ZSÍR

Csillag Balázs: Parabolé 2025. aug. 13.

Miki: Szóval úgy alakult, hogy jövőre már nem megyek a tehetségképzőbe. Állítólag túl öreg vagyok, mentornak kéne lennem. Ebben még lenne is valami, ha a kapott üzenet alapján nem derült volna ki, hogy ma már nem kezdhetném el az egészet úgy, ahogy anno, mert lejjebb vitték a korhatárt. Hogy a fiatal már fiatalt jelentsen. Az ideit, nekem a tizediket még megengedték, ott pár újonc még meg is talált, hogy látták a fotóimat, meg grafikáimat, meg úgy egyben, képeimet itt is, meg ott is, meg a stúdió kiadványaiban is és nagyon kíváncsiak, hogyan csinálom, hogyan gyakoroltam, nézzem meg rajzaikat, fotókat meg ilyesmi. Beszéltem nekik arról, hogy nálam a „festői szem” működik a fotózáskor is. Meg persze az, hogy ennek idő kell és nekik, mint tizenéveseknek, ebből van bőven. Én is ezektől a mentoroktól tanultam. Vagyis az egyiktől, aki még itt van, mert a másik négy már új. De Samu bá „polaroid elve” volt az egyik támpont. Van abban valami, hogy ha egy egyszerű polaroid géppel tudsz jót kattintani, akkor a bonyolultabb gépekkel már könnyebb lesz a térhez kalibrálni és nem a teret keresni a kalibrációkhoz. Kicsit elrepült a festőpalánták feje felett ez az egész, nekik arról beszéltem inkább, hogy bátran használjanak olyan színeket is a képen, ami talán nincs is ott. Meg kell bontani egy picit a valóságot, hogy a vásznon már hitelesnek tűnjön. Samu bá akkor kicsit csúnyán nézett rám messziről, mikor egy kisebb lányhallgatóság vett körül. Autogramot egyik se kért. Távozásomkor viszont mind kapott néhány róluk készült pillanatskiccet. Még a fotósok is. Tudod, már akkor úgy éreztem, hogy nem kellek én oda. Nem szeretik már, hogy ott vagyok. Csak nem értem, ha azt mondják, nekem már mentornak kéne lennem a munkáim miatt, akkor miért nem lehetek ott mentor? Szóval ilyen kérdésem van, Pisti, nem kell a kiadványotoknak fotós? Munka mellett szívesen csinálom.

Pisti: Örülök, hogy végre nem rabolják ott az idődet. Persze, nyugodtan. Nem kapsz majd sokat érte, de megoldjuk valahogy, üdv a csapatban!

***

B. D. Sámuel, festő és fotós: Jó ez a tehetségképző, mindig mondtam. Habár az utóbbi öt-tíz évben kicsit megöregedett a felhozatal, de szerencsére jól játszottam a lapjaimat, úgyhogy tavaly óta fokozatosan kirostálták az idősebbeket és lenyomták a korhatárt. Elvégre valóban jó érv, hogy ezek a fiatalok megkapják az ajánlást az idősebb, tapasztaltabb, elismert mentoroktól, hogy aztán a művészeti iskolákban ezzel az ajánlással kezdhessenek. Milyen jó, hogy ott is tanítok! Én is meg Joci is. Tőlünk lehet tanulni. Minket meg lehet győzni, hogy megérdemlik a továbbtanulást felső oktatási szinten.
Készül majd pár fotó róluk a „portfoliómba”. És velünk lehet beszélgetni is, meg szórakozni is. Ahogy a népszerű dal is mondja „előttem ne legyen titkod, én nem vagyok az apád”. Elő kell készíteni a terepet. Páran már idén jönnek az egyetemre, néhányan csak egy-két év múlva, de ahogy a Tökéletlen időkben is elhangzott: „azt komálom ezekben a gimis lányokban, hogy én öregszem, ők meg mindig ugyanannyi idősek.”
Csak a Miki ne jött volna! De azt mondta, még a tizedik évét végig akarja csinálni. Nem baj. Ezt az évet még megengedjük. Úgyse marad végig, várja a meló egy íróval. Aztán minden mehet, ahogy eddig.
Én öregszem, ők nem.