom el neki az igazságot. Igyekeztem lerázni, de nem sikerült. Maradt a „medenceparti”. Elhoztam magamhoz és szépen megfojtottam. Nem érdemelte meg szegény, de nem hagyhattam, hogy beleüsse az orrát a dolgaimba. Ezt Kázmérért teszem.

Amikor felébredtem és összeszedtem magam, hogy hazamenjek, nem hittem a szememnek. Egy nő. Ott feküdt a pult mellett a földön. Szerencsére csak eszméletlen volt, de amikor felébredt és meglátott, rémülten próbált elrohanni tőlem. Arra sem volt időm, hogy megkérdezzem, jól van-e. Nem tudom, mit keresett itt, de rossz érzésem van. Gyanítom, hogy Tibor keze van a dologban. Csak magával ne rántson. Visszamentem a házba.

Az a kis szuka megtalált. Azt hittem, hogy elintéztem, erre most itt van a zsarukkal a ház előtt. Vajon mit kereshetnek? Annával kimentünk eléjük. Igen, felismertem a nőt. Persze, pár napja láttam először. A medencénk melletti bár pultjánál feküdt eszméletlenül, de nem fojtogattam, hanem próbáltam felébreszteni. Nem hiszem el, a felesége képes elrontani a helyzetet nekünk. Nincs szükség házkutatásra. Nincs és kész! Tudtam, hogy ő fog minket elárulni. Ha rajtam múlik, sose esik Kázmérnak bántódása, így megtalálják! Mit? A csontokat Kázmér! Milyen csontokat, Tibor? A csontokat a kavicsok közt.