LIBERNYÁKULUM

Hrubík Béla: Donald Tuskó (Hoppkins) színre lép 2023. okt. 17.

A Rádió Jereván jelenti, hogy Amerikában a rabokat konzerválják. A hír igaz de nem a rabokat, hanem a foglyokat.

A hétvégén lezajlott lengyelországi választások után is jelenti a Rádió Jereván, hogy a Jelenleg kormányzó Jog és Igazság Pártja győzött választásokon.

A hír igaz, de nem győzött, hanem nyert, és ez között pont annyi a különbség, mint a rabok és a foglyok konzerválása között.

Sajnos azt kell megállapítanunk a lengyelországi parlamenti választások után, hogy lassan kezdhetjük szedni az orbáncfű tartalmú Remotív Extrát, mert a reklám szerint jó a lehangoltságra.

Bár Andrzej Duda köztársasági elnök, valószínűleg a lengyelországi parlamenti választások győztesét, a Jog és Igazság Pártját (PiS) bízza majd meg első körben kormányalakítással, azonban annak az esélye, hogy kormányt is tudjon alakítani Morawiecki, körülbelül annyi, mint az izreli-palesztin béketárgyalásoknak.

A számok nem engednek. Én nem voltam túl jó matematikából, de azt tudom, hogy a kormányalakításnál három dolgot kell figyelembe venni. Vagy van parlamenti többséged, vagy nincs. Ezt figyelembe véve kijelenthetjük, hogy a globalisták és terrorista támogatóik nagy örömére, a brüsszeli zsoldban lévő amerikai ügynök, alias Donald Tuskó (Hoppkins) alakíthat majd ténylegesen kormányt Lengyelországban. Ami Közép-Európa jövőjét nézve nem jó, de legalább katasztrofális.

Ahogyan Tuskó fogalmazta meg az első ,,exit poll” eredmények kihirdetése után, ideje felszabadítani Lengyelországot. Nem tudom miért, de nekem elsőre hirtelen a Rabszolgasors című film kockái ugranak be ennek hallatán.

Nos én nem tudom, de ha ennek az embernek csak néhány évre visszamenőleg tanulmányozza valaki az életrajzát, nyugodt szívvel kijelentheti, hogy Lengyelország ezzel az emberrel a kormányfői székben gyakorlatilag Brüsszel külső városrészévé, No-Go zónájává válik, és elveszíti teljes szuverenitását.

Ezt a mondatot tessék felírni otthon a falra! Majd vissza térünk rá pár hónap múlva. Ha ezt akarták a lengyelek, hát megkapták.

Talán túlságosan hamar elfelejtették már a kommunizmust, az egykori Wojciech Jaruzelski által irányított katonai diktatúra alatt megélt nyomorúságot, a politikai gyilkosságokat, amikor a fiatal lengyel papot, Jerzy Aleksander Popiełuszkot is meggyilkolták.

Lehet, hogy hiányt éreznek mindabból, ami mostanság a nyugati fejlett, demokratikus, Brüsszelből támogatott civilizációban tötrénik. Lesz benne részük, nyakig.

Lehet, hogy fizikailag nem, de a lelkeket meg fogja öletni ez a hitvány brüsszelita senki.

Lesz majd LMBTQ-oktatás a templomaikban, meg az iskoláikban, óvodáikban, jönni fog fékezetlenül az ukrán gabona, a lengyel gazdák és mezőgazdaság megsemmisítése céljából. A fehérorosz határon keresztül, ahol minden bizonnyal lebontják majd az ideiglenes határkerítést, amit nemrégiben húztak fel, az ott feltorlódott harcias migránsok immár határtalan boldogsággal masíroznak majd végig Lengyelországon. Az EU keresztapja pedig gondoskodik majd szeretett népe teljes ideológiai agymosásáról és megsemmisüléséről.

Ha valakinek van még otthon elfekvőben Lenin összes művei bőrkötésben vagy egy-egy elkallódott ,,Hogyan éljük meg a kommunizmust a gyakorlatban” című munkakönyve, lapozza fel gyorsan, szüksége lesz rá!

De hogyan is került, tévedt erre az útra a nemzeti-konzervatív kormány, amely nyolc évig irányíthatta Lengyelországot? Az orosz-ukrán háború teljesen felborított mindent. A józan észt is ami a lengyeleket addig valamilyen módon vezérelte.

Az oroszgyűlölete a kormánynak annyira elvakította őket, hogy nem vették észre, hogy az észnélküli banderista, náci ukrán kormány elvtelen támogatása, annak mindent odaadó politikája, kihátráltatta mögülük a konzervatív, mélynemzeti választói réteget.

Ők azok a választók akik még emlékeztek arra, hogyan bántak a lengyel lakosok százezreivel az ukrán nácik a II. világháború idején, legyilkolva azokat. Ha volt Katin, akkor volt volhíniai mészárlás is.

Az UPA emberei több száz lengyel családot öltek meg a volhíniai és kelet-galíciai falvakban 1943 és 1945 között. Sokakat bezártak a falu templomába, majd rájuk gyújtották az épületet.

A szerencsétlenek elevenen megégtek. A gyilkosságok 1943 júliusában érték el csúcspontjukat. Legalább 100 ezer áldozatuk volt, de egyes becslések szerint a dupláját is elérhette ez a szám. Az áldozatok zömmel nők, gyermekek és öregek voltak.

A tömeggyilkosságok egészen addig folytatódtak, amíg a Vörös Hadsereg 1944-ben el nem foglalta a területet. Jobb, ha erről nem feledkeznek meg, ha valaha az életben még kormányozni szeretnének.

A realitás talaján maradva kijelenthetjük ismét, mind annyiszor a magyar történelmünk során, hogy megint egyedül maradtunk a küzdelmeinkben. Ami nem azt jelenti, hogy meg is hátrálnánk. Ami nem öl meg, az megerősít.

A magyar-lengyel barátság az emberek szintjén persze megmarad, mint ahogyan megmaradt az elmúlt ezer esztendőben is, de egy nagyon nehéz, gondterhelt időszak vár a lengyel-magyar politikai kapcsolatokra.

Álljanak itt Szent II. János Pál reménykeltő, biztató gondolatai a nehéz időkre: "A nemzet csak akkor remélhet jobb jövőt, ha polgárai képesek közös erőfeszítéssel felelősséget vállalni a közjóért.“

Ennél többet, én sem tudok ehhez most hozzátenni.