MAGYAR KÁRTYA

Csonka Ákos: Variációk egy történelmi sikerre – avagy de ja vu a lá Felvidéki politika 2023. okt. 20.

Már két hét is eltelt a választás óta, de a Szövetség még mindig nem tért magához. Az újbóli 4,38%-os kudarc után nem hogy az alapvető politikai kultúra írott és íratlan szabályai szerinti felelősségvállalás nem történt meg, de még csak az eredmény kiértékelése sem. Vagyishogy azon túlmenően hogy teljesen érthetetlen módon Forró és Berényi megpróbálta ezt történelmi eredményként beállítani, a be nem jutást pedig a médiára, a közvélemény-kutatókra és a magas részvételi arányra hárítani.

Korábbi cikkünkben rámutattunk hogy a történelmi jelző leginkább abban a kontextusban áll helyt, hogy még soha ilyen kevesen nem szavaztak a felvidéki magyarok etnikai alapon (135 ezren) és még soha ilyen sokan nem szavaztak szlovák pártokra (80 ezren).

Hogy stratégiailag ismét rossz döntések sorát hozta a felvidéki párt vezetése az az eredményen tökéletesen látszik. Pedig a pártegyesítés folyamatában sokan rámutattak, hogy nem megfelelő (értsd rossz) a konstrukció, és zsarolásokból, füstös szobákban köttetett paktumokból kieszközölt alkuk nem fognak valami fényesen mutatni a felvidéki választók előtt. Nem is mutatott úgy…

Az ordító hitelességi problémák és a pártot körüllengő kételyek dilemmáinak feloldására e sorok szerzője felkínált egy módszertani javaslatot, miszerint a párt vezetőségének és meghatározó személyeinek a Matovič-módszer szerint a lista végére kellene helyezkednie, hogy onnan karikázhassák fel a választók (ha akarják). Gyimesi Györgyön és részben Berényi Józsefen, illetve Bárdos Gyulán kívül ehhez nem sok mindenkinek volt mersze. Pedig éppen az ő példájuk igazolja, hogy akinek elvileg van társadalmi beágyazottsága, annak nincs mitől tartania. A bátorság viszont az érintettek érdeklődése hiányában elmaradt.

Ugyanakkor az önreflexió és a felelősségvállalás helyett meglepve olvashatjuk, hogy a Postoj nevű szlovák portálnak többen is úgy nyilatkoztak, hogy ezek után immáron talán szlovák pártok listáin kellene bejuttatni a felvidéki magyar érdekeket a parlamentbe. Nem is lenne annyira meglepő mindez egy ekkora pofon után, ha éppen nem azok mondanák ezt, akik a legnagyobb ellenzői voltak 2020-ban, hogy az MKP az Oľano-val együtt induljon a parlamenti választáson, miután az akkor még Bugár féle Híddal meghiúsult a közös indulás lehetősége (minden bajra megoldásnak hitt „szent magyar egység”).

„Szlovákok helyett a magyar egységet kell választani!” - hangzottak akkor a jól csengő, ám hamis szólamok érvként. Ugyanis teljes magyar egység eleve nem jöhetett létre, hisz Bugárék és az MKDSZ idejekorán kifarolt belőle. A Magyar Közösségi Összefogás így jobb híján az össze-vissza ugráló Simon Zsolttal és Fórumával, illetve a jószerivel az MKP-ből kiugró, majd zsarolással és trükkökkel magukat vissza- és bepozícionáló csupán nevükben összefogásosokkal történt meg. Magyarán az MKP-nak sikerült összefognia úgy önmagával, hogy gyengítette pozícióit és presztízsét. Az eredményt ismerjük (3,9%).

Pedig egy kis huszáros rafinériával, egy cseppnyi fifikával - mondjuk ki - az MKP számára sajnos ismeretlen stratégiai gondolkodással történelmi pillanetként rendet lehetett volna tenni a felvidéki politikában. A Híd bukása ugyanis gyakorlatilag borítékolható volt, Simonék és a többi politikai kalandor pedig egy esetleges Oľano-s listás indulás esetén jó eséllyel hibernálta volna magát. Esetleg elindultak volna külön, hozva a mostani 0,01% körüli eredményeket.

Az MKP pedig az Oľanoval szövetségben könnyen foghatott volna - teljesen váratlanul - akár 12-15 mandátumot is. A korai tárgyalások ugyanis nagyjából ennyi MKP-s helyet emlegettek a lista első ötvenében. És mint tudjuk Matovič performanszának köszönhetően végül nagyot menve 53 mandátumot szereztek.

Egy 12-15 tagú parlamenti frakció teljesen átrendezhette volna az erőviszonyokat a felvidéki politikában az MKP javára. Amiből megerősödve, kiegyensúlyozva tudott volna kijönni. Jó eséllyel pedig nem önmagával vitatkozva és harcolva várta volna az előrehozott, szeptember 30-i választást, hanem konzekvensen, koherens magabiztossággal. Ehelyett választották inkább a káosz az instabilitás és a kishitűség útját.

Ad absurdum módon most éppen azok vetik fel, hogy szlovák pártok listáin kellene indulnia a felvidéki magyarságnak, akik ezt anno ellehetetlenítették, és hazug, érzelmi zsarolásokkal kényszerítették bele a politikai közösséget a borítékolható kudarcba.

Meddig maradhatnak még következmények nélkül a sorozatos rossz döntések? Meddig lehet még jövője egy politikai közösségen belül a stratégia totál totális mellőzésének?

A politika mindig a helyzetekről, a helyzetek kialakításáról és kihasználásáról, illetve a reakciókról szól. Nem pedig az események után kullogásról. Miért választja rendszerint politikumunk a rossz utat?

2020-ban egy taktikai sakklépéssel mattot lehetett volna adni a politikai kalandoroknak. Pontosan azoknak, akik szerint most már vége az etnikai politizálásnak. Ezért épp itt lenne az ideje, hogy a felvidéki magyar párt alkosson végre stratégiát és kezdjen el már politizálni. Ne pedig csak sodródjon az árral. Mert egy fél milliós közösségben igenis van létjogosultsága az etnikai politizálásnak. Ám azt nem lehet másodvonalas karakterekkel, ötlet és bátorság nélkül művelni.

Hajrá, Szövetség! Szabadulj meg az átkodtól és mutass utat az elárvult közösségünknek!

nyitókép: Somogyi Tibor
Csonka Ákos, Felvidék.Ma