
ZSÍR
Egy ezres egy szusszra
2022. aug. 30.
Kína legnagyobb akkumulátorgyártója a napokban bejelentette, hogy ezer kilométeres hatótávolságra képes áramforrást fejlesztett ki. A CATL, amely óriásgyárat épít Debrecenben, elsőként kínai márkák számára teszi elérhetővé a csúcstechnológiát.
Írja Jámbor Gyula a Magyar Nemzet cikkében.
Azon már nem is lepődünk meg, hogy a világraszóló technológiai fejlesztések immár egyre gyakrabban fűződnek ázsiai cégekhez.
Változik a világ. Geopolitikai, katonai és gazdasági szempontból is. Így eltolódnak a fejlesztés évtizedes csapásirányai is. Már nem Amerika az egyeduralkodó a fejlesztések téren. Talán az ötletek szintjén még igen (kivétel a kínai TikTok) de a megvalósítás tekintetében már egy ideje nem. És a technológiai fejlesztések vonatkozásában sem feltétlenül.
Nyomul Kórea, India, hagyományosan Japán, és újabban Kína. Egyre nagyobb vehemenciával és egyre kevésbé titkolt ambíciókkal.
Azonban számomra a bevezető utolsó mondata a legbeszédesebb:
"elsőként kínai márkák számára teszi elérhetővé a csúcstechnológiát".
Hát, igen. Ez már az Amerikával vívott háború része. Egyelőre szerencsére csak gazdasági szinten, de a gazdasági hatalmat elérni és főleg megtartani csak katonai erővel lehet.
Egyelőre Amerika uralja a bivalyerős hadiflottája révén a világ oceaánjait, így az azokon átmenő kereskedelmi hajóforgalmat is felügyeli.
De változnak az idők. A spanyol és a brit haditengerészet világuralma sem tartott örökké.
Akinél pedig ott a pénz, az emberi erőforrás és a technologiai előny, előbb-utóbb annál lesz a katonai erő is.
Ja, és még valami. A sok történelmi bukta után végre Magyarország is megtanult a világpolitikában olvasni a sorok között. Mert, kis országként, kis nemzetként, helyezkedni tudni kell!
