ZSÍR

Csillag Balázs: Ő itt marad! 2025. szept. 11.

„Tiszta anyja a gyerek!”

A tanítónénik az alapiskolában ezt mondták Mikire. Mikinek ez egy darabig tetszett is. Vagy csak egyszerűen nem értette, ez mit jelent. Eleinte legalábbis. Aztán ahogy cseperedett, úgy meg is értette, hogy ez azt jelenti, hasonlít az édesanyjára. Ez már kevésbé tetszett, mert hol marad az édesapja ebben az egészben, hisz neki mindkettőre hasonlítani kellett volna. Na mindegy, majd észreveszik.

„Biztosan ugyanolyan jó tanuló is!”

Nem vették észre. Vagy csak figyelmen kívül hagyták. Azért a tanulásban nem csak az egyik szülő segített, már ne is haragudjon a világ, de legalább a tanári kar. Az alsó tagozat büszkesége. Olyan ügyesen fogalmaz, olyan szépen meséli, amit mondani akar, meg amúgy is, az anyja is szavalt itthon, meg lehet próbálni az iskola előtt. Miki kapott egy szöveget, magolja be, aztán majd kiderül, hogy van-e lámpaláz is a szavalás előtt. Előbb az osztálynak. Aztán az iskolának. Végül a járásnak.

„Büszke lesz rá az iskola, felső tagozaton is folytatja.”

Ahogy azt már tudjuk, Miki nem szeretett versenyló lenni. Szavaljon és énekeljen a majálisokon a szabadtéri színpadon. A hidegebb májusi estéken lefagyott a lába, mert vékony az ünneplőhöz való cipő talpa. Vagy épp a cipője ázik be, mert a tanítónéninek csak az a fontos, hogy Miki leszerepeljen, hátha hoz valami díjat, de legalább oklevelet, aztán végigvonszolják a szomszéd városban a nagy esőben, át a legnagyobb pocsolyán, és a tépőzáras sportcipő nem igazán tűri a három centiméter vízszintű lőtyét. Arról nem is beszélve, hogy a busz tele van, és egy dagadt disznó, mogorva pasi csak úgy semmiből semmi ráül és összenyomja a gyereket. Tanítónéni nem is törődik vele. Találkozott valakivel a buszon.

„Követi majd az anyja példáját!”

Hát, ha azt nem is, de az tuti, hogy az ő véleményére jobban ad majd, mint valami tanítónénijére, aki azt se kérdezte meg tőle soha, milyen volt a szavalat. Minek azt, megy legközelebb is. Meg énekelni is.

„Hisz az egy maszek iskola”

Nem az. És biztosan többet és jobban fog majd tanulni ott. De ha jobban nem is, legalább olyan helyen lesz, ahol nem ismerik. Sem őt, sem a két másik osztálytársát.

„Az a kettő oda megy, ahova akar, Miki. Viszont neked itt jó, téged itt szeretnek, hisz tiszta anyukád vagy!”

Na jó. Most már tuti. Ha nem szavalna, meg énekelne, ő is oda mehetne, ahova neki tetszik, ugyanúgy semmibe vennék, mint a másik kettőt? Na hát ezzel jól elvágta magát nála az iskola. Szemétség és nem fair, ahogy másokról beszélnek. Az nem igazán érdekelte, hogy az ő javára. Milyen javára? Biztos nem az övére. Hanem a sajátjukra.

„Miki, te itt maradsz, mert tetszel nekem!”

Neki is tetszett Annika, de ez már el van döntve. Attól még nyáron a faluban marad, lehet találkozni meg biciklizni, meg folyópartra sétálni. Ha komolyan tetszenek egymásnak, akkor ez menni fog. A többi fiú is mondta, hogy a másik kettő ott tanul, ahol akar, de Anni itt marad és emiatt neki is maradni kell.

„Anni nem szeret, csak azért mondta, hogy maradj, mert a tanítónéni beszélt vele, mikor te a szavalón voltál. Azért is cserélte ki az esztrádos tánchoz a párokat.”

Lili mindig jó fej volt vele. Örült is neki. Ő legalább őszinte volt. Amúgy se maradt volna, mert mindenkinek már azt mondta az osztályban, ez már el van intézve. Ez ellen már ha akarna se tehetne semmit. De most már nem is akar tenni semmit. Nem mondta el nekik, hogy kiderült a turpisság. Mérges volt, de csak magában.

Még pár évig volt pár barátja a faluban az alsó tagozatból, amíg ők is át nem vágták őt, mint kutyagumit a kerítésen. Akkor ezt még nem tudhatta. Két dologban volt biztos:
Az egyik, hogy ezek után nagyon megválogatja, milyen lányt szemel ki magának.
A másik még egyértelműbb volt.

Bármennyire mondják is, hogy „ő márpedig itt marad”, Miki nem maradt.