ZSÍR

Csillag Balázs: Köszönetnyilvánítás 2025. júl. 23.

Avagy a könyv azon része, amit nem szoktunk elolvasni

Sose értettem, fiam, mit szeretsz te ebben. Szerintem jobb lett volna, ha más irányba mész, de tudod mit? Nem neveltem hülyét. Azt hiszem, tudom, mit csinálsz, és biztos vagy a dolgodban. Azt is tudom, hogy az embernek a sikerekre is és a bukásokra is szüksége van. De ahhoz, hogy ebből bármelyik legyen, ahhoz ennek a végére kell érned. Szóval most szépen visszamész a dolgozószobádba, és nem jajgatsz, hogy nincs kedved írni.

***

Nem elbátortalanodni, dolgozni kell, édes fiam. Nyugalom, nem kell idegesnek lenni. Minden megoldódik, majd imádkozunk érte a templomban. Ha meg nem sikerül, az se baj. Azt apád se, meg én se bocsájtanám meg magunknak, ha erre nem adunk esélyt. Csak abban reménykedem, hogyha mégse úgy végződik, ahogy szeretnéd, nem tör majd le a dolog.

***

Na, mutasd csak, drágám, hol tartasz? Ez már lassan a vége lesz? Jól van. Tarts ki! A gyerekek még el lesznek egy darabig. Majd, ha végül kijön nyomtatásban, több időd lesz velük. Nem fogják megérteni, de ez van. Mindenkinek másra van szüksége és időnként el kell vonulni. Csak ez után ne maradjunk zavaró tényezők.

***

Haver, ebből ki ne hátrálj! Szard le magasról, mit mond a főnök, túlóráztál eleget neki. Majd valahogy megoldjuk a humánosnál, vagy a szakszervezetisnél, hogy a dagadt barom ne rúghasson ki. Ha meg kirúg, csapunk egy botrányt. Ezt a könyvet meg kell írnod. Nem csak magad miatt, hanem miattunk is. Tuti sikere lesz, olvastam. A végén még az a disznó fog neked könyörögni, hogy gyere vissza.

***

A főszerkesztő azt mondta, hogy neki ez a téma nem kell. Nem elég magas irodalom. Benedek úr, nyugodjon meg, a főszerkesztő sokadik éve nem lát semmiben sem elég fantáziát, nekem meg már elegem van, hogy elviszik innen az írásokat, és egy másik kiadó zsebeli be a sikert a pénzzel együtt. Nem mellesleg, ha be tudom bizonyítani ennek a fajankónak, hogy nincs semmi irodalmi tehetsége és üzleti érzéke, még én is jól járhatok. Ki lesz adva ez a regény, vagy ne legyen a nevem Virágh József!

***

Amikor azzal jöttél nekem, hogy „Karesz, van egy ötletem, és át kéne nézned” nem gondoltam volna, hogy nyelvtant és szövegszerkezetet kell majd ellenőriznem. Vannak benne hibák, nem mondom. Néha kicsit össze-vissza jönnek a szavak, de gondolom, ez azért is van, mert váltasz a gondolatok közt, és elfelejted átírni a szavakat. Csak, kérlek, vigyázz jobban, mert tollbamondásokat is javítanom kell. Nem, nem kell megfizetned, majd valahogy meghálálod.

***

Nem szoktam írókkal tegeződni, nem is nagyon engedték soha. Te vagy a kivétel. Őszintén szólva, öröm neked illusztrálni. Van elképzelésed, amit meg tudunk beszélni és gyorsan tudok javítani. Amihez nincs elképzelésed, azt meg rám hagyod, és közben sem változtatsz a koncepción, amikor meglátod az első tervet. Te el se tudod képzelni, hány hülye jött nekem azzal, hogy „bocs, más ötletem van, hogyan nézzen ki a kép, csak nem tudom mi az, de kezdd újra”. Persze, hogy az utolsó verzió van csak megfizetve. Miért csodálkozol, én nem kapok jogdíjat az illusztrációért, engem egyszer kifizetnek, aztán menjek Isten hírével. Amikor Jocó szólt, hogy illusztrálni kell, a franc se gondolta volna, hogy ilyen jó az ötlet.

***

Köszönöm a szüleimnek, apámnak, aki nem hagyta, hogy ellustuljak az írásban, még ha nem is látta benne a tiszta jövőt. Nem nevelt hülyét. Anyámnak, aki a kemény apai szó mellé a megnyugtató alapot adta, és nem hagyott pánikolni. A kedvesemnek, aki nem hagyta, hogy elbízzam magam, miközben hagyta, hogy nyugalomban dolgozhassak még a legbizonytalanabb helyzetben is. Sem te, sem pedig a gyerekek nem voltatok hátráltató tényezők. A kollégámnak, Bélának, aki nem hagyta, hogy a munkahelyi túlórák elvegyék az időt az írástól, és a kollégáimmal kiállt mellettem, amikor a főnököm az egy nap betegség miatt kitett volna a helyemről. Nem mintha szükség lenne arra a mentőövre! Mert megköszönöm Józsefnek, a szerkesztőnek, hogy bízott a munkám sikerében. Megcsináltuk, Jocó, megcsináltuk! Hálás vagyok a volt évfolyamtársamnak, aki magyartanárként mindig tudta, hol hibázom el a szó- és időrendet. Remélem, szebben és jobban írtam, mint egy nyolcadikos a tollbamondást. És végül, de nem utolsó sorban, az illusztrátoromnak. Te, haver, azt is láttad, amit én el sem tudtam képzelni. Hiába az ötlet, ha néha nehéz elképzelni, de te közelebb hoztad a fantáziát az olvasóknak.
Közsönöm!