
ÍRIK A GÓL
Ebben a szezonban már nem vezet meccset a DAC-Slovan mérkőzés vak játékvezetője
2023. máj. 11.
A Szlovák Labdarúgó Szövetség (SFZ) játékvezetői bizottsága ülésén hat mérkőzésre szóló eltiltással büntette Filip Glova játékvezetőt. Ebben a szezonban már nem fújja a sípot.
A bizottság megállapította, hogy Glova két súlyos hibát követett el a múlt heti DAC - szlovan bratyiszlava (2:3) mérkőzésen.
„Értékeltük a teljesítményét és több megkérdőjelezhető ítéletet is ellenőriztünk. A 12. percben tévesen érvénytelenítette a Slovan gólját Vernon De Marco állítólagos keze miatt, amely természetes helyzetben volt. A 60. percben ismét nem fújt meg egy büntetőt a DAC javára Lucas Lovato keze után, amely tiltott helyzetben volt a test mögött. A játékvezető mindkét oldalon hibázott, ezért hat mérkőzésre felfüggesztettük”
- magyarázta Marián Ružbarský, a bizottság elnöke.
A bizottság az ítélet meghozatalakor ugyanazt az eljárást követte, mint márciusban Martin Dohal játékvezető esetében. Akkor a Besztercebánya és a DAC (2:3) közötti, csoportelsőségért vívott mérkőzés első fordulója második félidejének hosszabbításában hozott téves ítéletéért hat mérkőzésre felfüggesztették.
Az ítélet csupán egy csöppnyi szépségtapasz, hiszen a DAC elúszott bajnoki címét már ez sem hozhatja vissza, Glova pedig euróktól duzzadó zsebbekkel töltheti szabadságát, hogy aztán nemzeti hősként térhessen vissza az eltöltés után.
teraz/P7
