LESZ, LESZ, LESZ
Csonka Ákos: Gubík László helyzete sok tekintetben Orbán Viktor dilemmáira emlékeztet
2026. jan. 23.
A felvidek.ma portálon megjelent publicisztikájában Csonka Ákos a felvidéki magyar politikum mozgásterét elemzi, különös tekintettel a Magyar Szövetségre és annak elnökére, Gubík Lászlóra. A szerző szerint a felvidéki magyar politika tartós kényszerhelyzetben van, amelyet találó képpel ír le, miszerint a szlovák „politikai hamburgerben mi vagyunk a húspogácsa (vagy a saláta)”.
Csonka Ákos rámutat: Gubík László tudatosan törekszik arra, hogy a magyarság egyetlen pártját középen tartsa, „nem elhajolva és behódolva egyik oldalnak sem”. A szerző szerint emiatt gyakran éri kritika a pártelnököt, amiért nem fogalmaz meg markánsabb álláspontokat, holott – mint írja – Gubík többször is egyértelművé tette, hogy „nemzetileg elkötelezett, keresztény-konzervatív értékrendet képvisel”.
A cikk hangsúlyozza: egy reprezentatív felmérés szerint a felvidéki magyarság nagyjából fele-fele arányban ért egyet a szlovák kormánnyal és az ellenzékkel, ezért a szerző szerint egyoldalú politikai elköteleződés esetén „kapásból elveszítené a szavazóbázisa felének a szimpátiáját” az egyetlen magyar párt.
Csonka ebből azt a következtetést vonja le,
hogy a középutas, ügyek mentén történő együttműködés marad az egyetlen járható út.
A publicista párhuzamot von Gubík László és Orbán Viktor helyzete között is. Mint fogalmaz, míg a magyar miniszterelnök egy „USA–Kína–Oroszország (+Brüsszel) globál szendvicsben” próbálja érvényesíteni Magyarország érdekeit, addig a felvidéki magyar politikának regionális szinten kell hasonló dilemmákkal szembenéznie. A szerző szerint a közép nem a gyengeség terepe:
„aki nem ordít, azt sokan süketnek nézik”, holott a felelős politizálás sokszor éppen a mértéktartásban mutatkozik meg.
Csonka Ákos írása történelmi távlatba is helyezi a kérdést, hangsúlyozva, hogy a magyarság évszázadok óta hasonló geopolitikai kényszerek között él. Figyelmeztet a hangos radikalizmus veszélyeire, amelyek szerinte látványosak ugyan, de hosszú távon a közösségi érdek ellen hatnak.
Összegzésként a szerző úgy fogalmaz: sem Orbán Viktor, sem Gubík László szerepe nem irigylésre méltó, hanem „klasszikusan közép-európai”. Nem hősnek kell lenniük, hanem kormányosnak – olyannak, „aki tisztában van vele, hogy nem ő választja a hullámokat, csak azt, hogyan fut ki köztük a hajójával”.
Piros 7es



