AMMARHA!
Egy tanulmány szerint valóban levélszavazatokkal csalták el a 2020-as amerikai elnökválasztást
2024. febr. 13.
Donald Trump elnök szinte biztosan győzött volna négy évvel ezelőtt – állapította meg egy új tanulmány. A levélben leadott szavazatoknak körülbelül 20 százaléka hamis volt és ezt minden ötödik levélben szavazó elismerte – írta az EpochTimes.
Nem olyan nehéz visszaemlékezni a 2020-as elnökválasztásra, különösen az azt követő sajtóvisszhangra és felmérésekre. Ami ez utóbbit illeti, annak idején több olyan elemzés is napvilágot látott, amely szerint az Egyesült Államok állampolgárainak többsége (a számok valahol a 60 és a 70 százalék között mozogtak) úgy vélte, hogy a választásokat különböző módon elcsalták. Trump elnök is ezt hangoztatta, de nem tudta megfelelő bizonyítékokkal alátámasztani.
Most azonban a Heartland Intézet megvizsgálta, hogy vajon miként hatott a 2020-as választási eredményekre az, hogy a COVID miatt rengetegen szavaztak levélben. A Rasmussen közvéleménykutató intézettel közös decemberi felmérésén alapuló tanulmányból kiderült, hogy nagyjából minden ötödik levélben szavazó elismerte, hogy „csalárd cselekedeteket” követett el az elnökválasztáson.
2020-ban a szavazatok több mint 43 százalékát levélben adták le. Ez volt a valaha létezett legmagasabb arány az Egyesült Államok történetében.
Ha a 2020-as választásokat úgy bonyolították volna le, mint minden országos választást az elmúlt két évszázadban – ahol a szavazók túlnyomó többsége személyesen szavazott, nem pedig levélben – Donald Trumpot szinte biztosan újraválasztották volna – írták a jelentés szerzői. A felmérés szerint a levélben szavazók nagyjából 17 százaléka olyan államban szavazott, ahol már nem volt állandó lakos. Habár léteznek törvény által garantált ritka kivételek is, de ettől eltekintve a levélben szavazó válaszadók 28,2 százaléka legalább egy illegális dolgot elkövetett, amely választási csalásnak minősülhetett volna.
Ez azt jelenti, hogy 2020-ban a levélben leadott szavazólapok több mint egynegyedét valószínűleg csalárd módon adták le, ezért nem kellett volna azokat megszámolni
– írták a kutatók. A Heartland Intézet egyik kutatója Jack McPherrin, aki részt vett a tanulmányban, elmagyarázta a The Epoch Times-nak, hogy vannak legális kivételek, mint például egy levélben történő szavazás egy másik szavazó nevében abban az esetben, ha az illető vak, írástudatlan vagy fogyatékkal élő. Az ilyen esetek azonban nagyon ritkák és nem változtatták volna meg a végeredményt – tette hozzá.
A Heartland elemzői azt is kiszámították, hogy a csalárd levélszavazatok milyen hatást válthattak ki abban a hat kulcsfontosságú államban, amelyeket Trump elnök elveszített 2020-ban. Ezek: Arizona, Georgia, Michigan, Nevada, Pennsylvania és Wisconsin. Az általuk értékelt 29 különböző forgatókönyv mindegyikéhez társították a potenciális csalással elért értékeket, majd azokat levonták a 2020-as választás eredményeiből.
A végeredmény szerint 6-13 százalék közötti elcsalt levélszavazat esetében Trump négy államban nyert volna a hatból. Ebben az esetben Trump elnök 289 elektori kollégiumi szavazatot nyert volna el, Biden 249-ével szemben. Ennél kisebb, 4-5 százalékos csalás esetében még mindig Trump nyert volna, mert – habár mindkét jelölt 269 elektori szavazatot ért volna el – de a republikánusok több állami delegálttal rendelkeztek, és holtverseny esetén a kongresszus a küldöttek száma alapján szavazott volna.
Ám mindez csak fikció, mert – amint azt megállapították – a hamis levélszavazatok száma nem 4-5 sem pedig 6-13, hanem körülbelül 17-28,2 százalék között volt, amely miatt egyértelműen Donald Trumpnak kellett volna nyernie 2020-ban.
Ezért a tanulmány szerzői felszólították az állami törvényhozókat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy a 2024-es elnökválasztáson szigorúan korlátozzák a levélben történő szavazást.
A címlapképen Joe Biden demokrata párti elnökjelölt köszönti támogatóit a Delaware állambeli Wilmingtonban 2020. november 7-én. Fotó: MTI/EPA/USA TODAY/Robert Deutsch