
SZOBORPARK
Dzurinda Ódorról
2023. jún. 17.


Az uniós dőzsből a nemlétezők által, egyfajta progresszív templomosként (ez durva képzavar), előkapart bringás Mikitől egy vérlipsi médium, az aktuality stúdiójában megkérdezték azt, hogy ő bizalmat szavazott-e volna az Ódor-kormánynak? Azt mondta, hogy igen.
Ez nyilván nem meglepő, hiszen hozzá a Čaputová-féle progresszív csapásvonal nagyon közel áll. Elvégre, vélhetően azért is küldték jött haza, hogy ezt a mainstream atlantista vonalat képviselje és próbálja kormányra juttatni szeptemberben.
De mondott egy érdekes dolgot is. Mégpedig azt, hogy Ódor kiváló ember, aki nemcsak szakmailag felkészült, de még el is tud ezt-azt magyarázni az embereknek, tehát jó kommunikátor is.
A fene tudja. Mindenesetre jó ezt hallgatni egy olyan ember kapcsán, aki az alap- és középiskoláját magyar intézményben végezte. Igaz, utána kiszakadt ebból a közegből. Részben családi vonalon is, de méginkább szakmailag. Főként szlovák körökben mozgott.
Ez persze nem annyira érdekes bemondás volt részéről, csak jó volt hallani.
Viszont mondott egy sokkal elgondolkodtatóbb dolgot is. Mégpedig azt, hogy annak ellenére, hogy egy kiváló szakember és a kormányában is, illetve az elnök asszony kormányában is, sok szakmailag felkészült ember van, nem szabad ettől a kormánytól semmi egetrengetőt várni.
Tehát nem szabad azt várni, hogy majd megoldja azokat a társadalmi gondokat, amelyeket az ellenzék is, meg úgy általánosan a polgárság is, felró a korábbi, Heger-kormánynak.
Tehát, hogy nem kell tőle azt várni, hogy megoldja az egészségügy gondjait, megoldja a deficites államháztartás gondjait és így tovább.
Tehát először jó kidicsérjük, hogy milyen szuper szakember, milyen szuper komunikátor, utána pedig azt mondjuk, hogy oké-oké szupernek szuper, de azért ne várjuk tőle semmit!

Piros 7es


