SZOBORPARK
Danko bízik benne, hogy kitart négy évig a kormány
2023. nov. 21.
Andrej Danko, az SNS elnöke és a parlament alelnöke bízik benne, hogy a kormány kibírja négy évig, és leszögezte, mindent megtesznek a működtetéséért. Danko erről a kormányprogram parlamenti elfogadása után nyilatkozott, de azt is hozzátette, az SNS fenntartja magának a jogot a kritikára is. „Vetélytársak is vagyunk, de egymásra vagyunk utalva. Bízom benne, hogy kitartunk négy évig” – jelentette ki az SNS elnöke.
Martina Šimkovičová kulturális miniszter elmondta, a szavazás eredménye megmutatta, hogy a kormány egyértelműen élvezi a koalíciós pártok támogatását. Hozzátette, a legnehezebb feladat, a költségvetés összeállítása csak most következik, utána derül ki, mekkora összeggel számolhat a tárcája. Egyelőre nem akart arról nyilatkozni, mi lesz az első törvényjavaslat, amit a parlament elé terjeszt. Megjegyezte, hogy a reklámtörvény módosítását is tervezi, és a változás kedvező lesz a közszolgálati médiára nézve. A közmédia szétválasztásával kapcsolatban azt mondta, keresik a legjobb megoldást.
Ez Dankó gyerek jól beszél
Dankó Pista. Ja, nem. Andrej.