RIA-RIA

Dárdai Pál: Nehezen viselem a vereséget 2022. szept. 27.

„Maximális tiszteletem az MLSZ-é, minden feltételt megteremt a remek szerepléshez” – mondja a volt szövetségi kapitány a mandinernek adott részletes interjújában. Vallja: „Lényeges dolog a szenvedély! Ezt a szakmát csak így érdemes végezni.”

Budapestre a Testnevelési Egyetem Sport és innováció konferenciájára érkezett egyenesen Berlinből. Milyen gondolatok foglalkoztatják a sokórás vezetés közben? Vagy inkább zenét hallgat?

Zenehallgatásra nem nagyon jut idő, rengeteg elintéznivalóm van, így a mintegy nyolcórás út alatt leginkább a telefonhívásaimat bonyolítom le.

Köztudomású, hogy a közelmúltban éppen huszonöt éves kapcsolatát zárta le a Hertha BSC-vel. Mennyiben volt más az 1997-es Hertha, mint a 2022-es?

Mondanom sem kell, óriási a különbség, a kilencvenes évek végén még más világ volt. Már akkor is szigorú rend szerint éltünk, de akkortájt kezdődött a technikai forradalom: még nem voltak okostelefonok, GPS-navigáció, és például az étkezésre sem figyeltünk annyira, mint manapság. 1999–2000-ben a Bajnokok Ligája főtábláján szerepeltünk, és úgy jutottunk tovább a második helyen, hogy többek között az AC Milant is legyőztük. Volt egy időszak, amikor megtiltották például, hogy tejet, kenyeret együnk vagy sört igyunk,

a meccsek utáni étkezések viszont arról szóltak, hogy mindegy, csak együnk egy nagyot.

Előfordult, hogy közvetlenül a meccs lefújása után az egész csapat pizzát kapott vacsorára. Mára ebben is sokat fejlődött a tudomány: szinte egész nap dietetikus felügyeli a futballisták étkeztetését, persze leginkább a sportoló tudja, mi a jó neki.

Korábban mesélte, hogy a csapattársai rendszeresen kinevették, amikor egy-egy mérkőzésre menet a buszon vagy a repülőn almát evett. Ennek is tulajdonította, hogy viszonylag ritkán volt sérülése.

A magyarázat roppant egyszerű: így nőttem fel. Nálunk, a szőlőhegyen mindig megtermett az alma, a szőlő, a barack, a gyümölcsöstál sosem hiányzott a szülői ház asztaláról. Igaz, most már leginkább csak a szőlő levét fogyasztom, bor formájában. De ha már a sérüléseket említettük: egy sikeres sportoló életében rendkívül fontos a mentális felkészülés és a sérülések utáni rehabilitáció minősége is.

Huszonegy éves srácként milyen volt belecsöppenni egy európai topbajnokság miliőjébe?

Egészen furcsa. Az ember megszokta, hogy Magyar­országon kiemelkedő tehetségként tartották számon, kicsit talán el is kényeztették, erre kimegy a Bundesligába,

ahol rövid időn belül azzal szembesül: van még ötmillió hozzá hasonló képességű srác.

Na, ilyenkor jön az újratervezés… Szerencsére apu rengeteg jó tanáccsal látott el, például minden meccsem után arra kért, értékeljem a teljesítményem. Sosem kényeztetett el, és nem hagyta, hogy elszálljak magamtól. Emlékszem, az ifiben volt egy meccsem, amelyen két gólt szereztem, győztünk, én pedig fülig érő szájjal mondtam apunak, szerintem remekül játszottam. Erre ő összehúzta a szemöldökét, és visszakérdezett: „Igen, jól játszottál? És hány labdát szereztél? Ha ezt nem tanulod meg, sosem lesz belőled profi futballista, hiszen egyből hazazavarnak!

A teljes írás ITT olvsható.

Mandiner/ Vámos Tamás